Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

annyi értelemmel ruházta fel, amennyi elegendő volt szerencséjének a kovácsoláshoz, úgy tett, mintha nem látna és nem hallana, és azt színlelte, nem tudja azt, amire ők véletlenségből nem ügyeltek, hogy ne tudja meg, vagyis hogy ők az ellenségei, türelmesen elviselve mindent azt mutatta, elhiszi, hogy ők szeretik és pártolják. Valóban éleslátással és bámulatos agyafúrtsággal bebizonyította, hogy bölcs. És a megfelelő módon és időben tett így, mert ha nem így tett volna, halhatatlan gyűlöletet és nagyobb üldöztetést váltott volna ki maga ellen, és mivel ők bensejükben gyűlölték őt, romlását kívánva, nyíltan szembefordultak volna vele, s keresték, valamint megtalálták volna a módját, hogy örökre a mélybe taszítsák. De ő mindenkivel jóindulatúan és kedvesen beszélt, minden tettében szerény és tiszteletteljes volt, hol emezt, hol amazt hívta magához ebédre, mikor az egyikkel, mikor a másikkal volt előzékeny, és ajándékozta meg, de ami a legfontosabb, mindenkiről jót mondott és mindenki tisztelt; ügyesen cselekedett, és így nemcsak hogy elkerülte az őt fenyegető veszélyt, hanem ügyességével el tudta érni, hogy nem sok idő múltán dicséretes mesterkedéssel, becsületes és helyes furfanggal magához édesgetvén, a maga oldalára vonta és barátaivá tette őket. Miközben Filippo napról napra gyarapodva, régebbi önmagát és sokan másokat előkelőségben túlszárnyalt, az történt - és ez az 1403. esztendőben volt, jóllehet mások szerint két évvel korábban esett meg, - hogy vagy azért, mert a magyar bárók és nagyurak nem tudták elviselni, hogy a csehek, akik már mindenben a testvérének, Vencelnek az ostobasága folytán a cseh királyságot majdnem hatalmába kerítő Zsigmondnak engedelmeskedtek, más idegenekkel együtt részt vegyenek Zsigmond tanácsában, döntéseinél egyedül legyenek jelen, a közös és magánügyeket irányítsák; vagy azért, mert Budán uralkodása kezdetén 32 báró fejét vétette, akik III. Anjou Károly hívei voltak; vagy azért, mert a török császár, Bajazit megverte Nikápolynál az 1397. esztendőben, (a bárók) összeszövetkeztek és elhatározták, hogy Zsigmondot foglyul ejtik és megfosztják királyságától, helyette meghívják királynak László nápolyi királyt Emez ama Károlynak a fia volt, akit Magyarországon öltek meg az 1386. esztendőben, június harmadikán, amiért elvette a királyságot Lajos lányától és Zsigmond feleségétől, akit apja halála után Mária királynak hívtak. Ez anyjával, Erzsébet királynéval együtt, aki István bosnyák királynak volt a lánya, és akit nem sokkal azután, Károly halálát megbosszulandó Horváthi János bán megöletett vagy úgy, hogy folyóba vettette, vagy mások szerint úgy, hogy lefejeztette és fejét elküldette Nápolyba, Károly feleségének, Gara Miklós nádornak a tanácsára és segítségével meggyilkoltatta. így hát közös elhatározással fellázadván Zsigmond ellen, tárgyalni kezdtek Lászlóval, és levelekkel követeket küldtek hozzá Nápolyba. Meggyőzte és megerősítette őt a bizonytalan remény, amely az összeesküvőknek a hívásán és ígéretein nyugodott, akik sietős beszédeikkel, a kelleténél kevesebb megfontoltsággal, szenvedélyüktől elvakítva, és gonoszságuktól elragadva nem szokták felismerni, mi az igaz és helyes. Nemhogy nem tántorította el, és vissza sem fordította apjának boldogtalan vége, hanem inkább ösztönözte és buzdította az ő példája, aki elnyerte a magyar királyságot, jóllehet kára származott belőle; nem elégedve meg egy királysággal, elcsábulva és az uralkodás mohóságától hajtva balgán beleegyezett abba, ami a józan ész ellen való, és jogtalan volt Ezért tüstént nagy és szép hadsereggel az Adriai-tengeren átkelve a dalmáciai, ma szlavóniai Zárába ért, amely a magyar királysághoz tartozott: itt nagy tisztelettudással fogadták és néhányan, abból a királyságból valók, megkoronázták. De