Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

A nemeslelkű, bölcs, igazságos és kegyes Cosimo Medicinek, Toszkána nagyhercege őföméltóságának és uramnak Sok hónapja már,főméltóságú uram, hogy befejeztem legjobb tudásom szerint és firenzei nyelven Filippo Scolari, vagy másképpen Pippo Spano életének az írását. Azért fogtam ehhez, hogy a meztelen igazság, amit csak az egyszerűség leplébe burkoltam, a maga szépségében mindenki előtt nyilvánvalóvá váljék, hogy dicső neve, amin hamis rágalom és semmiképp nem érdemelt gyalázat ejtettfoltot, mindenben és mindenkorra megtisztuljon, hogy emléke érdemei szerint dicső maradjon. Egyszóval azzal a céllal, hogy kimagasló erényét, amelyet én az őt megillető dicső és fényes magasságba emeltem, hogy mindenki láthassa, csodálat és tisztelet övezze. Megírása nem járt rengeteg nehézség, fáradság és hatalmas erőfeszítés nélkül, minthogy sem a múltban, sem pedig e jelenben nem vették észre eme oly híres hős ragyogásánakfényét, hacsaknem távolról, oly módon, ahogy fényességet és ragyogó világosságot lehet meglátni, amely napközben a levegőben mindenütt gomolygó sűrű és tömör ködben villan fel. És miután Isten segítségével abban a formában elkészítettem, ahogyan most van, és néhány tudós és hozzáértő ember, igaz barátom, komoly és biztos ítéletével, igaz tanácsával arra figyelmeztetett, hogy szabaduljak meg már tőle, és elégedjem meg végre tisztes formájával, azt gondoltam, hogy lehetőségem végső határáig jutottam, de mégis várok, hogy több mással együtt adhassam ki. De minthogy az említettek nem tudták kivárni a kitűzött időpontot, olyannyira ösztökéltek és sürgettek hogy mutassam meg a nyilvánosságnak hogy kénytelen voltam kedvükre tenni. Legyőzött müvemnek az a vágya is, hogy hallhassák és láthassák kis otthonomon kívül is, a büszke leányhoz hasonlatosan, aki nagyra tartja szépségét és arra vágyik hogy megmutassa magát és tessék az őt nézőknek nem maradhatott bezárva. És nem tudta némán elviselni, hogy egy ilyen nagy emberrel, akinek a ragyogása, úgy mint az előbukkanó nap, amely mindenfelől jövő sugaraival áthatol és átdöfi a felhőket, itt is ott is elterjedt, meg Firenzével, az ő nemes hazájával és magával az igazsággal, az idő leányával ilyen igazságtalanság és elviselhetetlen sértés essen meg, és hogy az arcátlan hazugság diadalmaskodjék és győzedelmeskedjék az igazságon, s mások becsületén. De azt akartam, hogy mielőtt átlépi a küszöböt, homlokát, hogy még tiszteletreméltóbb és nagyobb csodálatra érdemes legyen mindenki előtt, mintegy drágakövekkel díszes koszorúval, főméltóságod dicső nevével ékesítsem. Aki előtt íme, mielőtt még mások előtt mutatkozna, alázatos és tisztelettudó szűzként megjelenik meghajol és átadja önmagát, arra kérve, hogy méltóztassék szívesen venni őt, és tartson meg engem, odaadó és lekötelezett szolgáját és alattvalójátkegyében. Én addig könyörgök mint szoktam, a mi urunk Istenünk magasságos és isteni fenségéhez, hogy szent lelkével adjon Magasságodnak minden boldogságot. Firenzében, MDLXIX. esztendő február első napján.