Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolari úr élete (15. századi névtelen firenzei szerző)

Ezalatt Zsigmond barátai, akik korábban szétszóródtak, Exodába menekültek, így Zsigmond a lovagok nem csekély sokaságával erősödött meg. Azok tehát, akik a király ellen fölkeltek, látva, hogy a király napról napra erősebb, ők pedig vezér híján meggyengülnek, és a dolgok ezért teljesen ellenükre fordulnak, elhatározták, hogy bocsánatot kérnek és egyezséget javasolnak a királynak. Zsigmond ebbe bele is ment volna, Filippo azonban látta, hogy őket nem az igazi megbánás vagy jóindulat vezeti, hanem a szükség és a félelem hajtja és készteti; a királynak oly tanácsot adott, amely mind neki magának, mind királyságának üdvös volt, amely nincs a tisztesség ellen, de ugyanakkor az alávalóknak illő jutalom, és hozzájuk méltó dolog. Zsigmond pedig látva, hogy Filippo igen hű hozzá, és éles eszű az elvetemült emberek arcátlanságával, gonoszságával és mérgével szemben, örömmel hallgatta, amit Filippo neki mondott, elhatározta, hogy véghezviszi, és az őt kérlelőnek szabad kezet adott. Ez pedig a vezéreket, akik korábban a király ellen összeesküvést szőttek és felkeltek, kettesével a vár falai közé hivatta és megparancsolta, hogy öljék meg őket. így azután, akár egyesével, akár - ahogy mondtuk - kettesével érkeztek a várba, a király ítélőszéke elé, egy-egy félreeső és rejtett sarokban némely, a gyilkolásra kapható szolgája késsel leszúrta őket. Helyénvaló is volt, hogy azok, akik megszegték uruknak tett esküjüket, uruk szószegése által pusztuljanak el, és hogy azok, akik a királyt hitszegően tőrrel próbálták leszúrni, e tőr ellenük fordítva végezzen velük. Mivel a megöltek száma elérte a harmincat, ahogy ő azt könnyen előre látta, a halottakat a várakozó nép elé vetették; láttukra a nép megijedt és mindenki elnémult, nem annyira félelemből, mint a megdöbbenéstől vagy a csodálkozástól. Azután pedig hang nélkül szétoszoltak: miután megtudták, mi volt s miért, a népek és katonák gyülekezete szétoszlott és hazatért. A vezérek fent mondott megöletése után a király új harcosokat hívott össze és több katonának parancsolt, akik nagyobb számban jelentek meg, mint korábban, és kapitányukká Filippot nevezte és herceggé tette. Miután Csehország és Magyarország Zsigmond engedelmességére tért, Filippo, aki minden kiválóságban bővelkedett és fel volt vele vértezve, úgy az ékesszólásban, mint a fegyverforgatás vitézségében, gyorsan és félelem nélkül támadt a törökökre, akik akkoriban nemcsak Liriát(4), hanem Magyarország és Lengyelország egy részét sok fegyveressel fosztogattak, hogy kiűzze őket Ugyanekkor Zsigmondot a rómaiak császárává választották, és következésképpen Filippo állása is magasabb lett. Mivelhogy ispánnak mondják magyar nyelven, amit mi latinul a császári sereg parancsnokának mondunk, sőt éppen, ha a régiek szavával akarjuk mondani, cézárnak is hívhatjuk, mert ennek hívták. Filippo a törökökre ment, hogy megmérkőzzék velük. A Duna partján vadul lecsapott rájuk, és arra kényszerítette őket, hogy mások határait hagyják el, és a saját határuktól is visszaűzte őket Ez a győzelem ezután a magyaroknak minden évben ünnepnap volt, a töröknek pedig szomorúsággal teli nap. És Filipponak nem ez volt az egyetlen, a törökök felett aratott győzelme, jóllehet én a tömörség miatt nem akarom az összesét felsorolni: de a számuk egészen biztosan tizennyolc; olyan csatákról beszélek, amelyek nyíltak voltak, és amelyeket az énekmondóktól ismerünk. Nekem ezeket a dolgokat a kiváló Lorenzo Buondelmonti mondotta el, aki azokban a tartományokban és helyeken több évig járt és lakott De ki tudja felderíteni, hányszor