Vadas Ferenc szerk.: Illyés és a puszták népe (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1983)

Csanády János: A példaadó

CSANADY JÁNOS A példaadó Titkod számunkra rejtve marad, akár a búzamezők kenyere, a mag útját ismerjük, vetünk a Nap alatt de a fény-magok hol indultának, mikből az ember életre fakadt? Honnan jöttek a népek; nemzetünk, miféle földmélyi anyaméh lökött létre a puszták s bástyák között, mik egyre omlanak, épülnek újra, hogy mindegyre csonka maradjon a Bábel-torony? Miféle hittel hordtad, gördítetted a csúcsra sziszifuszi köveidet? Nekünk nincsenek - mondtad - tornyaink, ezerévesek, Dunántúl, Alföld, Magyarország népek keresztútja, pusztító, dúló háborúk járomszögei között mégis szellem-tornyokat épített, nyögetett ország, verő lópaták sóhajában és dobajában sebek fájdalma nem nyomhatta el Ázsia-mélyről felszűrődő, s a vulkánként feltörő hangokat; életből példaadó mester, kinek ha egy könyve kezembe kerül gyerekkoromban, mondjuk A puszták népe, vagy az Oroszország, talán más ember vagyok ma, harcosabb; amit szülőfalum adott, megosztom, mint a madárlátta kenyeret a puszták lakóival, s akit lelkemben kézfogása tart, a nép egyre egységesebb anyanyelvet beszél; ránkzúdított kincseid zuhatagában én csak dadogok, mikor - méltatlan - szólni akarok,