Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

kamarilla nyomására, lemond unokaöccse, I. Ferenc József javára.

184 A vesztes temesvári csata (1849. aug. 9.) után a magyar seregek hadrendje teljesen felbomlott. Az utolsó, még használható haderő Görgey közel 30 ezres hadserege volt. A helyzet kilátástalanságát átlátva az akkorra már teljhatalommal fölruházott Görgey Artúr 1849. aug. 13-án Világosnál lette a fegyvert Rüdiger orosz tábornok előtt.

185 Valójában Kossuth, aki a temesvári vesztett csata hírére már csak a menekülés gondolatával foglalkozott, nem törődött ekkor a történelmi ereklyével. A szent koronát és a koronázási ékszereket Szemere Bertalan, a korábbi magyar miniszterelnök és belügyminiszter rejtette el néhány megbízható munkatársával Orsóvá környékén 1849. aug. 23-án, majd a következő napon átlépte a török határt. (SZEMERE 2005, 161-163; HERMANN 2002, 298-299.)

186 Az eredeti kéziratban ez a mondat az 1848. évi bortermés után szerepel.

187 Itt kell kitérnünk arra, hogy - noha erről a krónikaíró nem tesz említést - 1849 nyarán, az orosz intervenciós hadsereg áldásos jelenlétének köszönhetően, egy pusztító pestisjárvány söpört végig az országban, amely Fnyéken csak a ref. lakosság köréből 15 áldozatot követelt. A kát. vallásúak közül 14-en haltak meg a járványban. Köztük volt Szarvassy István, a község hites jegyzője is.

188 Elmosódott írás, olvashatatlan szó, valószínűleg: mérő.

189 A vallatásnál bármi kínzás, vagy testi bántalmazás alkalmazását már „a kínvallatásról” szóló 1790/91. évi 42. törvénycikk is betiltotta. Az abszolutizmus kori szabályozás csupán ennek a törvénynek a hatályát ismételte meg. Az 1852. máj. 27-én császári nyílt paranccsal kihirdetett új osztrák büntető törvénykönyv, majd az 1853. júl. 29-én kelt büntető perrendtartás bevezetésével továbbra is elfogadottá vált az országban - noha csak „a’ bűnbe visszesők elleni súlyosbítás" esetén, a testi büntetés. Azonban a községi elöljáróktól 1852-ben elvették a „fenyítő hatalmat’’, s átadták az egyedül illetékes cs. kir. bíróságoknak. A büntető eszközöket, így a kalodát és a hegedűt, azonnal el kellett tüntetni a faluból. Talán ezért terjedhettek el a falusi közvéleményben a téves nézetek a testi fenyítés végleges eltörléséről. (HORVÁTH 1972, II. 584.)

190 Minden bizonnyal az önkényuralmi rendszer időszakának (1849-1859) az ország egész területére kiterjedő, a társadalom minden rétegét átfogó, az emberek mindennapjait megkeserítő széleskörű besúgó és ügynök hálózatra célzott az egyszerű, de a világban nyitott szemmel és füllel járó, tájékozott parasztember. Az országot elárasztó, az emberek magánéletét is vizslató, az államhatalom megbízásából serénykedő „bizalmiak” tevékenységéről ld.: DEÁK 2015, 7-16.

191 A 19. század második felében növekedett meg a világítóolaj alapanyagát jelentő repce iránti kereslet hazánkban. Bár a termesztése leginkább a nagybirtokokon volt jelentős, a jelek szerint a kisebb paraszti birtokok számára is haszonnal kecsegtetett e növénykultúra alkalmazása. (DEMETER 1996 b, 218-219.)

192 A tűzeset 1855. aug. 5-én történt. Bartos Mihály 61 éves urasági számadó és a 3 éves Rozália, Csapó József csősz leánya lettek a tűz áldozatai. (Fnyéki r. k. akvek, 1855.25. old. MNL OL Mft. A 4927. d.) Itt jegyezzük meg, hogy a település határában lévő „csősz-ház” évtizedekkel korábban egyszer már leégett. Akkor Mórocza prefektus elrendelte, hogy a fedél nélkül maradt csőszök költözzenek a hajdúlakásba, az ott lakó hajdút pedig egy béres lakásba költöztette. A kárpótlásért esedező csőszök könyörgése föltehetőleg nem maradt pusztába kiáltott szó, ismerve Batthyány-Strattmann Fülöp hercegnek, a patriarchális földesúrnak a rászorulók és a szűköl- ködők iránt általában tanúsított nagyvonalúságát. (MNL FML BÚI 19. d. 4. Mórocza Fnyéknek. 1834. júl. 17.)

193 A Budapesti Hírlap szekszárdi tudósítójának aug. közepén küldött jelentése szerint a megyében a roppant hőség miatt újult meg ismét a kolera, holott már szűnőfélben volt. (BH 1855. aug. 27. 2463.) Levéltári kutatások szerint az 1855-ös kolerajárvány következtében a szűkebb értelemben vett Magyarországon, Erdély nélkül, 78 ezren haltak meg. Más számítások ugyanakkor száz-száz- ötvenezer főben állapítják meg a kolerában elhunytak számát (KISS 2008, 2-5.), míg Katus László egy tanulmányában 170 ezer halálos áldozatról ír. (KATUS 2008,158.) Tolna megyéből hiányosan ugyan, de előkerültek a községsoros heti jelentések, amelyek alapján a járvány előrehaladását nyomon lehetett követni. A megyére vonatkozólag az 1855 aug.-ától okt. végéig fennmaradt összesítők alapján hiánytalanul meg lehetett állapítani a járvány áldozatainak számszerű alakulását, s a megfertőzött helységek számát is följegyezték. A statisztikai kimutatások szerint 1855 szept.-ere és okt.-ere között 59 település fertőződött meg kolerával, s a halálos áldozatok száma a megyében összesen 1119 fő volt. (J. FRÁTER 1980, 19. és 112.)

194 A fnyéki r. k. plébánia akvek szerint a csekélyebb létszámú és nagyrészt szegényebb helyi katolikus közösség arányaiban jóval nagyobb veszteséget szenvedett, mint a vagyonosabb és csaknem háromszor népesebb ref. egyházközség. Az akkor még gyógyíthatatlan kór a településen valójában nyolc áldozatot követelt a katolikus hívek közül. 1855 aug.-a és okt.-e folyamán a következő helyi lakosok lettek a kolera áldozatai: Szíj Erzsébet, Farkas Mihály özvegye, Molnár Anna 7 éves kislány, Molnár János kocsis, talán a kislány apja, Farkas Ignác féléves kisfiú, Palánki József 38 éves férfi és 9 éves fia, Valki Éva, Szabó János 55 éves özvegye, valamint Cziráki József kocsis kisfia, József. (Fnyéki r. k. akvek. 1855. 25-27. MNL OL Mft. A 4927. d.) A ref.-ok közül ketten fialtak meg a kolera következtében: Györke Erzsébet, ifj. Parragh József 46 éves neje és idősebb Laki József legény fia, József, aki 20 éves volt. (Fnyéki ref. akvek, 1855. MNL OL Mft. A 665. d.)

195 Bátor Károly szerint: febr.-ban. (BÁTOR [1948], 79.)

196 Rácpeterd - apró kis falu Baranya megyében. Mai neve: Peterd.

197 Csapiár Ignác (1824-1900) - századosként részt vett az 1848-49. évi szabadságharcban, s egészen a világosi fegyverletételig harcolt. Fnyéken r. k. plébánosként 1856-tól 1900-ban bekövetkezett haláláig szolgált. (BONA 1988, 145.)

198 Girk György (1793-1868) - pécsi püspök (1853-1868).

199 Az egykori fnyéki plébános szerint Girk György pécsi püspök bérmálási időpontja 1856. máj. 24.-re esett. (BÁTOR [1948], 69.) A hivatkozott májusi bérmálási szertartásra azonban nem ebben az évben, hanem 9 évvel később, 1865. máj. 25-én került sor. A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori kormányzójának látogatási időpontját (1865. máj. 24.) az akkori plébános, Csapiár Ignác a fnyéki plébánia anyakönyveibe (a keresztelési-, házassági- és halálozási anyakönyvbe egyaránt) lelkiismeretesen föl is jegyezte. Bátor Károly helytörténeti művében nyilvánvalóan fölcserélte az évszámokat. Batthyány-Strattmann hg. 1865. évi enyingi uradalmi Levelező könyvében találtunk is egy jún. 14-i bejegyzést arról, hogy Csapiár Ignác fnyéki plébános levelet írt az uradalomnak, amelyben a püspöki ebéd megtérítését kérte. (MNL FML BÚI 5. d. 6/15. Levelezőkönyv,1865.) A főkormány válasza jún. 18-án már meg is érkezett. A herceg beleegyezésével elrendelte, hogy a „püspöki vendégségérti költekezést” az uradalom térítse meg. Jún. 19-én a főkormány utasította a tisztséget, hogy a pécsi püspök megvendégelésére rendezett ebéd kiadásaira 204 forintot fizessenek ki a plébánosnak az uradalmi pénztárból. (MNL FML BÚI 5. d. 6/15. Levelezőkönyv, 1865.) A tiszteletre méltó egykori lelkipásztor, a fnyéki római katolikus plébánia történetének krónikása azonban nem tud erről a másik, a krónikaíró Magyar György által helyesen említett egyházlátogatási időpontról. Erre vonatkozó bejegyzést a helyi anyakönyvekben sem találtunk. A Pécsi Püspökség levél554