Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Balázs Kovács Sándor: Az Alsó-Dunamellék reformációja

Magyar hallgatók is nagy számban iratkoztak be az egyetemre. Peregrinus diákjaink korábban nagyobb számban Bécsben, Krakkóban, Padovában tanultak, a reformáció tanainak elterjedésével azonban egyre többen indultak német egyetemekre. Az itt járt diákok lettek aztán az első protestáns magyarországi iskolák alapítói, iskolamesterei, igazgatói. A protestáns lelkészképzésnek pedig szinte az egész században Wittenberg maradt az egyik fő helye. Megfordult ebben a városban a magyarországi reformáció szinte minden jelentős képviselője, talán nem túlzás, ha azt mondjuk: a század vezető értelmiségének nagy része.

Debreceni Ember Pál szerint az első magyar hallgató igen korán, már 1521-ben beiratkozott a wittenbergi egyetemre, aki nem volt más, mint a dél-baranyai származású Szentantali Gergely. Ő hazatérte után Tordafalván szolgált és térítette az ott lakókat az új hitre, a környék jelentős reformátorává vált, sőt elkerült Decsre, itt a falu első protestáns lelkésze lett, majd Temesvárott is térített. Szentantali Gergelyt még nem említi az egyetem anyakönyve, a következő évektől azonban folyamatosan találunk „Pannonicus”, „Ungaricus”, „Transylvanus” vagy magyarországi származásra utaló bejegyzéseket a beiratkozott hallgatók nevei mellett - Melanchthon haláláig mintegy félszázat.

A Dél-Dunántúlról körülbelül hetven hallgató iratkozott be 1521 és 1601 között a wittenbergi egyetem teológiai kurzusaira, többek között: Ozorai Imre, Szegedi Kis István, Eszéki Zigerius Imre, Decsi Gáspár, Baranyai Decsi Csimor János és még folytathatnánk a sort.

A külföldön tanuló magyar protestáns fiatalok többnyire teológushallgatók voltak, akik hazai főiskola híján külföldi egyetemeken készültek fel lelkészi hivatásukra. Csak azt követően indultak tanulmányújukra, miután hazájukban befejezték a gimnáziumi osztályokat, sőt általában az idehaza elérhető legmagasabb tanulmányokat, a filozófiai kurzust is teljesítették a legfontosabb magyar- országi, vagy erdélyi iskolákban. így külföldön csak a teológiai karra iratkoztak be, vagyis általában nem látogatták a bölcsészeti kar kurzusait, amelyeken a németországi retorikai kultúra és annak humanista beágyazottsága tekintetében mérvadóan tájékozódhattak volna. Teológiai tanulmányaik során figyelmük már nyilvánvalóan az egyetemeken elérhető dogmatikai álláspontok, etikai konzekvenciák és a kifejtésükhöz szükséges speciálisan homiletikai tudnivalók felé fordult. Legtöbbjük igen rövid időt, legfeljebb három félévet vagy annál is kevesebbet töltött az egyetemen. Lelkészi pályára készültek, és az otthoni képzés megerősítésére akkor ennyi idő is elég volt. Akit ennél többre sarkalt az egyéni ambíció, és az anyagi támogatást is meg tudta szerezni hozzá, az tovább tanult. A magasabb cím és a mögötte lévő képesítés nagyon megritkult a régi egyházi képzés kereteit levető magyar társadalomban a 16. század harmincas éveitől kezdve. Aki mégis ilyet szerzett, az egy újfajta értelmiség példájának tekinthető.

Személyes életviszonyaik is a lelkészi életpályamodellre predesztinálták ezeket a hallgatókat. Minthogy számukra általában nem állott rendelkezésre a katolikus egyházéhoz hasonló központilag szervezett, tanulmányi ösztöndíjakat és teljes körű ellátást biztosító intézményrendszer, külföldi tanulmányaik költségeit maguknak kellett előteremteniük, főuraktól vagy városi közösségektől elnyert mecenatúra formájában. Külföldre indulásukat többnyire többéves iskolamesteri működés előzte meg korábbi alma materük valamely partikuláris iskolájában, aminek révén csekély pénzösz- szeget tehettek félre, amelyet alkalmi albizálásokkal73 gyarapítottak. A 16. század, amely számos változást hozott az egyetemjárás gyakorlatában, e téren is új feladatok elé állította a magyar társadalmat. Megnövekedett a társadalom alacsonyabb kevésbé tehetős rétegeiből induló tanulnivá- gyóknak a száma, miközben a katolikus egyházi javaknak a szekularizálása következtében megszűnt a tanulmányi kiadások céljaira korábban intézményesített legszámottevőbb társadalmi hozzájárulás. Ez új helyzet elé állította a magyar értelmiségi társadalmat, az értelmiségi utánpótlás ügyét. A

73 Albizálás: egyik neme volt a magyar protestáns lelkészjelöltek külföldi tanulmányaira szükséges költség előteremtésének. Egy fehér lapokból álló könyvvel (album) járták be az országot s az útjukba kerülő kisebb-nagyobb előkelőségeket, lelkészeket felkeresték, emléksorokat írattak be velük könyvükbe. Az illetőktől ajándékot kaptak, mely néha igen tetemes összeget tett ki. - ZOVÁNYI 1977/a, 18.

460