Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

a faluban, onnan nov. 15-én vonultak ki. „A polgároknak ezen egy havi katona tartás" 4200 osztrák értékű forintjába került. Érthető tehát, hogy a falu lakossága, amely korábban oly határozottan kiállt jogai védelmében, a rá nehezedő súlyos terhek miatt egyezkedni kényszerült a vármegyével és földesurával. A község legtekintélyesebb telkes gazdái, élükön Juhász Mihály bíróval és az esküdtekkel, ezért levéllel fordultak a Dombóvári járás szolgabírájához. A békülékeny hangú levelet Magyar István is aláírta. Levelükben kinyilvánították, hogy tettüket megbánták. Arra hivatkoztak, hogy őket félrevezették, amikor a falu lakosai „egy némely hajtogatok hitegetésének hívén, azoknak ámittásuk, és biztatásuk folytán" szembeszegültek a községükben máj. 30-án megjelent kiküldöttséggel. Belátták azt is, hogy - mint írták - „a’ Hatóságok által hozott ítéleteknek ha másként nem, erő hatalommal is foganat szereztetik", továbbá, hogy „mi törvények szigorával daczolni kicsinyek vagyunk". Leszögezték, hogy ennek belátása bírta rá őket arra, hogy magukba szálljanak. A legelő kihasítását folytató mérnököt munkájában nem kívánják gátolni, sőt, amennyire tőlük telik, még a „segédmunkálatokat’’ is hajlandók szolgáltatni. Csupán arra kérik a főszolgabírót ,,a’ legmélyebb alázattal", hogy „kegyeskedjék illető Felsőbb helyen a’ katonai kar hatalomnak a faluból leendő ki mozdittását kieszközölni". Az idegen nemzetiségű katonatisztek, így az olasz gróf Alfonso Bergando kapitány, a német Ludwig May főhadnagy és báró Josef Oettinger hadnagy, valamint a cseh Jozef Vov- renik orvos meglehetősen szép napidíjban részesültek ott-tartózkodásuk ideje alatt. Minthogy az uradalmi fogadót zsidó fogadós bérelte, akitől nem fogadták el az ételt, a fnyéki ispánnál lettek elszállásolva. (MNL FML BÚI 9. d. 8 Farkas I. levelei a főkormánynak. 1862. okt. 26. és nov. 17.; MNL TMLIV. 156. a. 24. d. Úrbéri periratok /1862-1910/. Dőry Gábor főispán levele Domsits Gábor másodalispánhoz. 1862. júl. 9.; Uo.: A Tolna megyei alispáni úrbéri bíróság kiküldötteinek jkve. 1862. okt. 15.; Uo.: Fnyékiek levele Novák Imre főszolgabíróhoz. 1862. okt. 23.) Miután a mérnök a terület felmérését befejezte, nov. 13-án megtörtént a bírói ítéletek értelmében történt mérések hitelesítése, illetve az uradalomnak megítélt és az egykori jobbágyok számára meghagyott legelőterületek kihasítása és átadása. (MNL FML BÚI 9. d. 7/4. Farkas I. a főkormánynak. 1863. jan. 6.) ,Jízen sok munkával, küzdéssel, majd keserűséggel folytatott" fnyéki legelő „elkülönzési" ügy azonban még ezzel nem zárult le. Ugyanis a kiváló emberismerő, és ura hosz- szabb távú érdekeit is szem előtt tartó Farkas Imre tiszttartó javaslatát elfogadva, a herceg az uradalma számára a legfelsőbb úrbéri törvényszék által juttatott 274 magyar holdnyi és 491 □ ölnyi legelőből, még további 36 holdat juttatott a fnyéki közösségnek. A jeles gazdasági szakember, akinek véleményére igen sokat adott a herceg, még 1862 tavaszán kéréssel folyamodott urához. Levelében azt tanácsolta neki, hogy abban az esetben, „ha a’kiküldendö második bizotmány a végre hajtás eszközletében a’Polgárok által nem akadályoztatnék, kérnénk Ő Kegyjelmes]. Herczegségét ez esetben a’ tisztséget felhatalmazni és egyszersmind kegyessen megengedni hogy a legelő elkülönzés által az uradalom részére eset legelőből mint egy 39 hold nagyságú darab mely az uradalmi földektől egészen elkülönítve áll és a’ Polgárok földjeik között fekszik, de a’ hozzá férés is igen akadályozva van”, a fnyéki polgároknak a herceg nevében adományként „áltengedni" kegyeskedjen. (MNL FML BÚI 9. d. 7/4. Farkas I. a főkormánynak. Enying, 1862. jún. 6.) A kérdéses 39 holdnyi legelőterület, amely a legelő elkülönítési végrehajtás alkalmával az uradalom részére lett kiadva, a Horhi-puszta mellett, az uradalmi magán legelő szomszédságában terült el. Az úrbéri perben hozott bírói ítélet 1862. nov. 13-án történt végrehajtásának mintegy kiegészítéséül Fnyék község és az enyingi uradalmi tisztség között „utólag történt egyeséj/’-ről végül is jkv.-et vettek föl. A megállapodás szinte minden pontja az enyingi tiszttartó elképzeléseit tükrözte. A megmaradt 36 holdból 6 holdat a herceg a fnyéki ref. lelkész hivatal részére juttatott. ,Az ekép fennmaradó legelő térséget 30 holdat" Batthyány herceg a fnyéki község részére „örök időkre" átengedte. (MNL FML BÚI 9. d. 8. Jkv. (Másolat.) 1863. máj. 14.)

238 Szabó Ferenc bíró vezetésével a község elöljárói és a jegyző fölkeresték a hétszemélyes táblát Budán, ahol egy tanácsos a beiktató könyvet megmutatva nekik, elmagyarázta, hogy a pert hg. Batthyány-Strattmann Fülöp törvényesen megnyerte, s a végzés ellen immár nem tehetnek semmit. Bécsbe is elmentek, de a herceget nem találták otthon, és Sényi Gábor (1790-1867) direktorral sem tudtak beszélni. Végül kénytelenek voltak megelégedni azzal, hogy Szeiff Lipót titkárnak átnyújtottak „egy könyörgő és folyamodó levelet". (MNL FML BÚI 9. d. 8 Gerencsér János fnyéki ispán Farkas I. tiszttartónak. 1862. jún. 9.)

239 Farkas Imre enyingi tiszttartó már említett tiszti tudósításában csupán három, az első végrehajtási kísérletnek „tettlegf ellenszegülő fnyéki lakosról tesz említést, név szerint Pap Egyed István fél telkes, Szabó Ferenc egésztelkes és Bogárdi Horváth Mihály két telkes gazdákról, akiket elfogtak és a szekszárdi törvényszék elé kísértek. (MNL FML BÚI 9. d. 8. Farkas I. a főkormánynak. 1862. okt. 26.)

240 Ökörmező (a 19. század második feléből származó kataszteri térképen „Ökermező’j - dűlő a település központjától délre, a község határának azon részén, amelyet legeltetésre használtak, hiszen a mellette elterülő Kútfejesi legelő neve erre egyértelműen utal. Maga az Ökörmező dűlőnév is nevében hordozza a rendeltetését. Nyugatról a Váraljai és Petekuti dűlő, keletről a Hosszúsűrűi és a Kútfejesi, míg délről a Hegyháti és a Körtéfai dűlő, valamint Batthyány Fülöp herceg Fürgéd nevű pusztája határolja, pontosabban annak Tükrös nevű dűlőjével érintkezik. (Georeferált Vármegyei Kataszteri Térképek. Tolna megye Községeinek Kataszteri térképei 1859-1864. DVD ROM „B” lemez. Tolna Megyei Levéltárban őrzött térképszelvényekből.) Mint érdekességet megemlítjük, hogy Fnyék 1852-ben elkészült hivatalos dűlőjegyzékében a 16. sorszámot kapta az Ökörmező. Eredetileg az „Egyéb tulajdonságok, melyek a dűlőket bélyegzik" rovatban, amelyekbe az egyes dűlők jellemzőit és termékenységét jegyezték be, az áll, hogy „csekélysége miát töbnyire tsak körülötte munkálatokban lévő vonyós marhák által legeltetik”. Termékenységére vonatkozóan még azt tartották érdemesnek följegyezni, hogy „édes füvet terem ugyan, de roszszabb minőségben". (MNL TML VI. 181. 132. d. A 126/2. Fnyék dűlő leírása, 1852.)

241 Kisházasok - olyan zsellérek, akik rendelkeztek ugyan egy kis házzal és belsőséggel (udvarral, kerttel), némi szántóval vagy réttel, de már annyi földjük nem volt, hogy abból megélhettek volna. Ezért jártak el napszámba, vagy végeztek más bérmunkát. Az 1848- as törvények megszüntették a jobbágyság intézményét, ekkor alakult ki az új paraszti osztály. Az egykori telkes jobbágyokból a telkesek (parasztok), a házas és ház nélküli zsellérekből pedig a kisházasok lettek. A hajdani házas zsellérek járandóságait, a legelő elkülönítési per eredményeként, kérésüknek megfelelően, egy tagban, az úrbéri földek szomszédságában, a Kútfejesi dűlőnél mérték ki. (MNL TML IV. 156. a. A Tolna megyei alispáni úrbéri bíróság kiküldötteinek jkv.-e. 1862. okt. 15.) 1863-ban, az Ökörmező egy részének felosztásakor a kisházasok, vagy, ahogy egy 3 évvel későbbi folyamodványukban magukat kissé gunyorosan nevezték, a „tizennyolcz napos birtoku polgárok’ között, összesen közel ugyanannyi, 42 holdnyi és 512 □ öl legelőt osztottak ki. A 29 kisházas- nak egyenként alig több mint 1 katasztrális holdnyi legelő jutott. A legkisebb kiosztott telek 1721 □ öl volt, míg a hegyesebb, dombosabb részeken kimért legelőterületből részesültek esetében ez a másfél holdat is elérte vagy megközelítette (2126 □ öltől 2228 □ ölig terjedően). 1866 nyarán azonban a legelőterületben részesült 29 kisházas közös beadványban a nekik juttatott terület újraosztását kéri. Tolna megye alispánjának címzett kérelmezésükben azzal érvelnek, hogy az 1863. évi földmérésnél vigyázatlanság, a kellő szakértelem hiánya miatt azok, akiknek földje hegyes és völgyes, s így nehezebben művelhető, hátrányba kerültek a földek kiosztásánál. Egyeseknek talán kevesebb is méretett a többiekénél. Mint kérvényükben írják, „semmi esetre sem rósz akaratból, ha560