Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869
pököket) illette. A feudalizmus korában a jobbágy köteles volt gabona terményeinek, borának és állatszaporulatának egytizedét beszolgáltatni az egyháznak. 166 Azóta. 167 Vagyis a jobbágytelek után. Sessio v. fundus (lat.) - jobbágytelek, házföld, házhely, a földesúri terhek kiszabásának alapegysége. Belső telekből és az ahhoz tartozó külső telekből (szabott nagyságú szántó és rét tartozék) áll. Az úrbérrendezés a telki állományt tette meg a jobbágyszolgáltatások egyedüli alapjává. 168 Kossuth Lajos (1802-1894) - a reformkor egyik meghatározó politikusa. A Pesti Hírlap szerkesztőjeként (1841-1844) a polgári átalakulás legfontosabb eszméit, így a jobbágyfelszabadítás és a közteherviselés gondolatát népszerűsítette lapjában. Az 1847-1848. évi ogy.-en Pest megye követeként vett részt; az alsótáblán ő vezette a szabadelvű ellenzéket. 169 Gr. Batthyány Kázmér (1807-1854) - az 1840-es években az ogy. főrendi házának egyik ellenzéki vezetője, a Védegylet elnöke. 1848-49-ben Baranya megye főispánja és kormánybiztosa, a Szemere-kormányban külügyminiszter. 170 Deák Ferenc (1803-1876) - reformkori politikus, a liberális ellenzék egyik vezéregyénisége. 1833-tól Zala megye ogy.-i követe, 1848-ban a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. 171 Bezerédj István (1795-1865) - Tolna megye ellenzéki követe a reformogy.-eken és az 1848-49. évi első népképviseleti ogy.-en. A szabadelvű reformellenzék egyik vezetőjeként, általában megyéje követutasításait követve, támogatta a jobbágyi szolgáltatások megváltását, az úrbéres földek szabaddá tételét (önkéntes örökváltság), a jobbágyok tulajdonszerzésének megadását és az úriszék eltörlését. Elveit a gyakorlatban is kivitelezte. 1838-ban kilenced váltsági szerződést kötött medinai jobbágyaival, majd 1840- ban örökváltsági szerződést kakasdi jobbágyaival. Amikor az 1843/44. ogy.-en megbukott a közteherviselés ügye, Bezerédj István önadózásra kötelezte saját magát. Ennek híre az egész tolnai jobbágyság, a korábban megvetett „nyomorult adófizető nép” - így a fnyékiek körében is -, nagy valószínűséggel elterjedhetett. 172 Ápr. utolsó hetében, vagyis a Szent György napját (ápr. 24-ét) követő héten. 173 Metternich-Winneburg, Klemens Lothar Wenzel herceg (1773-1859) - osztrák diplomata, államférfi, 1809-től külügyminiszter. Államkancellárként (1809-1848) a Habsburg Birodalom tényleges irányítója volt. 174 István főherceg (1817-1867) - József nádor fia, 1847-től 1848. szept. 24-ig Magyarország utolsó nádora. 175 A nemzetőrségről rendelkező 1848: XXII. törvénycikk szolgálatra kötelezte mindazokat a 20-50 év közötti férfiakat, akik a városokban 200 pengőforint értékű házzal vagy földdel, városokon kívül pedig legalább 'A jobbágytelekkel, vagy azzal megegyező nagyságú földdel, illetve évi 100 pengő évi tiszta jövedelemmel rendelkeztek. Tolna megye két mozgó nemzetőrséget állított ki. Mindkét tolnai különítmény kb. 2000-2000 főt tett ki. A vármegyei tisztikar a törvény szellemében kívánt eljárni, ezért minden kényszerítés nélkül, lehetőleg az önként jelentkezőkből kívánta a sereget kiállítani. Csak ott élt a sorshúzás eszközével, ahol a meghatározott létszám önként nem telt ki. (URBÁN 1973,172.) 176 A szerb felkelők által közvetlenül veszélyeztetett Bácskába, az ókéri táborba került a két zászlóaljból álló, 2190 főnyi első tolnai nemzetőr alakulat. A Perczel Miklós őrnagy által vezetett seregtest a szerbek megerősített szenttamási tábora ellen indított sikertelen júl. 14—i támadásnál csúfosan leszerepelt. A tolnaiak elhagyták a tábort, majd a két zászlóalj júl. 17-én „haza távozott” A horvát határral szemben, a Drávánál kialakított őrlánchoz beosztott Tolna megyei felkelő sereg élére Viczay Adolf grófot nevezték ki. A szintén két zászlóaljnyi őrsereg létszáma 2168 főből állt. (SZILÁGYI 2006, 18.; vö. URBÁN 1973,166., 172-173.) 177 Szept. utolsó hetében, vagyis Szent Mihály ünnepe (szept. 29.) előtti napokban. 178 Szerviánok (szerviánusok) - a délvidéki szerb felkelők támogatására tömegesen érkeztek a Szerb Fejedelemségből önkéntes segédcsapatok, akiket a magyarok szerviánusoknak vagy szerviánoknak neveztek, megkülönböztetésül a hazai szerbekkel szemben, akiket rácoknak hívtak. 179 A jobbágyok szőlői, az ún. „Szőlő hegyen", a község Alsó-hegyi, Középső-hegyi-, Felső-hegyi- és Új-hegyi-dűlőin terültek el. Tulajdonképpen egy „hegyről” van szó; a Szőlőhegy különböző fekvésű részeinek külön nevet adott a helyi lakosság. A falu e részei „mind hegyes völgyes jó bor termő" területek voltak. (GAÁL-KŐHEGYI 1975, 304.) Magyar János apjának, Magyar Istvánnak és édesanyjának, Horváth Erzsébetnek a nevén, az Alsó Szőlő-hegyen és a Felső Szőlő-hegyen (az Alsóhegyi- és Felsőhegyi-dűlőkben) is voltak szőlőterületek. Magyar Istvánná egy 30 öles pincét, 1040 négyszögöl nagyságú szőlőültetvényt mondhatott magáénak a 78-as alsó pincesoron, de volt még ugyanott 420 ölnyi kaszálója, sőt 90 ölnyi szántóföldje is. Magyar Istvánnak 50 öles pincéje mellett 3 holdnyi I. osztályú szőlője is volt a 193-as alsó pincesoron, továbbá 90 öl jó minőségű szántóföldje. (MNL TML VI. 181. 130. d. Szekszárdi Földmérési Igazgatóság ir. 130. d. Fnyék vallomány - vagy telekkönyve (1852) 52.; vö. MNL FML BÚI 15. d. Telekkönyvek, földkönyvek, 1815-1856. Kimutatás a fnyéki szőlőterület nagyságáról. 1858. júl. 16. 8-9.) 180 Jellacic seregének esztelen pusztításáról, az útba eső települések lakosságának kegyetlen kifosztásáról, az erőszakos rekvirálásokról a korabeli magyar sajtó is részletesen beszámolt. Fnyékről keltezett szept. 25-i tudósításában a Kossuth Hírlapja, melynek névtelenségbe burkolózó, helyszíni jelentését 1172.” jellel aláíró szerzője föltehetően a helyi katolikus plébános, Komáromy István lehetett, megemlítette a Sió melletti kis Tolna megyei falu szőlőhegyeinél történt öncélú, semmivel nem indokolható vandál rombolást is. A tudósítás szövege teljesen egybecseng Magyar János följegyzésével. A „mezítláb, köpeny nélkül, piszkosan, rongyosan" járó „czudar, sepredék nép”, a főleg rácokból és szerviánusokból álló sereg katonái a szőlőhegyeken keresztül értek a faluba, s „azonnal szőlőhegyeinknek estek rabló és dúló módra. Még csak kevés gazdának volt hátra szüretje, - de ezeknek tőkéiket mind összepocskol- ták. Minden pinczébe betörtek, a borokat kieregették a hordókból. A mi használható eszköz volt a pinczékben, azt használhatatlanná tették. Több szegény embertől, ki pinczéjében volt, csizmáit, ködmönét, szűrét, kalapját elszedték, - mellöknek puskákat szegezve” (KH 1848. okt. 3. 369.) A Fnyéken és környékén elkövetett pusztításokról, illetve a helyi lakosság megtorló akcióiról ld.: VARGA 1953, 89; 91; 100.) Érdekes, hogy könyvében Varga nemcsak az irreguláris szerviánus alakulatok, hanem az osztrák határőrvidéki ezredekhez beosztott vörös köpönyeges, népviseletben harcoló határőrök, a szerezsánok kegyetlenségéről és erőszakosságáról is megemlékezik. Ez utóbbiak megjelenéséről és harci értékéről nem volt túlságosan jó véleménnyel az egykorú magyar sajtó. A Kossuth Hírlapja nagykanizsai levelezője szerint ugyanis a szerezsánok „irtóztató, fertelmes, piszkos, rongyos nép, melly a baromtól csak abban különbözik, hogy emberi arcza van(KANISAI 1848, 341.) Más források is beszámolnak Jellacic katonáinak hatalmaskodásairól. A győri önkényeskedésekről és fosztogatásokról ld.: ECKER 1973, 114. 181 A győztes pákozdi csata 1848. szept. 29-én zajlott le, Velence falu közelében. 182 A két utolsó mondat az eredeti kéziratban a szabadságharc bukása után, már a következő oldalon, 1849 eseményei után következik. 183 V. Ferdinánd (1793-1875), 1830-1848-ig magyar kir. és I. Ferdinánd néven osztrák császár (1835-1848), 1848. dec. 2-án az udvari 553
