Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

Az időközben bekövetkezett változások figyelembe vételével felülvizsgált rendezés alapján a későbbi úrbéri táblázat a faizás helyett már a nádiás jogát és kötelezettségét írta elő. Míg egy egész telkes jobbágy a korábbi szabályozás alapján 1 öl fát volt köteles a földesúrnak beszállítani, a felülvizsgált úrbéri tabella már a nádiás jogát írta elő. Minden egyes telek után 40 kéve nádat kellett levágni és beszolgáltatni: „Faizás nem lévén Nádlástol minden Sessiora 40 kéve" jutott.47 A Sió mentén hosszan elnyúló bozótos területen a bőséges és szinte korlátlan nádiás joga jó megélhetési lehetőséget biztosított a jobbágyoknak, és fontos kiegészítő kereseti forrásokhoz juttatta őket. Amint az 1818. évi úriszéki döntésből kiviláglik, „az egész helyes /: a pusztai nádlást is ide értvén:/1000, sött több kéve nádot, a leg tsekéllyebb Esztendei termékenységgel is meg vághatna: és ebbül ezen Felső Nyéki Lakosokra nem kevés haszon származna”. A jobbágyok már-már szinte sajátjukként kezdték a bozótost kezelni, ezért herceg Batthyány Fülöpnek több ízben figyelmeztetnie kellett őket az uradalmi tiszttartó révén. A kérdéses úriszéki jegyzőkönyvből kiderült, hogy tévesen szerepelt a korábbi úrbéri tabellában a faizás joga, hiszen a felsőnyéki elöljárók egységesen vallották, „hogy azon fájzásnak valamint usussában soha sem voltak úgy a végett eöksem Urbariális fát nem vágtak sem nem hordottak”. Ezt belátva az uradalom, tekintetbe véve, hogy a nyéki határban erdeje nincs, lemondott az urbariális fa vágásáról és hordásáról, s átengedte a jobbágyoknak az ozorai uradalom határáig terjedő bozótos területen a nádlást. Az úriszék ítélete kimondta, hogy az urbariális fáizás- ra, mellyel a felsőnyékiek soha nem bírtak, nem is kötelezhetők. A későbbiek folyamán a megújított úrbéri táblázatban, a helyi adottságokhoz alkalmazkodva, már a nádiás használatával élhettek.48 Érdekes, hogy az uradalmi úriszék jegyzője, Gyimóthy Simon által jegyzett okiratban az áll, hogy a jobbágyok az egész bozótos területen a nádlást különös szerződés mellett szabad tetszésük szerint használhatják. Egész telek után 80 kévét kellett az uradalomnak beszolgáltatni, a többieknek pedig arányosan kevesebbet. Megemlítendő ugyanakkor, hogy az említett úrbéri táblázat szerint a nádvágásért, vagyis a nádas területek haszonvételéért ellenszolgáltatásként a jobbágyok minden sessio után 40 kéve náddal tartoztak. A felsőnyéki jobbágyság a nádiás úrbéri juttatásával kétféle jogcímen élt. A Sió melléki bozótosnak azon része, mely a község nádlását „szenvedte”, a földmérői számítás szerint 124 4/g holdat tett ki.49 A földmérői hitelesítés szerint már kétfelé hasított bozót másik részét az uradalmi tisztséggel kötött szóbeli megegyezés mellett használták. Az urbariális nádláson (arundinetur Urbariali) kívül tehát az uradalmi nádiás (arundinetur Dominale) előnyeit is élvezték a község lakosai, ezért fizettek 80 kévét telkenként. Az uradalommal kötött szóbeli megállapodás értelmében járt földesuruknak a kialkudott 80 köteg nád. A falu jobbágyai azonban pert indítottak az uradalom ellen. Tóth Ferencet, Tolna megye tiszti alügyészét bízták meg a per vitelével. ítéletében a Tolna megyei törvényszék végül kinyilvánította, hogy a községet minden sessio után, pusztán csak „az urbariális 40 kéve nádiás fejében” az egész bozótos területen megillette a nádvágás,

47 MNL TMLIV. 1. b. Tolna Vármegye Nemesi Kgy.-ének ir. Úrbéri ügyek/Urbarialia. Fnyék úrbéri tabellája (1819). Fasc. 6.

48 MNL TML IV. 1. b. Kgy.-i iratok. Fasc. 6. Úrbéri iratok. Fnyék úrbéri tabellája (1819). Az „el készített ujjabb urbariális tabella”-ba bevezetendő változtatásra, s a faizás jogának kiiktatására a táblázatból egyébként a község és az uradalom közti urbariális perben hozott úriszéki határozat után az 1819. aug. 31-én Szekszárd mezővárosában tartott, s Bezerédj István első aljegyző által a Magyar Királyi Helytartótanácshoz felküldött megyei törvényszék ítélete is felhívta a figyelmet. (MNL TML VI. 181. 132. d. (IV/ B. 156 a. 24. d.) Tolna Vármegyei Cs. Kir. Törvényszék ir. Szekszárd, 1819. aug. 31.)

49 A helytartótanács utasítására 1812-ben fölméretett mezőkomáromi uradalom leírásában a Sió bozótjáról a következőket olvashatjuk: „Bozótja 1664 holdat foglal magában. Nagy szélességű, nádos és lapos bozzótot tsinál, szélessége töbnyire 210 300 sőt 450 ölyre is ki terjed [...] Innét nyer az uraság rész szerént régi contractus mellett robott, vagy negyed, és ötötd részben annyi nádot, mely az egész urodalom szükségét, elegendő képpen ki potollya, sött marad is. A lápok kaszálása végben megyen’.’ (MNL FML BÚI 10. d. 9/1. Uradalomleírás, 1812.) Természetesen ez a bozótos terület nem teljesen tartozott Felsőnyékhez, de a nádiás joga az egész határra kiterjedt. Több mint egy évtized múlva készült egy újabb kimutatás a mezőkomáromi központú uradalomról. A fölmért területből a fnyéki kerületben lévő Horhi-pusztán ekkor 1289 6/8 holdnyi kiterjedésű volt a Sió bozótja. Ennél a rovatnál a földmérő a következő megjegyzést tette: „Ebben az nádot verik a jobágyok sententia szerént, és adnak a számadás szerént’.’ Ugyanakkor a kolláti dűlőben összeírtak egy 19 hold nagyságú sásos rétet is, amelyet a Sió nádas bozótjából nyertek. (MNL OL P 1328 4. d. Uradalomleírás, 1826.) Csaknem két évtizeddel később Naszluhácz Lajos uradalmi mérnök összeírta hg. Batthyány Fülöp enyingi uradalmához tartozó majorsági földeket. A jegyzékbe foglalt majorsági földbirtok részeként ekkor a fnyéki kerület kolláti szakaszában 914/g hold bozótost talált a földmérő. (MNL FML BÚI 10. d. Majorsági birtok összeírása, 1842.)

512