Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Balázs Kovács Sándor: Az Alsó-Dunamellék reformációja
hez jutni, hisz azt nem lehetett az egyházon kívül megszerezni. Már az első időben az 1520-as évek elején, főként a minoriták hirdették az új tanításokat a szószékről. így érthető, hogy Magyarország első egyházszervező nagy hatású reformátorai minoriták voltak. Szent Ferenc rendjéből került ki például Dévai Bíró Mátyás (1500-1545), akiről azt jegyezték be a krakkói egyetem anyakönyvébe, hogy ő „vitte a magyarok közé Luther pestisét”. Ferences volt a hagyományok szerint Sztárai Mihály, a török uralom alá került területek protestáns gyülekezeteinek nagy szervezője. De a reformáció szervezőivé váltak a római katolikus egyház olyan megbecsült tagjai is, mint Kálmáncsehi Sánta Márton, aki Erdélyben a gyulafehérvári káptalan tagja volt előzőleg. Dávid Ferenc30 eredetileg ugyancsak azzal a káptalannal lehetett kapcsolatban, majd a Magyarországon kialakuló valamennyi felekezetnél, a lutheránusoknál, a kálvinistáknál, az unitáriusoknál püspökké választották. Élete végén, mint szombatost taszította el magától az unitárius egyház, s mint ilyet vetette fogságba a világi hatalom.31 Egykor ferences szerzetes volt a reformátorok közül: Ozorai Imre, Gálszécsi István, Kopácsi István, Tövisi Mátyás, Siklósi Mihály. A korai reformátorok névsorából kiderül, hogy mindannyian olyan környezetből származtak, ahol ferences rendház működött vagy maguk is ferencesek voltak. A ferences befolyás aló. század negyvenes éveiig meglévő kolostorok miatt az ötvenes, legfeljebb a hatvanas évek reformátor nemzedékére lehetett hatással. Az 1530-40-es évek harcai sok esetben a délvidéken folyó ferences szerzetes, illetve „aposztata” harcnak is felfoghatók, ahol ferencesnek ferences volt az ellenfele, bizonyítják ezt azok az adatok, melyek generális zsinatok által a későbbi reformációs színhelyekre, például Kálmáncsára, Tolnára, Tasnádra, Kecskemétre, Dévára, Egerbe vezényeltek hitszónokokat, ferenceseket ferencesek ellen. Vaskaszentmárton 1550- es hitvitája után a papi nőtlenséget és a szentek közbenjárását a török tiltása ellenére is prédikáló barátot volt kénytelen büntetni a mohamedán hatóság. Tolnán ferences baráttal vívott harcot Sztárai Mihály. Még Szegedi Kis István ellenfele is raguzai származású olasz ferences volt Ráckevén.32 Azokon a helyeken, ahol jól felkészült katolikus pap tartott fenn iskolát, a reformátoroknak sokkal nehezebb dolguk volt. Tolna mezőváros példáján lehet a legjobban bemutatni a hódoltságban bekövetkező vallásváltás problematikáját. A mezőváros a 16. század közepén a Dunántúl egyik legjelentősebb központja volt. Lakossága bortermelésből és marhakereskedelemből élt. Erős, latin műveltségű plébániai iskolája volt, a 16. század közepéig tizenhármán keresték fel a bécsi egyetemet, és 1553-ban tizenegy deák képviselte az értelmiséget. Erdélyi Józsa plébánosnak modern könyvtára is volt az iskola mellett, tanítót tartott maga mellett, magiszteri fokozata volt, ezért a hívek ragaszkodtak hozzá. A Wittenbergből hazatérő Eszéki Zigerius Imrének új iskolát kellett nyitnia, hogy ezáltal próbáltassa magát elfogadtatni a tolnaiakkal. Még ez is kevés volt, hogy Erdélyi Józsát sarokba szorítsa, ezért a budai pasa segítségét kellett igénybe vennie, aki pártfogásba vette az evangélikusokat, ezért a katolikus plébánosnak mennie kellett. A tolnai bíró budai instanciázása Eszéki Zigerius Imre ellen tehát visz- szafelé sült el. Alkalmat szolgáltatott arra, hogy a budai pasa kihirdesse: minden hódoltsági alattvaló azt a vallást követi, amelyhez meggyőződése húzza, s ezzel mintegy egyenjogúsítsa a lutheránusokat 30 Dávid Ferenc (családi nevén Hertel) (Kolozsvár, 1520 táján - Déva, 1579. november 15.): az erdélyi magyar lutheránusok második, a reformátusok és unitáriusok első püspöke. Kolozsváron kezdte iskolai tanulmányait. Talán Gyulafehérváron tanult még, azután egyházi szolgálatba állt. Egy idő után külföldre ment, s 1545 októberétől a wittenbergi, 1546 végétől vagy 1547 elejétől az oderaf- rankfurti, 1548. január 20-tól ismét a wittenbergi egyetem hallgatója volt. Hazajövetele után, 1551 elejétől besztercei rektor, 1552- ben petresi plébános lett. Még ez év vége felé Kolozsvárra hívták rektornak, 1555-ben Nagyszebenben vállalt prédikátorságot, egy év elteltével pedig Kolozsváron foglalta el az elsőpapi állást. 1557-ben a magyar lutheránusok püspöke lett, ám 1559 tavaszán a helvét irány tanait tette magáévá, erről lemondott. 1564 áprilisában újból püspökké tette a fejedelem az ekkor már nagy többségükben helvét irányú magyaroknak. Ugyanezen időtől fogva kolozsvári papsága mellett udvari pap is. Servet és más antitrinitárius írók műveinek tanulmányozása nemsokára megint tovább vitte egy lépéssel, s már 1565-ben az apostoli hitvallás értelmében nyilatkozott a szentháromságról. Az ezután tartott hitviták és zsinatok során egyre tovább lépett elveiben, 1571-től már csak az antitrinitáriusok püspöke. Nézetei miatt 1579 márciusában fogságba vetették, ekkor azonban már súlyos beteg, megfosztották hivatalától és Déva várába zárták, ott is halt meg. Sok műve jelent meg. - PALLAS V. 1893, 6—66; ZOVÁNYI 1977/a, 134-135; MARKÓ II. 2001, 54-56. 31 PÉTER 1995,11-12. 32 ŐZE 2005,114. 450
