Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Máté Gábor: Tanúvallatás a Dél-Dunántúl 1683–1685-ös elpusztításáról (Forrásközlés)

63. Szabó Pál, Gölle, fehérvári őrkanonok úr jobbágya, kb. 50 éves, hittel vallja:

Tudja nyilván, hogy veszprémi Futó György több társaival együtt hajtották el gó'Z/eieknek jó feles szarvasmarhájukat, lovaikat tavaly nyáron, azután pedig csakhamar veszprémi Szili György társaival hajtotta el azon gö/Zeieknek feles szarvasmarhájukat, melyek mind odavesztek. Harmadszor keszthelyi Csokniai Jancsi feles ökröt, tehenet, lovat hajtott el, s feles portékát is vitt el, úgymint házieszközöket, ruházatot s egyet-mást, amit talált kamrákban (kamarákban), házakban. Vallja, hogy vázsonyiak, Boháso András, Hagyó Bence többekkel együtt hozott Gö//éből szalonnát, rozsot, lencsét és több egy-mást, kik a Somogyrói jöttek Vázsonyba lakni.

64. Antal István, Boldogasszonydörgicse, fehérvári őrkanonok úr jobbágya, kb. 40 éves, hittel vallja: Tudja, hogy a devecseriek hajtották el ezen tanúnak, néhai Antal Jánosnak 15 ökrét. Általiaknak is 12 ökrét Szent Márton-nap tájban, mely ökrök közül most Devecserben, azelőtt Púidban (Pu- lyánban) lakó Szalai György kezénél ösmerte Győrött hármát, vallja, hogy azután Pápán igaz útjában reátámadván Til György többekkel csaknem agyon verték, melyet mindenéért föl nem vett volna. Tudja, hogy pápai Gacs Istók Fölső Dörgicsén másokkal hatalmaskodtak, juhokat (ihokat) vittek el.

65. Kis István, Akaii, fehérvári őrkanonok jobbágya, kb. 55 éves, hittel vallja:

Tudja vázsonyi Benke Márton, mostani tihanyi kapitány Karacsics Mihály és a tapolcai tótok s rácok kezdték a Somogyrói a marhahajtást, vallja, hogy az elmúlt télen tapolcai kalauz, Perák nevű tót ember dörgicsei Nemes Mihály pincéjét bevágta társaival együtt, egy tíz akó hordó borból igen keveset hagyott. A többit megitatta a vele lévőkkel. Vallja, hogy ezen a télen a Somogyrói jővén Csobánczi Mátyás, Varga István kalauzok ezen tanú házát Akaiiban föltörték, nyolc kenyerét, jó darab szalonnáját és egyéb élését, szekercéit, sarlóit (sáloiait) elvitték, lovaik a Somogyrói hozott rakott szekerekben elfáradván, ezen tanú ökreit azon hámokba fogván Tapolcáig hurcolták, kínozták.

66. Kovács Lukács, Csepely, veszprémi püspök jobbágya, kb. 30 éves, hittel vallja:

Hogy derekasabban őket a tapolcaiak s csobánciak, tapolcai Orbás Tamás, Nagy György pusztították el, kiknek nevüket mind nem tudja, azok hordták el a töröktől megmaradt marhájukat, körülbelül hatvanszámú szarvasmarhájukat, s kit szemük láttára levágtak, amint nékik tetszett, úgy süttették az asszonyokkal. A férfiakat kikergették a faluból, pincéjüket egytől egyig (együl egyig) mind bevágták, a hordókat kétfelől is megfúrták, amint tetszett, úgy hordották s itták, nagyobb részét a földre bocsátották, valami lisztjüket kaphatták, mind elvitték, néha másfél százan is voltak a faluban, éjjel-nappal maguk maguknak gazdálkodtak. Annyira elpusztították, hogy baromfiuk sem maradt, mely végett mentek ugyan az úrhoz őnagyságához Sümegre és az őnagysága tisztviselőihez, de semmit sem használt.

67. Bötkös János, Csepely, veszprémi püspök jobbágya, kb. 30 éves, hittel vallja:

Mint az előző tanú, hogy a töröktől megmaradt marhájukat derekasabban a megírt tapolcaiak, csobánciak hordották, s kit meg levágtak, megették társaikkal együtt, kik egyszersmind öt s hat marhát is levágtak, s ha 25 hordó volt is egy pincébe, mind megfúrták, csapra tették, amint szerették, úgy hordták sajtárokkal, csöbrökkel, s itták. Minden baromfiukat megölették, annyira, hogy egy borjú, egy sertésmarha s egy tikfi nem maradt azon faluban, és minden egyéb javaikat, tung (tungeyl) mézeket,45 földbe ásott, magnak hagyott méheket fölvették s felverték, annak fölötte minden egyébféle éléseket elprédálták. Magukat verték, kergették, hetedszaka sem mertek

45 Kis hordófélét jelenthetett, melybe beleverték a mézet. A tung-ra töltés a szállítást, tárolást szolgálhatta. A Czuczor-Fogarasi szótár szerint a Balaton mellékén a tung káposztáshordót jelent. Lásd: MNySz VI. 491—492. lásd még: HETYÉSSY 1967,471.

421