Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
K. Németh András: Fák és erdők a középkori Tolna megyében
fel. Az oklevelek viszonylag sok helyen említenek különféle típusú erdőket, de nagyobb, összefüggő erdőkre ezek alapján csak a Mecsekben, valamint a Tolnai-Hegyháton következtethetünk. A több mint 70 erdőemlítés területi eloszlása meglehetősen egyenetlen. Az adatok csaknem harmadrésze a természeti adottságok folytán eleve erdősültebb - földrajzi értelemben vett - Mecsek és Baranyai-Hegyhát térségéből, valamint a hozzájuk kapcsolódó Völgység déli részéről származik (Ábel, Battyán, Bikái, Bolta, Gadány, Gödörfalva, Hillye, Ivánfalva, Jánosi, Kedhely, Keményfalva, Kerekliget, Kompoltfalva, Kozár, Köszvényes, Malafalva, Máré, Mórágy, Nádasd, Rácsa, Szalatna, Szentdemeter, Szerdahely, Szoroszló. Tófő). A második legtöbb adat a Tolnai-Hegyhátról való, annak központi része (Miszla, Nána, Olaszfalu?, Simontornya, Szenyér) mellett ide értve azokat a Sárvíz menti falvakat is, amelyek nyugati határa a Tolnai-Hegyhát keleti széléig nyúlt (Apor, Bika, Bikács, Hódos, Középfalu, Kusd, Martos, Pálfalva), valamint a Kapos déli és keleti oldalának fekvő településeket is (Benceháza/Debő, Bélcs, Hidegkút, Gyánt). A Tolnai-Hegyhátat jellemző adat, hogy 1480-ban Benceháza vagy más néven Debő puszta Debe neve máskor erdőnévként szerepel, tehát a település egy valószínűleg összefüggő erdő területén jött létre. Erre utal, hogy 1480-as határjárásában Bélcs, Szenyér és Miszla erdei is szerepelnek, tehát körben is részben erdő vette körül. Szintén húsznál több adat származik a Kapos-Koppány menti dombvidékről, amelynek központi területei mellett (Bat, Büssü, Dada, Ireg, Kazsok, Szilágy, Szokoly, Tengőid, Tita, Várong) jól elkülönülnek a Koppány menti falvak, ahol a folyó déli oldalát szegélyezték erdők (Arcsa, Csát, Henye, Gerézd, Koppány, Peremarton), ide sorolhatjuk még a Kapos menti Dombót is. Más tájegységekről csak szórványosan ismerünk erdőket, így a Sárvíz mentéről (Agárd, Almás 2., Kesztölc, Lak, Szekszárdi a Duna mentéről (Fadd, Fede, Madocsa, Pabar, Partmadocsa) és a Mezőföldről (Kér, Tápé). Az erdőkre is igaz, hogy korai forrásainkban elsősorban különféle egyházaknak adott királyi adományok kapcsán szerepelnek {Fede, Szokoly *1092, Ireg 1171, Koppány 1138, Szekszárd *1015). Királyi erdőket még a 13. században is említenek (Fadd 1211, Mórágy 1267), később azonban már nem esik róluk szó, a késő középkorban annál többször hallunk nemesi erdőkről. Erdőtípusok A középkori erdőfajtákat az úgynevezett közbecsüjegyzékekből ismerhetjük meg, ezek közül legismertebb a Werbőczi-féle Hármaskönyv felosztása, amely négyféle erdőt különböztet meg: 1. közönséges erdőt, 2. eresztevényt, 3. bárdos-, makkos, illetve vadászatra alkalmas erdőt, illetve 4. cserjést. Ezekhez hozzávehető még a forrásokban gyakran említett berek is. A közönséges (vagy közös) erdők (silva communis) középkori magyar nevét nem ismerjük, a Hármaskönyv szerint egyik legfontosabb jellemzőjük volt, hogy nem lehetett sertésdézsmát vagy más jövedelmet szedni utánuk. Az eresztevények valószínűleg megfeleltethetők a kora újkori forrásokból ismert sarjer- dőknek (permissorium), amelyek olyan kisebb, a legelő állatok ellen árokkal körülvett, sarjaztatással élt erdők voltak, tehát a sarjtőkét folyamatosan visszavágva évről évre újabb és újabb - elsősorban tűzifaként használt - hajtásokat nyertek (ha a sarjaztatást nem gyökérről, illetve tuskóról végezték, akkor csonkolásról beszélhetünk).127 A bárdos-, makkos, illetve vadászatra alkalmas erdők (silva dolabrosa, glandifera et sub venatione) többnyire időszakos sertésmakkoltatásra használt, nagy értékű tölgyerdők voltak, amelyek fáját épületfának is használhatták. A cserjések (rubetum/virgul- tűm) olyan fás legelők, legelőerdők voltak, amelyek átmenetet képeztek az szántók és erdők között, az erdővé válásukat a folyamatos legeltetés akadályozta meg. A berek (nemus) azaz mocsaras helyen fekvő, extenzív állattartásra használt erdőt jelentett.128 Közönséges erdőt a források Tolna megyében nem neveznek meg, de a jelző nélkül, silva alakban említett erdők alatt kétségtelenül ilyeneket kell értenünk, ahogy a mindössze egyszer, Pálfalván 1474-ben említett silva usualis is bizonyára ezzel azonosítható. Közerdőnek hívtak magyarul egy 127 Erre részletesen: SZABÓ 2009b, 130-134. 128 Az erdőtípusokra részletesen: SZABÓ 2008, 330-336. 54
