Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Losonczy Tóth Árpád: „Tegnap estve a lázadás itt is kiütő félben volt…” Hivatalból jelenlevő és jurátus szemtanúk az 1848. március 15-i pesti forradalom pozsonyi előestéjéről

en Vas vm., az 1811/12. és 1825/27. ogy.-eken Veszprém vm. követe. Veszprém vm. főjegyzője. 1827-től a Kir. Tábla ülnöke, majd alnádor lett, cs. kir. udvari tanácsos. 1829-től a Dunántúli (kőszegi) Kér. Tábla elnöke. E tisztségéről Ferenc József trónra lépése után, 1848. dec. 2-án lemondott. (PÁLMÁNY 2011,1. 834.)

3 Id. Majláth (Mailáth) György (1786-1861) - Nagy tudású, teljesen udvarhű, vezető konz. politikus, 1811-1848 között valamennyi ogy. tevékeny tagja. Személynök, majd országbíró és Hont vm. főispánja. (PÁLMÁNY 2011,1. 661-663.)

4 Hunkár Antal (1783-1862) - szabadelvű politikus, az 1839/40., 1847/48. ogy.-en Veszprém vm. első követe. 1848-ban a vm. főispánja, majd kormánybiztosa.

5 Hunkár Antalnak az égő fáklyákkal a várost járó, Majláth országbíró és Apponyi kancellár ellenes, dühödt jelszavakat kiáltozó, sőt minden mágnás ellen is uszító, felhevült ifjúság leszerelésében játszott szerepéről az utolsó rendi országgyűlésről átfogó képet nyújtó Barta még nem tud. A jeles történész, Barta István az 1940-es évek második felétől kezdve foglalkozott Kossuth életművével, ő rendezte sajtó alá Kossuth összes munkáit (1948-1966). Az 1848-1849-i forradalom és szabadságharc számos fontos kérdését tisztázta, így Kossuthnak az utolsó rendi országgyűlésen játszott szerepét is megvilágította. (KOSSUTH 1951) Hunkár szerepét azonban nem érintette, noha annak idős korában lejegyzett emlékiratát Lukinich Imre 1926-ban már közzétette. (HUNKÁR 1926.) 20 évvel később azonban Varga János már forgatta, és fel is használta kitűnő monográfiájában Hunkár visszaemlékezését, sőt az egyik, általunk most közlésre kerülő levelet, Tormay Károlynak Bezerédj Istvánhoz írott levelét is ismerte, s így természetesen a Veszprém megyei követnek a zúgolódó pozsonyi ifjúság megfékezésében játszott szerepét is tisztázta. (VARGA 1971, 47.) De a reformkor széles körű forrásismerettel rendelkező kutatója nyomára akadt egy másik, szintén most, általunk publikált levélnek, Búsbach Péter Magyary-Kossa Józsefhez írt levelének is, amelyben a levélíró még Pálffy grófnak tulajdonítja a zajongó tömeg megszelídítését. (VARGA 1971, 47.) A néhány évvel ezelőtt új kiadásban megjelent, alapos jegyzetaparátussal ellátott emlékiratból megtudhatjuk, hogy Hunkár először Gáli Edét, Tolna megye konzervatív („pecsovics”) követét (róla az utolsó rendi országgyűlés követeit néhány rövid szóval jellemző Vahot Imre, másik tolnai követtársával, Forster Károllyal egyetemben nemes egyszerűséggel csak annyit írt, hogy mindketten „eredeti tolnai pecsovicsok”) kérte meg, hogy legyen segítségére a pozsonyi sétatérnél lévő Hollinger kávéházban gyülekező, onnan kitódulva a főtéren szónoklatokat és lázító beszédeket tartó „diaetalis ifjúság” lecsillapításában. Mivel a maradi tolnai követ, a felizgatott országgyűlési ifjaktól tartva, ezt nem vállalta, Hunkár végül egy „jó követet” báró Révay Zsigmondot, Turóc megye liberális követét hívta segítségül. Veszprém megye követe az ifjak hazafiságát és „törvénytudását” dicsérve, arra kérte őket, hogy törvénytelen úton senkivel szemben se alkalmazzanak erőszakot. Hunkárnak nemcsak sikerült eloszlatni a régi rendszer meghatározó képviselőivel szemben leszámolásra készülő országgyűlési ifjakat, de még arra is volt gondja, hogy figyelmeztesse a közelben (a Ventur utca 112. szám alatti Erdődy-palotában) lakó országbírót, illetve a gyűlölt gróf Zichy Edmund helyettes ajtónálló mestert, az 1849-es császári biztost („muszkavezetőt”) (szállása a Nyerges utca 187. szám alatti Modrovits házban volt) a várható veszélyekre. (HUNKÁR 2004, 81-82.)

6 Bódult fővel ide-oda tekeregve, bolyongva. Dunántúli tájszó. (CZUCZOR-FOGARASI 1874, VI. 1186. h.) A mintegy negyed évszázaddal később megjelent tájszótár Zalámból (zalámbul, zarámbul) alakban még mindig ismeri ezt a - 19. század közepén szinte az egész Dunántúl területén előforduló - régi magyar tájszót. Ismerték a szót az akkori Zala megyében, Alsólendva, Hetés és Tapolca vidékén, Vasban Kemenesalján, a Balaton mellékén, Somogy megyében Csurgón, de még Sopron és Komárom megyében is. Szinnyei szerint a régies szó jelentése: cél nélkül jár-kel, kószál, kóborol, csatangol, bolyong. (SZINNYEI 1893-1901, II. 1033. h.) A Dunántúlon - főként Vas és Zala megyében - birtokos Bezerédy család vámoscsaládi ágának tagjaként természetesen Elek is ismerte és használta ezt az elterjedt tájszót, hiszen a család ún. vámoscsaládi idősebb és ifjabb ágának birtokain — kúriáiban és kastélyaiban - (Kám, Rum, Szentivánfa, Vámoscsalád, Vasszilvágy és Zsennye Vas megyében, valamint Kisgörbő Zalában) gyakran megfordult és így könnyedén elsajátíthatta a falusi nép által használt szép ősi nyelvjárási kifejezéseket.

7 Nyersfordításban: A barbárok elkezdtek nyers és vadállatias (artikulálatlan, értelmetlen) hangot kiadni. (Értsd: A barbárok nyers és vadállati hangon kiabálni kezdtek.) Az emlékezetből, és ezért talán nem is teljesen pontosan idézett szöveg föltehetően nem Julius Caesar valamelyik latin nyelvű művéből, hanem Curtius, Rufus Quintus: A makedón Nagy Sándor története (Historiarum Alexandri Magni Macedonis ...) című munkájából való. Magyar kiadása legutóbb 2003-ban jelent meg. Itt jegyezzük meg, hogy a fiatal Bezerédy Elek apjának írott leveleiben igen választékosán fejezi ki magát, továbbá elég gyakran, előszeretettel használ latin szavakat és kifejezéseket, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy igen alapos klasszikus műveltséggel rendelkezett.

8 ,Az országgyűlésre tóduló és már csaknem rakonczátlan ifiak" (HUNKÁR 2004, 82.) teljes lecsendesítése aznap este ezek szerint Hunkárnak sem sikerült teljesen. Miként az Tormay Károly leveléből kitűnik, a radikális ifjúságot a nagyobb utcai zavargásoktól és atrocitásokkal járó erőszakos fellépésektől sikerült ugyan hajnali három órára eltérítenie, de a zajongások városszerte tovább folytatódtak, egészen addig, míg az eső szét nem kergette őket.

9 A pozsonyi vár alatt elterülő városrész, a Várhegy a Váraljával - német neve Shlossberg, ill. Shlossgrund - valamint a hozzá tartozó Zuckermandel (Zuckermantel) külvárossal együtt Pozsony elővárosa. Mezőváros Pozsony megyében, de tulajdonképpen egyik városrésze volt Pozsonynak, amellyel teljesen egybeépült. Pozsony és Váralja tényleges egyesítésére 1850-ben került sor. Itt, a Várhegy alján, a városfalakkal párhuzamosan húzódott az ún. Zsidó (Vártelek) utca, melynek északi és déli vége hatalmas rácsokkal volt elzárva. Zömmel itt, a keskeny utca két oldalán élt a város zsidósága. Ez volt a gettó, melynek két kapuját (a várhegyi kapukat) esténként bezárták, s a rendőrség gondosan ügyelt arra, hogy éjjelenként egy zsidó se hagyhassa el a gettó területét. (BENYOVSZKY 2003, 64-66.; vö. MISKOLCZY 2005, 366.)

10 Az általában elég nyomorúságos körülmények között élő, de szegény voltuk ellenére is meglehetősen költekező, könnyelmű életmódot folytató országgyűlési ifjak a méregdrága koronázó városban gyakran csak úgy tudták megélhetésüket biztosítani, s némi „pénzmagra” szert tenni, ha hiteleket vettek föl az ottani zsidó kereskedőktől. A használt cikkek adásvételével foglalkozó zsidó kereskedők, az ún. „handlésok” vagyis ószeresek és más hitelezők, gyakran adtak kölcsönöket a rászoruló ifjaknak. Ha azok tartozásaikat nem tudták visszafizetni, különböző értéktárgyaikat helyezték el náluk letétbe, hogy alkalom adtán majd visszaváltsák azokat. Gyakorta szereztek úgy is pénzt átmeneti pénzzavaraik enyhítésére, hogy kalmárkodással foglalkozó „zsidó polgártársaiknak” zálogba adták értékes vagyontárgyaikat (így pl. a jurátus öltözék szerves részét képező jurátus szablyákat). A jó üzleti érzékkel megáldott kereskedők szívesen adtak hiteleket a rászoruló, egy forintnyi napidíj mellett koplaló és fázó országgyűlési ifjaknak. Jól tudták ugyanis, hogy az általában szabadelvű elveket valló, s túlnyomó többségükben ellenzéki beállítottságú, képzett jurátusok lesznek majd hamarosan a jövő politikusai, akik ráadásul hívei is a zsidóság egyenjogúságát hirdető törekvéseknek. Az addig jogfosztott zsidóságnak érdekében állott tehát a fiatalokból álló testület megnyerése. Ezért történhetett, hogy a változások előszelét

536