Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi artikulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből
folytán az 1830-as években elérte azt a közösségi szerveződési szintet és gazdasági kapacitást, mely a hegyközség létrehozásához kellett. A rendtartás szövegét szépen formált betűkkel, kézzel írták, nem nyomtatták. Az első rész 4. cikkelyében található „hiányjel” arra utalhatott, hogy a szöveget nem töltötték ki pontosan, csak megjelölték a későbbi adatkitöltés reményében. Sajnálatos módon éppen a janyai szőlők holdjainak számát, a terület nagyságát nem nevezte meg írója, azonban az 1859-es kataszteri térkép alapján mért adatok szerint a szőlőhegy kiterjedése körülbelül 55 hektár volt.54 A rendtartás bevezető szövegében elhangzik a területi elv, mely alapján a birtokosok saját hegyközségük határait kijelölték: „A Janyai pusztában fekvő szőllők Birtokosai által a janyai Szőlőhegyre nézve egy érzőleg elhatároztatott..!’ Természetesen nemcsak a janyapusztaiak, hanem a más településeken lakó (Agárd, Zomba, Harc) extráneusok is teljes joggal bíró tagjai voltak a szőlőhegy közösségének. A rendtartás elemzése során a szabályzat lényeges pontjait emeltem ki és összesítő értékelésre törekedtem. A pontok tartalmának tematikus elemzésekor a hegyközségi szervezet funkcióját, az adott közösség életében betöltött szerepét próbáltam bemutatni. A rendtartás két nagy egységből áll. Az első rész 15 cikkelye a „hegybéli közösség” szervezeti felépítéséről szól, illetve a megválasztott és kinevezett tisztségek feladatkörét ismerteti. A második hosszan részletezi (27 cikkelyben) a különböző kártételeket, a megbecsülésük módját, az érte járó munkadíjat, a kiszabott fizikai és pénzbeli büntetések mértékét. A hegyközség szervezetének legfontosabb tisztsége a „Hegybíró” személye. A rendelet rögtön leszögezi, hogy az uradalomnak már van hegybírója, és őt teszik meg a janyai szőlők bírójává is. Fontosabb információ, hogy a hegybírót az uradalom „főtisztje” (szolgabíró) nevezi ki, ami rögtön elárulja, hogy a közösség autonómiájának hol húzódnak a határai. A legfőbb vezető szabad választása nem tartozott ezen jogok közé. E tekintetben nagyon eltérő gyakorlattal lehet találkozni. Előfordult, hogy az erős autonómiával rendelkező hegyközségek maguk választhattak bírót. Szerepet játszik benne az is, hogy mely rendtartási típusról beszélünk. A földesúri rendeletekben a szabadon választott tisztség esetében is csak a földesúri jóváhagyás után maradhatott a hegybíró. Mint látni fogjuk személye a legfőbb kapocs a hegyközség és az uradalom között, így nem volt véletlen, ha az uradalom saját érdekeit szem előtt tartva egy számára lojális, megbízható embert jelölt ki. Ennek biztosítására az uradalom maga fizeti ki a hegybíró éves munkabérét (1. rész 1. cikkely55). A hegybíró mellé két „Hegybéli Esküdtteket” is választottak. „Személyét a Janyai Szőllő birtokosok közül” azaz maguk közül választották szabadon, az uradalom beleszólása nélkül. Megválasztásuk - akár a falusi bíróé - megtiszteltetésnek számított. A szekszárdi szövegből kiderül - bár nem mondja ki -, de az esküdtek tisztsége nem járt semmiféle javadalmazással. A tisztség elvállalása gyakorlatilag kötelező volt, ellenkező esetben büntetéspénz kiszabása is járhatott érte.56 A hegybíró mellé két állandó „hegymester”-1 kellett választani. Személyüket szabadon választhatta meg a közösség, nem volt szükséges az uradalom jóváhagyása. Munkájuk szerint egész évben kint tartózkodtak a hegyen, ügyelve a rendre. E tisztség neve más rendtartásokban eltérő lehetett. Szőlőpásztoroknak is nevezték őket.57 Saját közösségük tagjai közül is választhatták őket, de idegeneket is hívhattak. A munkakör gyakorlatilag fizetett pozíciót jelentett. Mivel az egész szőlőhegy tulajdonára vigyáztak, így az egyes birtokosok szőlőterületük arányában fizették a hegymestere54 Saját mérés az 1859-es Tolna vármegyei internetes georeferált térkép alapján. 55 Továbbiakban r. és c. a rövidítése. 56 ÉGETŐ 2001, 39. 57 Égető Melinda észrevétele szerint a hegymester és a hegybíró megnevezései között nagyfokú következetlenség figyelhető meg a dunántúli megyékben. Kutatásai arra mutattak, hogy a földesúri jóváhagyással kibocsátott artikulusok szerint a közösség élén álló vezetőt hegymesternek is szokták nevezni a Dunántúl egyes helyein, míg a hegymesteri funkciót betöltő személy neve szőlőpásztor volt. Erre utaló változatokat és következetlenséget én sem a szekszárdi, sem a bátaszéki vagy györkönyi szövegben nem tapasztaltam. 477
