Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Balázs Kovács Sándor: „Pöstyénben sok nevezetes esmeretségeket tettem.” A tolnai köznemesség fürdőélete a reformkorban
donos, általában bérbe adta a területet. Ezzel elhárította magáról az esetleges kockázatot, ugyanakkor nem volt mindig túlságosan érdekelt a nagyarányú fejlesztésekben - hiszen a bérleti díj így is többé-kevésbé biztos volt. A bérlő már korántsem volt ilyen jó helyzetben. A földesúrral kötött szerződés nagyon sokszor korlátozta, például nem emelhette az árakat, elsősorban a szállásdíjat, így aztán jövedelmét máshonnan kellett kiegészítenie, hogy nyerjen is valamit az üzleten. Éppen ezért, ahol tudott, igyekezett a komfortból is lefaragni.23 A jellegzetes 19. század eleji fürdőhely általában nagyobb településektől távolabb esett - szoros kivételt talán csak a budai hévizek jelentettek. Vadregényes erdők, andalító sétára hívogató völgyek környékezték, esetleg tóparton feküdt. A fürdőhely mindenkori központja mindig a gyógykút és a fürdőház volt. A fürdőépületek a korábbi hagyományoknak megfelelően - s egyben az idényjelleget kihangsúlyozandó - gyakran csak fából épültek. A 19. század első felében azonban mindinkább tért hódított a végleges formákat nyújtó kőépítkezés. Az állandó épületek külseje - a 19. század első felében divatozó stílusnak megfelelően - általában sima, nyugodt, egyszerű, klasszicista volt. Magát a gyógyforrást a 18. század végétől már a legtöbb helyen nemcsak fába, hanem kőbe foglalták, sőt - a fürdőhelyek legjellegzetesebb épületévé avatva - nyitott oszlopsoron nyugvó tetővel fedték. A gyógyforrás közvetlen közelében mindig volt sétány, promenád. A fasorral szegélyezett sétánynak ugyanis megvolt a maga gyakorlati célja: az orvosok sokszor ajánlották pácienseiknek, hogy a gyógyvizet ne egyszerre, hanem reggeli sétájuk közben kortyolgassák.24 A fürdőhely legfényesebb épülete kétségkívül az előkelőbb vendégek elszállásolására, táplálására és szórakoztatására épített fogadó, étterem és kávéház volt. A szobák legtöbbször fürdőszobákkal voltak egybeépítve, hogy a vendégnek ne kelljen a közös fürdőházba elmennie, hanem saját szállásán élvezhesse a számára fölmelegített gyógyvíz áldásait, a számára fönntartott kádban. A lélek ápolására általában fürdőkápolnát is építettek. A legfontosabb fürdőhelyeken színházakat is állítottak. A reformkori fürdőhely képét még különféle hivatalos épületek - például a fürdőigazgatóság háza - és a gyakran bódé formájú kereskedések egészítették ki.25 A fürdők használatának szezonális jellege volt, ez azonban korántsem volt egységes. A 18. században még elsősorban „a bevégzett aratás után, vasár- és ünnepnapokon, nagy vala a vendégek ide tódulása.”26 Később, a polgárság és az értelmiség gyarapodásával, s a nemesi életforma polgáro- sultabbá válásával már nem mindenki várta ki birtokain a munka dandárját. Bár a bártfai főidény július elsejétől augusztus 20-ig tartott, Balatonfüreden az Anna-bál már nagyjából a főszezon végét jelentette. Volt olyan fürdőhely is, ahol az utolsó nagy rendezvény a Péter-Pál-napi bál volt. Szent István napja után már mindenütt csomagoltak, s szeptember elejére szinte már sehol sem mutatkozott vendég.27 A vendégeket - akár betegek voltak, akár egészségesek - nem kötötte szigorú napirend. Mivel naponta kevés volt a társasági együttlét, s a társadalmi érintkezést is még javarészt a rendi szemlélet hatotta át, a vendégek állandóan unalomról panaszkodtak. A nagy vonalakban megismerhető napi időbeosztást a szokás alakította ki. Gyökerei az 1780-as évekre nyúltak vissza, amikor a fürdőn állandó személyzetet alkalmaztak már, s megkezdődött az orvosok tudatos gyógyító tevékenysége. Azaz a napirend a gyógykúra menetéhez igazodott. S ez valóban ellentmondásként jelentkezett már az 1830- as évek végén, amikor a vendégek többsége már nem gyógyulni, hanem pihenni és szórakozni jött a fürdőre. A hidegfürdő forgalmának dinamikus növekedése mutatja, hogy akkoriban funkcióbővülés zajlott le Füreden: a fürdő kilépett a gyógyfürdői korszakából, gyógy- és üdülőhellyé változott. A fürdővendégek egy napja a következőképpen zajlott le: Régi szokás szerint 6 órakor keltek a vendégek. Mondhatni, zenés ébresztésre, mert a gyógyforrás körüli sétatéren térzenét adtak a 23 PETNEKI 1982,147. 24 PETNEKI 1982,152-153. 25 PETNEKI 1982,153-154. 26 HORVÁTH 1848,10. 27 PETNEKI 1982,154. 409
