Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Csapai János: Ónedények a sárközi református gyülekezetekben
A WOSINSKY MÓR MEGYEI MÚZEUM ÉVKÖNYVE ♦XXXVIII. (2016) 349-368. CSAPAI JÁNOS Ónedények a sárközi református gyülekezetekben A magyar református gyülekezetek klenódiumai között országhatáron innen és túl jelentős számú ónedény őrződött meg, melyek többsége a 18. században készült, de akadnak korábbi tárgyak is. Összefoglaló néven klenódiumnak nevezzük az úrasztalához való felszereléseket, térítőkét, kenyérosztótányérokat, kelyheket, boroskannákat, keresztelő készleteket. A református egyházban két szentség van, a keresztség és az úrvacsora. így az ón tárgyak is e két „sákramentum” kiszolgáltatásához kapcsolódnak: keresztelő kancsók és tálak, tányérok és bortartó kannák, ritkábban poharak, kupák készültek belőle. A református egyház nem írta elő, hogy milyen anyagból készüljenek a templomi edények. Az 1562-ben megfogalmazott Debrecen Egervölgyi hitvallás szerint „Az írás ivóeszközről, vagy pohárról emlékezik. Tehát mindennémű edényeket, akár üveg, akár fa vagy arany, ezüst és cserép legyenek, vagy rézből, vagy bármiféle ércből készültek, elfogadjuk, csak a visszaélés, fényűzés, babona és botrány legyenek eltávoztatvaT A legnépesebb csoportot a kannák képezik, számos darabbal rendelkezik egy-egy gyülekezet. A kannákat rendszerint „kis-, közép- és nagy kánná” -ként sorolják fel a korabeli leltárak. Gyakorlati okokból alakult ki, hogy többféle méretű kannát szereztek be, hiszen változó volt az úrvacsorás istentiszteletek résztvevőinek száma. Például a délutáni-, vagy az ünnepek másnapján tartott istentiszteleteken nem úrvacsoráztak annyian. Ezekből az edényekből töltötték a bort a híveknek körbe adott kelyhekbe. Az ónból készült kehely és pohár ritka, ezeknek általában réz volt az alapanyaga, melyet ezüsttel vagy arannyal futtattak. Ennek gyakorlati oka volt, fertőtlenítő, baktériumölő hatásuk miatt. A másik számosabb csoportot a tálak és tányérok képezik, melyeken a csíkokra felszeletelt kenyeret tárolták, az úrvacsora alkalmával, illetve osztották a híveknek. Fennmaradásuk annak köszönhető, hogy nem voltak és ma sincsenek mindennapos használatban ezek az edények. Évente 6 alkalommal van úrvacsoraosztás (nagyböjt, húsvét, pünkösd, új kenyér, új bor, karácsony), így nem mentek tönkre, ellentétben a hétköznapi használatban levőkkel. Megbecsült „ősi” tárgyai a gyülekezeteknek. Használati módjukból viszont következik, hogy kevesen ismerik ezeket a tárgyakat, csak a vallási szertartásokban résztvevők találkoznak velük. Pedig fénykorukban szinte minden 1 KISS 1882,152. 349
