Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)

Szabó Géza - Hajdú Tamás: Parasztpolgári fejlődés csírái a Duna mentén, Bölcske középkori temetői tükrében

áttört falának vastagságával együtt mintegy 2,9 méter hosszban a belső tér ezen részét. 4-5. objektum: Árok, trapéz keresztmetszettel. A kőfalaktól keletre eső részen a nyesés során két elnyúló sárga, löszös, agyagos pöttyös folt nagyobb beásásra utalt. Csak a bontásuk során derült ki, hogy a közöttük lévő barna, humuszos csík valójában egy árok ívelt betöltésének a középső része a vízszintes nyesésben, a két pöttyös sáv pedig a két széle. Ezért a továbbiakban a nyesési szinten az elszíneződések alapján még eredetileg külön számozott két részt összevontuk egyet­len objektumként, az árok betöltéseként kezeltük. Az árok egyenes aljú, ferde oldalú árok volt, melynek betöltésében alig volt leletanyag: mindössze néhány téglaszemcse és egy állatcsont ke­rült belőle elő. Az árok alján megfigyelt 0,5-1 cm vastag bemosott rétegek a hosszabb idő alatti, lassú beiszapolódásra, feltöltődésére utaltak. A szelvényünkben hegyesszögben keresztbefutó árok pontos, eredeti szélességét, falának lejtőszögét, keresztmetszetét a keskeny feltárási csík­ban nem lehetett lemérni, csak utólag kiszerkeszteni. Ez alapján az aszfalt szintjétől mérve 2,10 méter mélyen lévő nyesett felszínünk mélységében a beásás valaha 2 méter széles volt, ami a 45°- os lejtőszögeket figyelembe véve az eredeti járószinten körülbelül 4 méter széles árokra utal. Az árok külső, északi szélén egy nagyobb méretű oszlophely beásását figyeltük meg (8. objektum). Az árok belső szélén lévő sírok közül több is rálógott a beásásra (13-26. sírok), ami jól mutatja, hogy a temetkezések egy része a kerítőárok feltöltése utáni. A szelvényünk alján az árok be­töltése kemény, fekete humuszrétegbe mélyedt, amely nem nevezhető szubhumusznak, mert a kevert, természetes feltöltődésben a csigák mellett, apró csontokat, néhány őskori, mészbetétes edénytöredéket figyeltünk meg, ami inkább bronzkori járószintre utal. 6. objektum: Gödör a kápolna (2. objektum) külső oldalánál. Szabálytalan körvonalú, szürke, agya­gos, humuszos betöltésből egy apró zöldmázas kerámiadarab és egy mészhabarcsos, festett va­kolattöredék, kis freskódarab került elő (14. tábla 1). 7. objektum: Oszlophely a kápolna (2. objektum) külső oldalánál. Átmérője mintegy 40 cm volt (14. tábla 1). 8. objektum: Oszlophely az árok (4-5. objektum) északi szélén. A kerek, ívelt aljú beásás átmérője 60 cm volt. Szürke, agyagos, homokos, környezeténél kicsit lazább betöltéséből leletanyag nem került elő (23/c. tábla). 11. sír: Felnőtt személy sírja, feje a nyakcsigolyákra billent. A jó megtartású váz deréktól lefelé a 12. sírral bolygatott, melléklete nem volt. Az emberi maradványok leltári száma: 2008.16.1. Elhalálozási kor: 40-50 éves Morfológiai nem: Férfi Becsült testmagasság: 169,1 cm Taxonómia: Pamíri-x (15. tábla 1-3) Kóros elváltozások: A jobb könyökízületben enyhe ízületi gyulladás, a háti gerincszakaszon enyhe Schmorl-hernia nyomai láthatók. 12. sír: Kisgyermek erősen elporlott csontváza, beásása all. sírt deréktól lefelé vágja. Az emberi maradványok leltári száma: 2008.16.2. Elhalálozási kor: 5-6 éves Morfológiai nem: ? Becsült testmagasság: - Taxonómia: - Kóros elváltozások: ­13. sír: Erősen bolygatott sír derékrésze, alatta látszott az árok természetes betöltődése (4-5. objektum). Az emberi maradványok leltári száma: 2008.16.3. Elhalálozási kor: 13-15 éves Morfológiai nem: ? 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom