Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Szabó Géza - Hajdú Tamás: Parasztpolgári fejlődés csírái a Duna mentén, Bölcske középkori temetői tükrében
finomszövésű anyagon ráerősített, fémszállal körbetekert és megerősített fonalból font díszítés volt (10. tábla 1). 178. sír: Fiatal személy földmunkákkal megbolygatott sírja, vázhossza nem volt mérhető. 179. sír: Kisgyermek 87 cm vázhosszúságú, „békafektetésű” sírja. Karjait és lábait is rombusz alakban széthúzták. 180. sír: Mintegy 120 cm magas gyermek sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. A fején gyöngyöspárta volt. Az abroncspárta alapja egy vékony, hajlított falap volt, amit vászonnal szorosan körbetekertek. Az abroncs két vége szaruból készült, a középvonalon futó kis, halomszerű díszítéseket pedig pergamenből készítették. Az egész pártát csipkeszerűen áttört díszekkel gazdagon kivarrták üveggyöngyökkel, a szélét csipkeszerűen, a minták közét nagyobb üveggyöngyökkel, illetve ezüstflitterekkel díszítették. A restaurálás során az is kiderült, hogy a fejjel együtt kiemelt párta alatt lévő haj nem a koponyához, hanem a pártához tartozott. Mint azt a restaurátor megfigyelte, a párta alatt ugyanis a haj egyenesre volt vágva, elkülönült a koponyán lévő hajtól. Ez hasonló, mint a sárközből ismert úgynevezett „előhajas párta”.10 A párta kiterített hossza 48,5 cm, szélessége 4 cm. A párta alatt sikerült megőrizni a hajba szúrt és a párta rögzítésre szolgáló három, kis fehér üveggyönggyel díszített bronztűt is. A párta végeihez vékony szalag csatlakozott, amely szintén a felerősítést szolgálta, de a szalag anyaga teljesen elporladt (10. tábla 2; 13. tábla 4-6).11 181. sír: Csecsemő 60 cm vázhosszúságú, „békafektetésű” sírja. Karjait és lábait is rombusz alakban széthúzták. 182. sír: Csecsemő 52 cm vázhosszúságú, „békafektetésű” sírja. Karjait és lábait is rombusz alakban széthúzták. Koporsójának deszkája is még egész jól megmaradt. 183. sír: Kisgyermek 80 cm vázhosszúságú sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. 184. sír: Csecsemő 62 cm vázhosszúságú, „békafektetésű” sírja. Karjait és lábait is rombusz alakban széthúzták. 185. sír: Mintegy 150 cm magas fiatal személy sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. 186. sír: Felnőtt személy 156 cm vázhosszúságú sírja, az alkarjai derékszögben behajlítva a mell alatt nyugodtak. 187. sír: Kisgyermek 80 cm vázhosszúságú sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. 188. sír: Mintegy 145 cm magas fiatal személy sírja, az alkarjai derékszögben behajlítva a mell alatt nyugodtak. 189. sír: Mintegy 150 cm magas fiatal személy sírja, az alkarjai derékszögben behajlítva a mell alatt nyugodtak. 190. sír: Kisgyermek 80 cm vázhosszúságú sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. 191. sír: Kisgyermek 90 cm vázhosszúságú sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. 192. sír: Fiatal személy 158 cm vázhosszúságú sírja, karjait enyhén behajlították, az egymásra helyezett kézfejek a medencén pihentek. 193. sír: Fiatal személy 164 cm vázhosszúságú sírja, karjait enyhén behajlították, az egymásra helyezett kézfejek a medencén pihentek. 194. sír: Az erősen elporladt csontok mérete alapján tizenéves gyermek feküdhetett a sírban. 195. sír: Mintegy 165 cm magas, felnőtt személy sírja, karjait enyhén behajlították, az egymásra helyezett kézfejek a medencén pihentek. 196. sír: Mintegy 150 cm magas fiatal személy sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. A lengőbordákon zöld oxidnyom volt. 197. sír: Mintegy 165 cm magas felnőtt személy sírja, kinyújtott kezei a teste mellett pihentek. 10 SZALAY 2002, 477. 11 SZALAY 2002, 477-479. 9-13. kép. 87