Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)

V. Kápolnás Mária: Fényképészek és műtermek Bonyhádon 1868-1948

A fényképezés feltalálása (1839) után eltelt néhány évtized alatt óriásit fejlődött és egyszerűsödött a fényképezés technikája. Az 1860-1880-as évek a kollódiumos nedves eljárással készült üvegnegatívok fénykora, amikor maga a fényképész állította elő, majd öntötte üveglemezre a fényérzékeny réteget, melyet utána a fényképezőgép fakazettájába helyezett és nedvesen exponált, a két művelet között nem telhetett el 10-15 percnél több, amit természetesen sötétkamrában végeztek. Nem volt egyszerűbb a pozitív képek elkészítése sem, melyek kimásoló-, más néven napfénypapírokra készültek. A napfénypapír nem igényelt előhívást, csak a felesleges réteg eltávolítását, esetleg színezésre és fixálásra volt szükség. A képek a megvilágítás során bukkantak elő, a megfelelő pillanatban le lehetett a folyamatot állítani. A gyárilag készített albumin papírokra ugyanúgy a fotográfus vitte fel a fényérzékeny réteget, amit szintén azonnal fel kellett használni. Az 1860-as években a kész képre még egy réteg albumint hordtak fel, amit időnként színeztek is. Az elkészült fotográfiát félig nedvesen kasírozták fel a több rétegből összeállított kartonpapírra, amelyek csaknem másfél évszázad után még ma sem vetemednek meg.9 A korabeli „fény ír óknak" tehát komoly vegyészeti ismeretek elsajátítására, sok-sok gyakorlásra volt szükségük, melyet - oktatás nem lévén - elsősorban bécsi, müncheni, később pesti, neves mestereknél szerezhettek meg. A műteremindításhoz nem utolsó sorban megfelelő épület, a fényképezőgépekhez, berendezésekhez, felszerelésekhez, fotóanyagokhoz jelentős tőke is szükséges volt. Igaz, „szabad művészetről” lévén szó, nem kellett céhekbe, később ipartestületbe tömörülni, és 1902-ig iparengedélyt váltani, de a technikai fejlődéssel a műtermek száma is rohamosan nőtt. Ez csökkentette a képek árát, segítette az új vásárlóréteg megjelenését, mégis nagyon nehéz volt nagyvárosokban új egzisztenciát teremteni. Adler Lajos jó érzékkel telepedett le Bonyhádon, ahol édesapja házában, az Adler házban rendezte be fényképészeti műtermét 1868 körül.

Kataszteri térkép, Bonyhád belterülete, 1869

A térképről leolvasható a házszám - 523 - ami egyértelműen beazonosítja a műterem helyét. A 20. század első éveiben készült képeslapon bal oldalon áll az 1806-ben emelt emeletes Adler ház. Szekszárdi, állandónak számító műtermét szintén a tulajdonosról elnevezett Gyűszü-féle házban, a Budai út 1075. szám alatt alakította ki.

9 KINCSES, 2000. 60-63; 76; 80-81.

395