Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Kodolányi Judit: „ne bánd, hogy szód nem értik” - Babits Mihály és Illyés Gyula barátsága
De nem csak Illyés magánéleti válsága lehetett az oka ennek a változásnak. 1937-ben meghalt Kosztolányi Dezső, a Nyugat segédszerkesztői feladatait Illyés vette át. Ugyanebben az évben kezdődött Babits Mihály betegsége is, az ő állapota is hol jobb, hol rosszabb volt, ettől függően kellett a munkákból részt vállalni, lassacskán Illyés lett ebben legfőbb segítsége. A második világháború nyomasztó évei következtek. Aztán Babits Mihály halála. Babits betegségének súlyosbodásával Illyés, ha lehet még többet kereste fel költőtársát. A Nyugat szerkesztését is egyre nagyobb mértékben átvállalta, de szigorúan tartotta magát Babits elveihez, és mindenben kikérte a véleményét. Ez utóbbi közös munkának dokumentumai Babits beszélgetőfüzetei. Babits Mihály egyébként haláláig dolgozott, utolsó találkozásukkor, a halála napján adta át Illyésnek a kész és átnézett Oidipusz-fordítást.31 Életének, betegségének utolsó időszakát sok visz- szaemlékezés őrzi. A halála után összeállított Babits Emlékkönyvben is több leírás jelent meg utolsó napjairól. Azonban itt még egy korábbi eseményt érdemes felidézni. Szabó Zoltán visszaemlékezése32 egy Illyés Gyulával közös esztergomi látogatásukról a két költő bensőséges kapcsolatának egy esszenciális jelenetét örökítette meg: „...A hegyen a gazos kert tele volt szökdécseléssel, a vadóc Ildikó szállt fáról bokorra, ebből bozótba, mint egy Csongor-és-Tünde-figura. Benn Babits az ablaknak támaszkodó ágyon feküdt, két élő szem az élettelennek látszó testben, az éjjeliszekrényen az Ödipus-fordítás kefelevonatai, a kéz alatt füzet; ebbe ír, átnyújtja: hogy köszöni a látogatást, hogy mennyire örül neki s mentegetőzik, a szék, amelyen hellyel kínálna, hátul a sarokban van, ha megtenném neki, hogy az ágy mellé hozom magamnak. Fordulok is el, jön, amitől féltem, már útközben is, a kétségbeesés, mint egy ronda nagy állat, amely emelkedik a gyomorból föl, egyre följebb a nyelőcsövön; percekig babrálok a székkel, hogy ne kelljen arccal a fény és Babits felé fordulni. Mire visszaérek; Illyés Gyula már élénk eszmecserébe merült el a néma Babits-csal, a fordítás oldalai a vézna inaskézből az izmosba s onnan vissza kerülnek. Jön Török Sophie tállal, tálon teasüteménnyel, kézenfog, kihúz a tornácra, aláírást akar, magyarázza, a falra. De a szén nincsen kéznél, dűlhetek a fának, nézhetem a kertet, amely él minden porcikájával, szöcskéivel, Ildikójával, míg előkerül egy széndarab: írhatom a nevemet. Aztán a betegszoba megint, a beömlő fényben, új látvány: majdnem ledönt a lábamról. Az ágy szélén a tatár arc ragyogó szemmel, fülig húzódó szájszélekkel, a kéz vidáman gesztikulál. Egy vacsoráról beszél, amit ők ketten fognak a Krisztinában, a kedvelt vendéglő kerthelyiségében elfogyasztani, étrendösszeállítás folyik, színesen, ízesen a töltöttkáposzta szerepel benne, sajt, szőlő, szekszárdi kadarka, tervelődnek az ugratások is, ezek az egyes fogásokat, valamint a közbeeső szüneteket fűszerezik majd, hogy még jobb legyen az étvágya a rákbetegnek, akit akkor már csövön át, mesterségesen tápláltak jó ideje. A beteg azonban nevet. Gurult a nevetéstől barátját hallgatva. Az egész kicsi, ágyban párnákra támasztott test rázkódott a felszabadult, vidám és ellenállhatatlan nevetéstől, a csont és bőr és fájdalom kacagott, a két éber okos szem hahotázott. Volt ebben félelmetes is, mint a csodákban: Illyés Gyula egy haldoklót nevettetett meg, eddig fokozva fel az irgalmasság testi cselekedetei közül a betegek vigasztalását. Lemenet a hegyről a kérdésre, hogy miképpen bírja, tudja ezt - ilyen választ kaptam: „Ebben a szajha mesterségben, a miénkben, az ember végülis megtanul minden fogást’.’ Egy hét múlva a kávéházba már komoran jött, korán ment: „Baj van, Mihály nem küzd többé. Egész nap alszik’.’ - Még egy hét telt el, és meghalt Babits Mihály’.’ Illyés valamikor közvetlenül a halála után vethette papírra a mindmáig csak a Babits Emlékkönyvben megjelent Az ismeretlen című gondolatfüzért. „A gyász két útárka a nagyképűség és a hisztéria’.’ - írja, ahogy próbálja rendbe terelni gondolatai, kifejező és a halotthoz méltó formát adni érzéseinek. 31 ILLYÉS 1941a, 268., 32 SZABÓ 2011, 81. 386
