Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Gaál Zsuzsanna: Tagyosi Csapó Ida (1807-1856), egy reformkori nő portréja
liberális ellenzék kifejezetten programjára tűzött. A fiumei vasút terve Széchenyi Istvánt is foglalkoztatta, aki elfogadva nemeskéri Kiss Pál meghívását, látogatást is tett a városban. Csupán véletlen volt, hogy egy időben érkezett Kossuthtal, és így esett meg, hogy a Kiss házaspár két napig a reformkor két legnagyobb alakját egyszerre láthatta vendégül.151 A közélet centruma azonban természetesen nem Fiume, hanem az országgyűlések helyszíne, Pozsony volt, ahova Csapó Ida is elkísérte férjét, először 1839-ben. A karzaton többször részt vett a diéta kerületi ülésein, figyelme elsősorban a tolnai követek felé fordult, akiknek tevékenysége csalódást keltett, mivel nem szavazták meg az ellenzéki javaslatokat. Ebben az évben egyébként sokat beszéltek Pozsonyban a Tolnában zajló eseményekről, ahol a pártok küzdelme a tettlegességig fajult a közgyűlésen.152 Csapó Ida a kialakult helyzetben egyértelműen a liberális oldal mellé állt, olyannyira, hogy a bécsi kormányzat nála vendégeskedő tanácsosát, Gervay Sebestyént is igyekezett meggyőzni arról, hogy az udvart nem megfelelően tájékoztatták a Tolnában történtekről.153 Ez a politikát aktívan befolyásolni kívánó attitűd azonban inkább kivételnek számított, Csapó Ida jellemzően az események csendes megfigyelője maradt. Politikai véleményét a későbbiekben két tényező befolyásolta. Az egyik apja 1844-ben bekövetkezett halála volt. Ezt követően férje hivatalából is következő konzervatív felfogása szükségszerűen erőteljesebben érvényre jutott gondolkodásában. A véleményalkotását befolyásoló másik tényező az események 1848-as radikalizálódása volt, amit Csapó Ida teljes mértékben elutasított. A francia, majd a bécsi forradalom híre Pozsonyban érte a Kiss házaspárt. Visszaemlékezve ezekre a napokra, az alábbiakat vetette papírra Csapó Ida: „13-án este páholyomban, szomszédom Csáki Bélától hallám, hogy Bécsben kitört és győzött a forradalom. Nemsokára a pozsonyi színházba bevonultak a tricolor-cocárdák és calabresi kalapok; következett a bécsi küldöttség zajos elutazása és zajos visszatérése; naponta felvonulások, fáklyás-zene. De mindjárt az első örömmámorban megrendült a törvényes alap, 17-én a követek házában röptében és a felsőháznak egy éjjeli órában tartott ülésén, melyre a mágnásokat csak korlátozott számban lehetett meghívni, kimondatott az urbárium eltörlése a nélkül, hogy a kárpótlásról intézkedtek és előzőleg a király elé terjesztették volna. Kossuth ezernyi népet berendelvén Pozsonyba, zászlós körmeneteket rendezett és az utczákon dobszóval lett kihirdetve, a mit új törvénynek neveztek. Már akkoriban felismerték az ó-liberális elemek Kossuth irányától eltérő meggyőződésüket és jól emlékszem a Lop- resti és Andrássy Gyula között folytatott eszmecserére, melyben megjósoltak mindent akként, amint bekövetkezett’.’154 Pozsonyból Csapó Ida Pestre utazott meglátogatni édesanyját, ahol a Múzeum térre is elment a népszónoklatokat meghallgatni, éppen annak a Kiss Miklósnak a kíséretében, aki rövidesen lelkesen csatlakozik Kossuthhoz, honvédezredesként harcolja majd végig a szabadságharcot, a bukás után pedig emigrálni kényszerül. Ida viszont egyáltalán nem osztotta rokona forradalom iránti lelkesedését. Benyomásait - igaz, utólag, a szabadságharc bukása után papírra vetve - az alábbiakban foglalta össze: „A Múzeum lépcsőzetén beszédeket tartottak Bulyovszky, Irinyi, Petőfi, Vasváry. A szent szabadság és a haza szeretet nevében gyülöltséget hirdettek, a tömeg gonosz szenvedélyeit felizgatva. Vasváry strucctollas veres kalappal, fekete köpenye széltől lengetve, átokra emelt jobbjával volt a legmegragadóbb, Petőfi beszéde közönséges; valódi nemes költőink Jósika, Vörösmarty, Garay elnémultak ilyen időben’.’155 A bécsi és a pesti események Idát rémülettel töltötték el, bennük elsősorban a törvényes rend felbomlását látta, ami saját korábbi életüket is veszélyeztette. S a 151 CSAPÓ é. n. 30. 152 CSAPÓ é. n. 20. ,A közrend templomában, a megyeházában vér folyt... a liberálisok meglátták, hogy az ellenpárt emberei, miután egyszer már voksoltak, leereszkedvén a főispáni lakás ablakaiból, másodszor is betolakodtak voksolni; még így sem lett meg a majoritásuk; de a főispán gyenge embernek bizonyult, a feldühödött és megcsalt nemesek megrohanták a vármegyeházát, az ellenszegülőket padlásra szorították, sessió helyett véres csata lett, sok megsérülésről, sőt emberhalálról is szól a hír!....Hiába erősítik, hogy pénzen megvásárolt, megrészegített emberek cselekedete. De hát a vezérek, p. o. Fesztetics grófok nem-e az első urak közül valók? Talán igaz, hogy bosszút állni akartak tíz év előtt elvesztett uralkodásukért’.’ 153 Uo. 154 CSAPÓ é. n. 32. 155 CSAPÓ é. n.32-33. 340
