Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)
K. Németh András: Vizek és vízgazdálkodás a középkori Tolna megyében. II. Halászat
pedig egy haltartónak nevezett haltartó rekeszt is felsorolnak, amelyben kétségtelenül a tavakból kifogott halakat tárolták azok feldolgozásáig. Az efféle mesterséges tárolók latin megfelelője, a vivarium199 nem szerepel Tolna megyei vonatkozású forrásokban. A halászóhelyek nem egyszer más vízhasználati haszonvételhez is kapcsolódtak, elsősorban malmokhoz, hiszen az elgátolt tavak vize alkalmas lehetett őrlőberendezések meghajtására is. Ge- rézden 1524-ben a veszprémi püspök halastavának vize háromkerekű malmot hajtott, ugyanebben az évben egy részint Ábrahám, részint Uga birtok határai között fekvő nagy halastó alatt egy malom is feküdt, amelyet bizonyára szintén a tó vize működtetett. Koppány 1535 körül keletkezett urbáriuma a halastó alatt kétkerekű malmot említ. 1482-ben a dömösi prépost által ismeretlen helyen építtetett halastóból kiömlő víz elpusztította a szentpáli pálosok két, hasonlóan meg nem nevezett fekvésű malmát, ami valószínűleg arra utal, hogy a malmok szintén a tó vizének erejét használták fel. Ide kívánkozik az az adat is, hogy a Lak birtok határai között 1381-ben felsorolt számos piscina egyike az árulkodó Malomszeg nevet viselte. A Duna menti települések 18-19. századi ártéri gazdálkodását Andrásfalvy Bertalan mutatta be, éppen Tolna és Baranya megyei falvak példáján. Ennek lényegi eleme, hogy a Duna magas vízállásakor a víz - szerinte mesterséges eredetű - fokokon keresztül az ártérbe, azon belül is mélyedésekbe, tavakba folyt, amelyekből rekesztékek vagy gátak segítségével fogták ki a halakat.199 200 A fokok természetes vagy mesterséges eredete felől megoszlik a kutatók véleménye. Az erről folyó vitát itt nincs mód bemutatni,201 ám mivel e tanulmány részben éppen azt a területet is vizsgálja, amelynek későbbi forrásai alapján Andrásfalvy Bertalan megfogalmazta elméletét, néhány szóban érdemes kitérni a kérdésre. Ebből a szempontból perdöntő, hogy említenek-e okleveleink árkokat, amelyek az övzátonyon keresztül összeköthették a folyók medrét az ártérrel. Ilyen adatunk mindössze három van a 15. századból, egy Madocsa, kettő pedig Fadd határából. Az egyik bizonyosan nem a fokokhoz kapcsolódik: 1429-ben egy hatalmaskodás során tolnavári jobbágyok egy faddi halászóhelyhez ástak árkot, ezzel minden jövedelmét megsemmisítették. Itt bizonyára egy ártéri tó vizének szándékos elvezetéséről, a tó „lecsapolásáról” van szó. Az 1469-ben Fadd és Tolna határjárásban szereplő Árokhát nevű régi árok már inkább lehetett mesterséges vízterelő árok, a madocsai apátság 1145-re hamisított, 1443-ban átírt adománylevelében Madocsa határjárásában említett, Zalaásványának nevezett, a Dunából kifolyó gázló vagy fok (vado vulgariterfok dicto Zala asuanya alio nomine Zalakere vocata, a Danubio decurrente) és a Hendesásványnak mondott árok202 pedig kétségtelenül emberi kéz alkotása volt. Bár nem minden középkori fokkal kapcsolatosan tudjuk igazolni a halászati haszonvételt, az említett vitás kérdések miatt érdemes röviden bemutatni a középkori Tolna megyei fokokra vonatkozó okleveles adatokat. Fokokat főként a Duna-mentén találunk, bár legkorábbi adataink éppen a Sárvíz mellékéről valók. Középfalu határában 1318-ban említik a Berekfoka nevű vízfolyást (flu- vius),203 1381-ben pedig Lak határjárásában számos halászóhelyet sorolnak fel, köztük az Akat- hafoka/Akathaszegfoka, Korlátfoka és Kovácsfoka nevűeket. Fadd forrásbősége a fokok említése kapcsán is szembeszökő: 1424-ben tűnik fel a Bécsfok, amely 1475-ben Fok vagy más néven Bécs néven szerepel, 1505-ben alveus vagy rivulus, végül 1507-ben a Dunából kiágazó alveus. Fadd határában e mellett 1470-ben említik a Papafoka nevű tavat (lacus), a Hodosfoka és a Sebesfokhegye nevű helyeket [locus), 1471-ben meghatározás nélkül a Pálfokát, amit más néven Hodosfokának is hívnak, 1475-ben az Eseth, más néven Fok nevű halászóhelyet [piscina), 1481-ben a Kárászfoka nevű halászóhelyet vagy fokot [piscinam seu fook), végül pedig 1500-ban a nagy betűvel írt Fokot. 199 Vö. BELÉNYESY 1953,162; FERENCZI 2008, 349. 200 ANDRÁSFALVY 1975, 15-19, 159-178; 2007, 31-34, 153-169. 201 Erre legújabban: FODOR 2009, 33-34; ZATYKÓ 2011, 402-404. Megjegyzendő, hogy az ártéri gazdálkodás középkori meglétének elfogadására csak legújabban van példa a középkorászok köréből, Vajda Tamás a Dráva-mentén látta bizonyítottnak. VAJDA 2001. 202 DL 14. 203 SZAKÁLY 1998, 2. sz.; A. V. 298-299. sz. 241
