Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Szabó Géza - Gál Erika: Dombóvár-Tesco kora bronzkori település térhasználatának előzetes vizsgálata az archeozoológiai megfigyelések tükrében
log Józsefnek a Decs melletti Étén tett megfigyelése is. Ott a középkori rétegek alatt feltárt mészbe- tétes teleprészleten az egyik gödörben egy nagyméretű, hordó alakú, tölcséres nyakú edény mellett egy nagyrévi korsó is feküdt.122 Dani János és Horváth Tünde másik, területünket több szempontból, a bronzkor kereteit is meghaladóan érintő megfigyelése szerint a II-III. periódusban az Alföldre vándorló sztyeppéi népcsoportok a Pontus-vidékről, feltehetően Moldva irányából még a Kárpátok hágóin és a bevezető folyók (Hortobágy-Berettyó, Körösök, Maros) mentén érkeztek a Tisza vonaláig. AIV-V. periódus kevert, távolabbról érkező, Katakomba hatásokat mutató népessége - amelynek gyökerei a Prut-Don közötti, erős Majkop hatásokat mutató Zsivotyilovka-Volcsanszkoje kultúra felé mutatnak -, viszont szerintük egy megváltozott útvonalon érkeztek. Ez az újabb néphullám feltehetően már a Duna és oldalágai mentén futó, az egész Kárpát-medencét behálózó felvezető utat követte.123 Ez a Duna melletti, a Don vidékről induló út a későbbiekben, egészen a középkorig, a nyugatra induló népek egyik legfontosabb útvonala lesz. Ennek egyik késői következménye az is, hogy a kora vaskori anyagban a kora bronzkori bothroszokhoz hasonló jelenséggel találkozhatunk. Azonban a Szekszárd-Alsóvárosi temető területén feltárt, a Lengyel kultúra késői időszakába tartozó sírok erős keleti hatásra utaló párhuzamai alapján felmerül ezen útvonal nyugati záró szakaszának a szerzőpáros által feltételezettnél jóval korábbi, már az I. periódus idején való kialakulása. Megfigyelésük szerint a legkorábbi, késő rézkor előtti horizontot olyan sztyeppéi népek képviselik, akik még nem építettek halmokat, csak a sztyeppéi rítus más jellegzetes elemeit, a csontváz vörös okkerrel való festését, valamint a jellegzetes hanyatt fekvő, térdben behajlított, felhúzott lábú pozíciót alkalmazták. Az általuk a legkorábbi, a 4500-4000 cal BC közé keltezett I. periódusba, a sztyeppéi okkersíros temetkezésnek nevezett csoport lelőhelyei között az ismereteik szerint egyetlen ezeket a jelenségeket tartalmazó, a Csongrád- Kettőshalomnál feltárt sírt említik. Ezt a még halom nélküli, csak a természetes dombba beleásott sírt a Lengyel III, Cucuteni A-Tripolje Bl, Várna, Tiszapolgár kultúrákkal tartják egyidősnek.124 Az utóbbi években azonban a Dunántúlon is sorra kerülnek elő az erős keleti hatásokat mutató lengyeli sírok. A Szekszárd-Alsóvárosi temetőben kibontott sír négyszögletes gödrének sarkaiban oszlophelyszerű lemélyedések voltak. Azonban a beléjük helyezett edények alapján egyértelmű volt, hogy az elterjedt vélekedéssel szemben125 ezekben a lyukakban soha nem álltak oszlopok. A párhuzamok keresése során figyeltünk fel arra, hogy az alsónyéki temetőben sok egyéb új vonással együtt a Lengyel III temetőrészen megjelentek a sztyeppéi népek jellegzetes háton fekvő, oldalra kifordított lábú sírjai.(1769, 1800, 2351, /10b) A 4890. melléklet nélküli sírban szinte „békapózban” volt a csontváz,126 ugyanakkor a 328. sírban okkerrögöt figyeltek meg,127 a 3060. sírban pedig a halott körül találtak okkernyomokat.128 A számos új, a Lengyel kultúrában korábban ismeretlen jelenség valamint szokás hirtelen és koncentrált felbukkanása a Dél-Dunántúlon, mint a kétnemű edények, a koponyára helyezett kovapenge, a sarkokban lemélyített sírgödrök, stb., illetve a sztyeppéi népekre jellemző okker, a háton fekvő, oldalra fordított lábú halottak megjelenése véleményünk szerint arra mutatnak, hogy a sztyeppéi okkersíros temetkezések népe az I. periódusban sem állt meg Csongrád- Kettőshalomnál, hanem már ez a legkorábbi hullám is átlépte a Duna vonalát.129 így a Somogyvár- Vinkovci kultúra népe a Kárpát-medence déli felében egy már jól bejáratott úton érkezett a kora bronzkor 1. időszakában a Dunántúlra és a Nezsiderig követhető halmos temetkezések erősen kevert régészeti hagyatéka ellenére is egyértelműen mutatják szoros keleti, sztyeppéi kötődését. A Dom122 CSALOG 1942, 129. XIII. 5, 13. 123 DANI - HORVÁTH 2012, 112. 124 DANI - HORVÁTH 2012, 16, 109-110. 125 ZALAI GAÁL 2009, 79. 126 GALLINA et al. 2010, 21. 127 GALLINA et al. 2010, 26. 128 ZALAI GAÁL 2009, 79. 129 A Lengyeli kultúra oldalára fektetett, zsugorított sírjaiban azonban a keleti hatások egyes elemei, így az okkermellékletek még sokkal szélesebb körben megfigyelhetők, mint arra például az egyik szombathelyi sír is utal. ILON 2004, 212-213. 89
