Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Szabó Géza - Gál Erika: Dombóvár-Tesco kora bronzkori település térhasználatának előzetes vizsgálata az archeozoológiai megfigyelések tükrében
jezve kb. 1 éves koruk előtt levágták. Ebbe a csoportba minden bizonnyal néhány életképtelen, ill. korán elpusztult bárány is bele tartozik. A görbe meredeksége stagnál, ill. csökken a „késői” elcsontosodás mértékéig, ami arra utal, hogy az állomány 15%-át tej- és gyapjútermelés céljából további 1,5-2 évig tartják. Az ennél idősebb juhok maradványai csupán 15%-ban voltak jelen a csontegyüttesben. A sertésállomány háromnegyed részét az „átmeneti II” fejlettségi szint elérése előtt, vagyis kb. 2 éves korukig levágták. Mivel ennek a fajnak nincs másodlagos hasznosítása, idősebb állatot csak szaporítás céljából érdemes tovább tartani. Ezzel magyarázható, hogy a legkisebb mennyiségű későn elcsontosodó epifízisekkel rendelkező vázrész a sertésből került elő. Az ehhez a fajhoz tartozó egyedek 1-2 éves korukig elérik a levágáskor kívánatos optimális testsúlyt, a fiatalabb példányok húsa minőségi szempontból is kedvezőbb. Az ábrán lévő egyenes megtörését az újszülött példányok vázából származó csontok „törik” meg átmenetileg. A szarvasmarha szarvcsap-leletek szerint a településen enyhén ívelt, kerek keresztmetszetű szarvú marhákat tartottak. A szarutülök hasznosítását a DTQ210. verem alján talált, a koponyáról valószínűleg bárdszerű szerszámmal eltávolított szarvcsap bizonyítja (4. ábra). Marmagasság-mérésre alkalmas, egészben maradt kéz- vagy lábközépcsont csupán egy volt, amelyet a DTQ309. gödörben találtak. Matolcsi módszere szerint5 ez a példány 126,2 cm volt, a neme ismeretlen. Az állatcsontok nemzetközi szabvány6 szerint mért méreteit a Függelék tartalmazza. A juhok nagyságát egyetlen épen maradt orsócsontból tudjuk megbecsülni. A DTQ318. gödörben talált lelet egy 60 cm marmagasságú7 példányból származik. Egészben maradt szarvcsap, mely alapján a szarv alakjára és típusára következtethetnénk, nem maradt meg sem juhból, sem kecskéből, ám a DTQ210. verem alján a már említett szarvasmarhaszarvcsap mellett egy kecskeszarv is volt, melyről szintén levágták a szarutülköt. A sertés marmagasságára (74,1 cm) a DTQ309. gödörben talált csigacsontból lehet Teichert számításai8 szerint következtetni. A lovak testméretére vonatkozólag Vitt9 végzett számításokat. A DTQ186. verem alján talált lábközépcsont egy 117,1 cm marmagasságú példányból van, mely értéke a „nagyon kicsi” mérettartományba illeszkedik. Lóból mindössze hat db lelet került elő öt különböző objektumból, és egyetlen kivételtől eltekintve mind kifejlett példányokból származtak. Mindezek alapján arra következtethetünk, hogy ezt a még nem gyakorinak mondható háziállatot csak hébe-hóba vágták le a húsa miatt, sokkal inkább szállítás és fuvarozás céljából hasznosították. Az objektumokban általában nem volt sok állatcsont, különösen összehasonlítva a kerámiatöredékek mennyiségével. Kivételt képeznek a DTQ429. és a DTQ309. objektumok. A DTQ429. objektum a leggazdagabb volt 405 db csonttal. Nemcsak lelet-, de egyedszám tekintetében is kiemelkedik ez a gödörrendszer: szarvasmarhából legalább négy, sertésből pedig legalább öt példány került 5 MATOLCSI 1970. 6 DRIESCH 1976. 7 TEICHERT 1975. 8 TEICHERT 1969. 9 VITT 1952. 4. ábra. DTQ210. verem alján talált, a koponyáról valószínűleg bárdszerű szerszámmal eltávolított szarvcsap 62
