Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II.
költséget jelentene. A nagy belvíz miatt a Lankócra vezető csatornák építése egyébként is halasztódott, s még néhány évre eltolta a tervezett befejezési időpontot. Molnár Sándor úgy érvelt, hogy a munkálatok mintegy kiegészítik a szivattyútelep építését, mert homokos altalajon eredetileg is el kellett volna végezni ezeket a biztosító munkákat, amelyek nagyon drágák ugyan, de szerencsére éppen ekkor adott egy nagyobb kölcsönt a földművelésügyi kormányzat.25 A szivattyútelep megerősítő munkái 1926. szeptember 18-tól december 28-ig tartottak és igen sokba kerültek, majd a következő nyáron kisebb megerősítéseket végeztek, átvizsgálták az elkészült részeket, majd 1927-ben el készült a decsi telep véglegesnek szánt megerősítése.26 Az alispán 1934-ben vizsgálta felül a szivattyútelep és a hozzá vezető csatornák építését. Eszerint az építési engedélyt 1918. július 1-jén adták ki, az épület kivitelezését 1921. június 13-án jelentették készre. Hat szárító csatornát építettek, a Tórévi, Paptava, Várdombi, Lassii, Holt Ebes-Násznó és a Bátaszék-Furkó-Harisad csatornát.27 10. kép. Betonlé bepréselése, 1927 TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Az árvízvédelmi rendszerek, töltések elkészülése után a 20. század elejétől a belvízelvezetés lett az egyik legfontosabb feladat, de a vízjogi törvény a belvizek elleni védelmet az érintett birtokosok akaratától tette függővé. 1914-től állami támogatást is igénybe lehetett venni kisebb patakok szabályozása esetén, ekkor a terveket a kultúrmérnöki hivatal mérnöke készítette, államilag ellenőrizték a lebonyolítást, szerződéskötést, az elvégzett munkát. A háború után több törvényben szabályozták a vízitársulatok működését. Az 1923. évi XL. törvény a tiszai és dunai érdekeltségeket a közös Tisza-Dunavölgyi Társulatba tömörítette, a XLI. törvény pedig kötelezte a társulatokat az érdekeltségi területükön található belvizek levezetésére, sőt a területükön kívül eső, magasabb területek vizének levezetésére is.28 Ez a rendelkezés nem volt mindig szerencsés, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a munkák elvégzésére kötelezettek legtöbbször az egyszerű, olcsó megoldást keresték, nem törődve mások érdekeivel. 1929-ben a vízi beruházásokról kiadott III. beruházási törvény leltárt készített az egész ország területén szükséges állami kezelés alatt álló vizek szabályozási és rendezési munkálatairól. Az állami szabályozás alá nem eső vízfolyások kártételeinek elhárítását célzó munkálatok állami támogatásáról az 1931.XV. törvény rendelkezett, amely jelentős összeget szánt erre a célra, a kezdeményezést a kultúrmérnöki hivatalokra bízta. Kibővítette a mérnökök hatáskörét a nem társulati- vagy folyammérnöki hivatalhoz tartozó összes vízfolyás rendezésére. Az érdekeltek részére a beruházás felére állami kölcsönt, kivételes esetben államsegélyt nyújtottak. A válság éveiben nagyon fontos szerepet játszottak ezek a munkák a munkanélküliség enyhítésében. A két világháború között a vízügyi szolgálatot a Földművelésügyi Minisztérium irányította, ahol vízjogi csoport és vízügyi műszaki csoport foglalkozott a vízi munkákkal. A vízjogi csoport elsősorban 25 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Évi jelentés 1925-ről 26 MOLNÁR, 1935. A tanulmány részletezi a műszaki megoldásokat. 27 MNL TML Alisp. i. 17382/1934. 28 FEJÉR 1997. 7. p. 385
