Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II.
ták. 1914 nagyon esős, csapadékos év volt, a szivattyúzáshoz tízszer annyi szenet használtak fel, mint egy átlagos évben, mégsem győzte sem a bátai szivattyútelep, sem a csatorna-hálózat levezetni a belvizet, a mentett oldali területeket a tisztítatlan csatornák miatt elöntötte a víz.4 A probléma nagyságát mutatja, hogy - amire a bátai szivattyútelep fennállása óta nem volt még példa - 1914. március-áprilisban 35 napon keresztül mind a három gőzgép és szivattyú állandóan járt, majd májustól ismét, azaz fél éven keresztül folyamatosan üzemeltetni kellett a szivattyúkat, ami hatalmas üzemanyag-költséget jelentett, jócskán meghaladva az addigi legnagyobb szivattyúzási időt és kiadásokat. A bátai és furkói határ mégis vízben állt, amikor onnan leszivattyúzták a vizet, akkor a Sárköz felső részén maradt belvíz, mert a kilométerenkénti 6 cm esésű főcsatorna csak nagyon lassan szivárogtatta le a vizet az északi részekről. A nagy belvizet elsősorban a tavaszi esőzések okozták, 1914. március 27-én a Lajvér töltéseit is elszakította a felhőszakadás, Alsónyéken házak dőltek össze és emberéletet is követelt az ár - két nap alatt több mint 80 mm eső esett. A vizet a csikómajori, összedőlt híd kibontásával távolították el a területről. A víz levezetésének legfőbb akadálya volt, hogy a két társulati hínárkasza kevésnek bizonyult a főcsatorna teljes hosszán a növényzet kitisztítására. Ráadásul sok magántulajdonú és uradalmi híd alacsony volt, nem tudtak a nagyobb hínárkaszák átmenni alattuk.5 Ekkor vált nyilvánvalóvá az is, hogy a főcsatornát mélyíteni kell és kézi munkaerő hiányában át kell térni a gépi munkákra. A gépi kotrást Magyarországon először a Rábaszabályozó Társulat kezdte meg 1904-ben, őket követték a felső-dunaiak, az ecsedi láp kiszárításánál pedig exkavátorral dolgoztak. A Gombos-vajszkai Társulat 33 lóerős kotrógépet használt, számításaik szerint feleannyiba sem került egy köbméter föld kiásása, mint békeidőben a kézi erő. Mivel a vajszkaiak új 2. kép. Hinárkasza, 1940 kotrógépet csináltattak 70 ezer koronáért, áruba bocsátották a Széchenyi nevű kotróhajójukat, amit 1915-ben a Szekszárd-bátai Társulat 25 ezer koronáért vásárolt meg. Biztosítéknak 5000 koronát tartottak vissza a vételárból, hogy tényleg használható-e a masina. 1915-ben már harmadik éve tartott az esős idő, a talaj telítve volt vízzel, „a kutakból kézzel lehet meríteni, a szántóföldek barázdái még a magasabb fekvésben is víztől csillognak. ”6 Munkaerő és elegendő pénz hiányában azonban a kotrások elmaradtak, a birtokosok pedig a társulatot ostromolták, hogy az eressze le a vizet a szántókról. A mocsaras, vízjárta területekből termékeny szántók tulajdonosaivá vált sárközi gazdák mind jobban ragaszkodtak a csatornák iszapmentességéhez, újabb és újabb igényeket támasztottak a mellékcsatorna rendszer bővítésére, mélyítésére. A költségeket mindenki a társulattal szerette volna kifizettetni, a pénzügyi források persze csak az igények egy részének kielégítését tették lehetővé. 1915-ben a bátai Kis-Duna csatorna tisztítása látszott legsürgetőbbnek, mert feliszapolódása akadályozta a belvíz lefolyását a Dunába.7 A következő évben elkészült a bátai szivattyútelep egyik szívókamrájának lemélyítése, így ez már nem lehetett akadálya a főcsatorna mélyítésének, amihez hadifoglyokat is igénybe vettek, legnagyobb haladást a „Széchenyi” gőzüzemű kotrógéppel érték el, bár eleinte megfelelő gyakorlattal rendelkező gépészt nem találtak. Amikor azonban megtanulták a gépet kezelni, karbantartani, javítani, sokat segített a főcsatorna kimélyítésében. A háborús viszonyok ellenére 1916-ban nagy erőfeszítésekkel folytatták a munkát, főleg a csator4 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Évi jelentés 1914-ről 5 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Választmányi ü. jkv. 1914. május 27. 6 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Választmányi ü. jkv. 1915. április 20. 7 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Válaszmányi ü. jkv. 1915. április 20. 378
