Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
A keresztelési ünnepnek 2 neme van. Egyik a tulajdonképeni keresztelő, mely a keresztelés után azonnal felszolgált reggeliből áll, melyhez csak a komaasszonyok ülnek s röviden étkeznek. Férfi be nem bocsáttatik, de nem is mer benyitni, mert tudja, hogy kalapját rögtön elveszik zálogba, melyet ki kell váltani. Másik az ünnepélyesebb paszita (csöröglő), melyet az anya felgyógyulása után, sokszor két-három hó múlva, a komák és komaasszonyok s közelebbi rokonok begyűjtésével, zene mellett laknak el. Az ilyen lakoma rendesen éjfélig tart...”162 5.3.2. Konfirmáció A serdülőkorú fiatalokat (13-16 éves) teljes jogú egyháztaggá avató szertartás a konfirmáció, mely magyarul megerősítést jelent. Három fontos mozzanata: az előkészítés, a vizsga és a befogadás. Előkészítő szakasza a hitéletnek, a Káté megtanulásából, az imák és vallásos énekek gyakorlásából áll. Itt szerzett tudásukról egyenként és nyilvánosan, a gyülekezet előtt adnak számot a fiatalok. A sikeres vizsgát követő fogadalomtétel és kézrátétellel történő áldásosztás a felnőtt gyülekezeti taggá fogadás tulajdonképpeni szertartása, mely után a fiatalok jogot nyertek az első úrvacsora vételére. A konfirmáción elsősorban a rokonság és a keresztszülők voltak jelen, akik megajándékozták a konfirmandusokat. Az alkalmat a templom virágokkal vagy zöld ágakkal való földíszítésével igyekeztek ünnepélyesebbé és emlékezetesebbé tenni. Gyakori volt, hogy a konfirmáltak valamilyen közösen készített vagy vásárolt tárgyat pl. úrasztali térítőt adományoztak az egyházközségnek. A konfirmáció hagyományos napja reformátusoknál nagypéntek, majd áldozócsütörtök volt. Húsvétkor vagy a pünkösdi ünnepeken vettek először úrvacsorát. A szokás szakaszos felépítése arra mutat, hogy a konfirmáció kettős értelemben is avató szertartás: egyrészt az egyház és a gyülekezet, tehát egy szervezet, másrészt pedig az illető közösség felnőtt tagjaivá válnak a fiatalok. A konfirmációnak tehát korosztályjelző szerepe is volt, és a protestáns vallású vidékeken a felnőtté avatás rítusait jelentette. A konfirmációval felnőtté avatott serdülők a legény-nagylány korosztály feladatkörébe és jogkörébe léptek. Mindez - vidékenként, de gyakran falvanként eltérő módon - megmutatkozott munkakörük megváltozásában és más korosztályjelző átöröklésben (pl. a lányok feltehették a pártát és udvarlót tarthattak, míg a fiúk eljárhattak a lányokhoz udvarolni, a kocsmába, dohányozhattak stb.) A 16-17. században a protestáns egyházakban nem volt különleges szertartása a gyülekezet felnőtt tagjává fogadásnak. A konfirmációt Európa-szerte a 18. században a pietizmus tette általános gyakorlattá. A konfirmáció a reformáció idejétől szokásos katekizációból (kátétanítás), a bibliai ismereteknek és hittételeknek az egész gyülekezet számára történő tanítása gyakoroltatása és kikérdezése szokásából fejlődött ki. Magyarországon is pietista hatásra a 18. század második felében terjedt el, az erdélyi részeken pedig csak a 19. század elejétől. A katekizáció lassan csak a fiatalság, majd csupán a fiatal lányok tanítási alkalmává vált. A konfirmációval szemben nem volt felnőtté avató, úrvacsorához előkészítő szerepe. Az iskolai oktatás kiterjedésével és a konfirmáció általánossá válásával párhuzamosan szorult háttérbe és szűnt meg.163 5.3.3. Elkendőzés, kézfogó vagy jegyváltás (eljegyzés) A házasságkötés előfeltételének tartott cselekmény ez, amely kifejezte a két fél házassági szándékát, jogi következménye azonban még nem volt. Az eljegyzés mindig előre meghatározott - többnyire esti - időpontban, minden esetben a leány házánál történt. „Azelőtt a lányok mentek az utcán dalolva hívogatni a legényeket, a lányokat, össze a kézfogóra” - tudtuk meg egy alsónyéki adatközlőtől. A jelenlévők száma változó lehetett: a leányon, legényen, szüleiken és a leendő násznagyokon kívül leginkább közeli rokonaik vettek részt. Az eljegyzésre a lányos háznál előre sütöttek, főztek, néha va162 BAKSAY 1917/b, 89. 163 KOSA 1990,472-473. 358
