Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
rajta bizonyára mégis gyönyörködni fog. - A lányok kétágú pártát viselnek selyem vagy bársonyszalagból, acél és üveggyöngy díszítéssel; hajukból elöl csak két lapos fürt látszik a halántékon; hátul a hajtekercs széles pántlikákkal fonatik egybe, s végén gyöngyfűzérek és pamut-sallangokfüggnek le; az ingvállak szövetét maguk szövik, az angol túlihoz hasonló finomságú és vörös pamut-szálakkal ’gólya-lábra’ sűrűn hímezve; nyáron ily fátyolok tűzetnek a kontyra, neve libaháló. A kötény selyem; ezerféle himezés és fölvarrás van rajta, úgy hogy becsértéke nyolcvan forintig megy; a szoknyák igen rövidek, s alattok vagy vörös csizma vagy színes harisnya, hímzett cipőkkel. Az egész öltözékre rendesen kétszáz forintot szánnak. Nem rég egy utazó Bécsbe rendelt meg egy pártát és hetven forintot fizetett érte. Az ily költséges öltözékek készítése sok időt is vesz igénybe, s azért a Sárközbeli nők mezei munkát nem végeznek soha, csak a férfiak dolgoznak, kiknek viselete nem különbözik a megye más parasztjaiétól. ”108 5.2.2. Tánc A Sárközben mindig bőségesen adódott alkalom a táncra, ezek közül a kocsmai bálok újabb keletűek és eltérnek a régibb, hagyományos táncalkalmaktól. Régen a bandázás, csörögle, játszó, lakodalom, tyúkverő, szőlőőrzés, szüret, kendergázolás, fonó, tollfosztó, babválogató, kukoricafosztó, farsang, a különféle házi mulatságok, disznótorok mindmegannyi táncalkalmat jelentettek. E táncos alkalmak szokásai és táncai is bizonyos fokig eltértek: a bandázások, játszók és a szőlőőrzés során jóformán csak női karikázót jártak énekszóra. Fontos táncalkalom volt a lakodalom, ahol a menettáncok, szakácstáncok és a szertartásos gyertyástáncok eljárására került sor. Külön ünnepi alkalom volt a farsangvégi többnapos bál: más-más napon volt a serdülők, a felnőtt fiatalság és a házasok bálja, végül a cigánybál fejezte be a mulatságokat. A táncot tulajdonképpen csak a kocsmai bálokon kellett megrendezni, mert a hagyományos alkalmak (játszó, lakodalom stb.) szokásrendje megszabta a fiatalok viselkedését és a táncok rendjét is; bár olyan teljesen kötött táncrenddel mint pl. az erdélyi Mezőségen, itt nem találkozunk. Eleinte a legények és leányok külön vonultak a kocsma felé. Előbb a legények mentek be és zeneszó mellett daloltak, néha szólótáncot is jártak. Közben a leányok is elkezdték az éneket, körtáncot kint a szabadban. A legények a párostánc kezdésekor név szerint szólongatták be őket. A sok egyforma keresztnév miatt néha nagy volt a tolongás a keskeny kocsmaajtóban, és a legények üveget dobtak az ajtó fölé, hogy a leányokat szétrebbentsék. Később a legények kimentek a karikázó leányokhoz, s onnan vitték be őket, vagy a zenekar érkezésekor az egész fiatalság betódult a kocsmába. Eleinte tánc alatt nem lehetett lekérni, ismeretlen volt a hölgyválasz, a tánc után a legény egyszerűen elengedte partnerét és a táncot egészségére kívánta. „ Tánc után úgy szaladt ki minden lány a kocsmából, mintha kergették volna”, mondták az idősebbek.109 5.2.3. Zene és tánc a vendéglátóhelyeken A vendéglátóhelyeken természetesen zene is szólt, elsősorban cigányzenészek szolgáltatták a talpa- lávalót. A 18-19. század éveiben zenei nyelvújító korszak is lezajlott Magyarországon: ez volt a verbunkos zene időszaka. A nyelvújítást zenében is igénylő közönség arra ösztönözte a hagyományos hangszeres zene művelőit - zömében cigányzenészeket -, hogy a korszerű európai zenei ízléshez élénkebben igazodni tudó együtteseket alakítsanak. így emelkedhettek ki a zenészek „népi” tömegéből az első mai értelemben vett cigánybandák. A sajtó figyelmét is magukra vonó cigányzenészek a 19. század közepéig még viszonylag kevesen voltak. Róluk, ebben az első jó fél évszázadban kapott híradások azért fontosak, mert ez idő alatt alakult ki és foglalta el helyét a nemzeti szórakoztató zenélésben az a fajta zene és zenélésmód, amit itthon és külföldön félrevezető pontatlansággal leginkább cigányzenének szokás nevezni. A korai időszakban a patrónus és a cigányzenész között feudális jel108 CSAPÓ 1866, 483. 109 KATONA 1962,195-197. 343
