Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)
BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR: A sárközi falvak önkormányzata a feudalizmus hajnalán
a szükség kívánnya nem pedig, hogy mások halásszanak ő helyettek - mivel ők magok a falu halásszal - s biztossai. Mindezeket pedig azért szükség hivataljok szerént tselekedni. 1. Mivel a helységben lakozván, mint hazafiak jutalom nélkül is tartoznak azt boldogítani, szeretni és annak sor szerént, s ki választások szerént szolgálni. 2. Éppen ezen különös szolgálatokért a közönséges szolgálatok alól mellyek az helységet, vagy az AIs. Vármegyét illetik fel oldoztatnak, - úgy a fizetések, és tartozásokban is meg mentetnek mindazon által. 3. Azon tudva lévő köz-példa beszéd mellett, hogy nyomtató lónak nem kötik be a száját, ugyan tsak mind a tóbírónak, mind a tó mesternek egy pár új csizma adattatni rendeltetett," 7 4 A tóbírákat több alkalommal is figyelmeztetni kellett. 1813. március 25-én újabb határozatot hozott a tanács: „A tó bírák a magok halait is közjövedelemben tegyék semmi harmad vagy maga szükségére való halnak pénzen el-adása sem magának, sem a kis-bíráknak, vagy akár melly személynek meg nem engedődhetik." 7 5 4.2.5. Cigánybíró („Czigányok közt bíró") Mindegyik sárközi településen éltek cigányok, már a 18. század utolsó harmadában is. Létszámuk valószínűleg Őcsényben volt a legnagyobb, így egyedül e helységben találkozunk a cigánybíró tisztével. „Ignácz István, Bogdány Péter, Farkas János, Balogh György oláh vagy is inkább nem egyesült görög czigányok, az helységhez való hűség és terhek viselésére emlékeztettvén, mint szokások és kötelességek hozza magával: hogy annál jobb rendet magok közt tarthassanak, Ignácz István, közöttök bírónak meg tétetett, ki sorban fogja, mind leveleket, mind más bajokat fel-osztani, mind a többinek magaviseletéről számolni'.' Ugyanekkor össze is írták az itt élő cigányokat, volt 6 család, 29 lélek. 7 6 Az Egyed Antal-féle kérdőívre beküldött válaszok szerint 1829-ben Deesen „czigányokpedig tartózkodnak ezen helység szélén 6atpáran, kik mintegy 15öt lélekre számíttatnak'.' Őcsényben „vagyon 395 ház és 6 czigány gunyhó. Czigány pedig 9 pár vagyon, a lelkek száma pedig ezeknél 24re mégyen." Pilisen először az 1804. évi összeírásban jelennek meg cigányok. Ekkor itt élnek „uj magyarok Honka György és családja 5 fő." 1829-ben van „czigány pár 2tő, a lélek pedig öszvesen 5 lakik benne'.' Alsónyéken a jegyző nem említ cigány lakosságot. 7 7 Egyéb ügyekben is hír kapunk a cigányokról. Őcsényben jegyezték fel a községi jegyzőkönyvben: „Sándor czigány Szoladi, Farkas czigányoknál, szállásra be kéredzkedvén, éczaka oldalba bökte Feleségét, melly viselős volt; a melyben meg holt az Asszony, és az eránt Szluha Apátnak levelet írtak - s a holt el-temettetett tul a Bátán, a czigány el illantván. " 7 8 4.2.6. Kisbíró A 20. századi gyakorlattal ellentétben a feudalizmus korában a kisbíró teendőit nem állandó, fizetett községi alkalmazott látta el, hanem a helység jobbágytársadalmának az a tagja, akit a faluközösség erre kötelezett. Ezért szerepelnek ritkábban a kisbírák a tanácsülési jegyzőkönyvek tisztújítási beszámolóiban. A kisbírónak rengeteg kellemetlen munkát el kellett látnia. Ezért az emberek nem vették szívesen, ha kisbírói szolgálatra kötelezték őket. Sőt, mivel a telkes jobbágyok közül kerültek ki, ők nem is értek rá, hogy hasznosítható munkaidejük nagy részét a községházán közszolgálattal töltsék, ezért többnyire fiaikat vagy cselédeiket állították ki maguk helyett. A kisbíróság közszolgálat lévén, sok elfoglaltsággal járt. Rendőri feladatok, a bírói ítéletek végrehajtása, ők serkentették közmunkára az embereket, ők hirdettek és ők tájékoztatták a falu lakosságát az aktuális közösségi feladatokról, eseményekről. Feladatkörét nehéz lenne összefoglalni, hiszen a falusi közigazgatásnak senki sem volt annyira mindenese, szolgája, mint ő. Kötelességei közé tar7 4 Ocsény közs. prot. - 1811. dec. 1. 7 5 Őcsény közs. prot. - 1813. márc. 25. 7 6 Ocsény közs. prot. - 1810. nov. 18. 7 7 CSERNA-KACZIÁN 1986, 69., 199., 212., 41. 7 8 Őcsény közs. prot. - 1810. szept. 28. 342