Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)
BALOGH IMRÉNÉ: Számadás
hátsó udvar fölött van a kert, amelyben konyhakerti növényeket termelnek és ezen kívül lucernát, amit zölden etetnek meg az állatokkal. Télre ide hordják be a kukoricaszárat és a szalmát. A kert fölött van egy darabka szőlő és a présház. Afölött pedig kaszáló, vagy akácfával beültetett terület tartozott még a portához. Egy-egy ilyen porta nagysága eléri az 1200 négyszögölet is. Az itt lakó gazdák mindegyike saját házzal és földdel rendelkezett, és volt igavonó állata is. A legtöbbjük kisbirtokos volt. Bözsike néni szerint Bátán az számított kisbirtokosnak, aki annyi földterülettel rendelkezett, amelyen megtermett a család számára szükséges kenyérgabona, és volt annyi igavonó állata, hogy a földterületét képes volt megművelni. A családtagoknak nem kellett napszámba járnia. Ez 5-15 hold nagyságú földterületet jelentett. Például idős Bozsér Józsefnek, aki 1924-ben halt meg, 13 és fél hold földje volt. Az anyakönyvek tanúsága szerint kisbirtokosként tartották nyilván. A Sávics nemzetség a Szilos utcában lakott, a völgyben felfelé haladva, baloldalon a hetedik porta volt az övéké. Mind a három fiú oda nősült az apai házba. A háznak két szobája, konyhája, kamrája volt, meg pajta és istálló tartozott hozzá. A középső fiú, Sávics Simon és Köntös Verona leánya volt Sávics Erzsébet, az anyai ági nagymama. Szüleivel és két testvérével együtt ők a kamrában aludtak, ahol fűtés sem volt. Nem volt túl sok földjük, csak szűkösen volt elég a megélhetéshez. A Sávics nemzetségnek 12 hold földje lehetett, mert a három fiú között elosztva, az egyik fiú, Sávics Simon, amikor elköltözött a szülői háztól, három hold földet kapott és egy holdat cseréltek el a házhelyért, amelyre építkezett. Ruházkodásra nem tellett a föld hasznából. Sávics Erzsébet férjhezmenetele előtt még együtt élt a nagycsalád. Az édesanyja menyecske volt a háznál, nem volt gazdaasszony, nem tudott neki a ruházkodáshoz pénzt gyűjteni, ezért Sávics Erzsébet, amikor kimaradt az iskolából eljárt részes aratni Igalba meg a Furkópusztai uradalomba, Kondorosra, hogy tudjon ünneplő ruhát venni magának a Szent Mihály napi búcsúra. A búcsú nagy esemény volt a falu életében. A lányok a legszebb ruhájukat vették fel, és úgy mentek a falun végig a templomba és utána a búcsúba. Más vasárnapokon a legszebb ruhát csak a templomban viselhették, de délután sétálni, karikázni 2 5 vagy este bálba már nem engedte meg az anyjuk, hogy felvegyék. A Szent Mihály napi búcsú más volt. Ez egyfajta „leányvásárnak" is számított, ahol mindenki igyekezett a legelőnyösebben megjelenni. Sávics Erzsébet tizenhét éves korában, 1904-ben ment férjhez a szomszédban lakó Bozsér Józsefhez, aki szüleinek a hatodik, az egyetlen életben maradt gyermeke volt. Idősebb Bozsér József Szebényből származott, felesége, Sós Rozália pedig Bátaszékről. Tizenhárom és fél holdon gazdálkodtak. Sok jószágot tartottak. A családi történetek szerint az öreg Bozsér használt először orrkarikát az ökröknél, amelynek segítségével a kocsin ülve irányítani lehetett őket. Amikor Szebénybe mentek búcsúra, nagy feltűnést keltett, hogy nem úgy vezeti az ökröket. Volt olyan ember, aki letérdelt a porba és hányta magára a keresztet, mert az ördög művének tartotta azt, hogy nem kell vezetni az ökröt, hanem lehet hajtani is. A fiukat Bozsér Józsefet Cil<óra és Szabarba adták német családokhoz cseregyereknek. Ott tanult meg németül beszélni és írni-olvasni. Az első világháború kezdetétől tizenhét évig közgyám, utána tizennyolc évig pénztárnok volt. Heti két alkalommal a községházán dolgozott. A keresménye annyi volt, ami az adót kifutotta. „Éregapám tizenhét évig vót közgyám, meg tizennyolc évig pénztárnok egyfolytában a községházán. Fiatalon oda kerüt, de hogy hugyan, miként, azt nem tudom. Úgy hogy, hát fiatalon oda került, mert a tizennégyes háborúnak az árvájait, meg aztat intézte, azután meg pénztárnok vót. Addig, ameddig meg nem gyüttek az oroszok. Még az oroszoknak is tolmácsolt. Akkor még a némöt volt a világnyelv. Gyütt a rendszerváltás. Akkor le köllött neki adni a puskáját is. Elvinni Bajára, mert akkó nem lett többet mégbízható embör. Nem köllött neki senkitü se szégyönkönni. Tudod hugyan mondom. A faluban is nem haragudott rá senki, de akkó lett a rendszerváltás, és akkó ük má nem kellőitek. A fizetség, amit kapott, annyi vót, hogy az adót kifutotta, de egy fillér nyugdíjat se kapott a harmincnégy év szolgálat után. Emlékszök, hogy má a téeszbe dogoztam, éregapám meg 2 5 Leány körtánc 402
