Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor: A Gyöngyösbokréta mozgalom története Tolna megyében

Menyecskeportréja még a Tolnai Világlapjának 4" címlapján is megjelent. 4' Gábor Móric 4 4 pedig az őcsényi Gyöngyösbokréta csoport sztárjának, Szilágyi Erzsébetnek képét festette meg 1931-ben egy párizsi tárlatra. 4" Az őcsényi Gyöngyösbokréta sikere indította el a Sárköz körüli szélesebb hírverést. Az angol és amerikai lapok elragadtatással írtak az őcsényiek előadásáról és az egyik szereplő, Szilágyi Erzsébet ,,kendőzetlen szépségéről, festőien szép és értékes öltözetéről". Pécsi-Pilch Dezső 4" festőművész is előszeretettel festett ebben az időben sárközi népviseleteket. 4' Sőt Szekszárdon kiállítást is rendeztek neki. 1932 októberében anyaga már meg is érkezett a megyeszékhelyre. A lap tudósítója Pécsi Pilch Dezső festőművészről, a budapesti képzőművészeti főiskola tanáráról, „a déldunamelléki földmívelő nép viseletének ismert nevű piktoráról" ír. 4 s A kiállítás harminc festményből álló sorozatának legnagyobb része Sióagárdon készült és az európai hírű művész, „aki csodás meglátással örökítette meg az ősmagyar származású nép asszonyainak színpompás viseletét, meglepően érdekes formanyelvet választott mondanivalóinak kifejezésére. A keleti nagy művészeknek a párisi képtárakban levő művei adták az ötletet, míg a kivitel némi részben a Parisban élő világhírű japán Foujita (Fuzsita) piktor manierjének az utánérzése. Bámulatos tudással, kiváló hozzáértéssel és csodálatot keltő bravúrral megfestett képek ezek, amelyek nemcsak azért érdemlik meg a közönség érdeklődését, mert helyi témákkal foglalkoznak, hanem a nagynevű művész előkelő pozíciójánál fogva is. ' 49 A festőművész kiállításának befejezése után közleményt jelentetett meg a helyi újságban: „A dunántúli magyar leányokról rendezett képkiállításom befejeződvén, kedves kötelességemnek érzem, hogy hálás köszönettel adózzam Tolna vármegye s Szekszárd város bölcs vezetőségének és nagyérdemű műértő közönségének, s különösképpen a szekszárdi sajtó hathatós és értékes támogatásáért. Bizonyára ennek volt köszönhető, hogy ez a kiállítás oly kedvező fogadtatásban részesült, oly rendkívüli megbecsülésben volt része s oly nagy sikerrel zárult. " 5 C A külföldi távlovaglók programjába is bekerült a Sárköz, „...a lovasok Deesen délelőtt a sárközi népművészeti kiállítást tekintették meg ahol a művészeti kézimunkák nagyrészét megvásárolva, mint magyarországi utjuk kedves emlékeit vitték magukkal, majd közebéd után a község közlegelőjén a 'látványosságok' megtekintésére vonultak fel ...A közvacsorát tánc zárta be az Olvasókör helyiségében, ahol a decsi daloskör szerepelt igen szépen magyar nép- és irredenta dalokkal. A közvacsorát tánc követte, mely Hamburgban, New Yorkban. Chichagóban, Berlinben és Budapesten. 1934-ben emlékkiállítása volt a Műcsarnokban. Müveit a Magyar Nemzeti Galéria és külföldi múzeumok őrzik. - SEREGÉLYI 1988. II. 438., MARKO IV. 2002. 997. 4 2 Heti képes újság volt 1901 és 1941 között, a nagyvilágot hozta el a magyar családok otthonába. 4" Tolnai Világlapja 1931. 4 4 Gábor Móric (Kisújszállás, 1889. nrárc. 20. - Budapest, 1986. szept. 12.): festőművész. Művészeti tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte, ahol Kölber Dezső és Vesztróczy Manó voltak a mesterei. Az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolán Székely Bertalan, Balló Ede, Szinyei Merse Pál tanítványa (1906-1907). 1908-tól a párizsi Ecole des Beaux Arts-ban képezte magát. Az Amerikai Egyesült Államokban és Hollandiában portréfestő (1908 után). Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Belgiumban is járt (1913-ig). A Százados úti müvésztelepen élt (1986-ig). A Magyar Iparművészeti Főiskola tanára (1945-1948). Kiállító művész (1916-tól). Elsősorban klasszikus iskolázottságú portréfestőként ismert: nagyon sok magyar és külföldi közéleti személyiség portréját festette meg (Einstein, MacDonald angol miniszterelnök, Kossuth Lajos, Thaly Kálmán, Blaha Lujza, Fedák Sári, Svéd Sándor, Góth Sándor, Hegedűs Gyula, Krúdy Gyula, Pethes Sándor). Festett még virág csendéleteket, tájképeket, enteriőröket, egyházi témájú képeket, miniatűröket, üvegfestményeket. Elmélyült megfigyelésről tanúskodnak szín gazdag csendéletei és miniatűrjei. Élete utolsó éveiben érmeket is készített. A Cennini Társaság, a Céhbeliek, a Magyar Arcképfestők Társasága, a Munkácsy Céh tagja. 1976-ban hódmezővásárhelyi Medgyessy Teremben, majd az Óbudai Galériában jelentkezett gyűjteményes anyaggal. Tisztes kora ellenére rendszeres résztvevője volt a Vásárhelyi Öszi Tárlatoknak. 1981-ben SZOT-díjat kapott. - SEREGÉLYI 1988. II. 190., KOLLÉGA TARSOLY 2001. 843. 4 5 Tolnamegyei Újság 1931. aug. 26. Pilch Dezső (Pécsi-Pilch) (Pécs, 1888. jún. 15. - Budapest, 1949. jún. 16.): festő, művészpedagógus. Az Új Művészek Egyesületének (UME) megalapítója (1923). Az Országos Rajztanárvizsgáló Bizottság tagja. A budapesti képzőművészeti főiskolán, a müncheni képzőművészeti akadémián és Olaszországban tanult. 1911-18 között a budapesti műegyetemen, Rauscher Lajos mellett tanársegéd, egyidejűleg 1912-18 között a budapesti képzőművészeti főiskolán helyettes tanár, 1918-tól rendes tanár, 1921-től egy ideig a főiskola főtitkára is volt. Az 1920-as évek elején Lyka Károly és Réti István mellett jelentős szerepet játszott a budapesti képzőművészeti főiskola megreformálásában. 1912-től rendszeresen szerepelt a budapesti Műcsarnok tárlatain. Hazatérve világos színhatású tájképeket és csendéleteket állított ki, piktúrájára a Vaszary János közvetítésével meghonosodott franciás expresszionista stílus volt jellemző. Első magyarországi sikerét Szürkületkor című müvével aratta. Freskófestéssel is foglalkozott. Pedagógusként konzervatív művészeti felfogást képviselt. MARKÓ V. 2004. 353. 4 7 Tolnamegyei Újság 1932. okt. 19. 4 8 Tolnamegyei Újság 1932. okt. 22. 4 9 Tolnamegyei Újság 1932. okt. 26. 5 0 Tolnamegyei Újság 1932. nov. 12. 294

Next

/
Oldalképek
Tartalom