Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)
Néprajz - Balázs Kovács Sándor: A Gyöngyösbokréta mozgalom története Tolna megyében
monumentális. A lányok testtartása büszke, sudár, egyenes, lábuk könnyű, mintha a szél hajtaná, a kör olyan, mintegy szorosan font virágfüzér. " I5 0 A verbunk a férfiak tánca, egyetlen alapfigurája van, de ezt mindenki a maga módján járja. Nincs két egyforma táncos és lépés, mégis teljes az összhang. Szabadon bevihetik egyéni ötleteiket, ez fokozza örömüket és a virtuskodást. „Ebben a táncban éppen a zene és a mozgások állandó, erős lüktetése adja a feszültséget. A lábukat hirtelen kapják fel, a mozgás magasba törő, szilaj, férfiasan kemény. A dobbantás, tapsolás, kurjantás, még fokozza a hatást. A nemesjárás a lakodalmasban a menyasszony kikéréséhez kötődő gyönyörű lírai tánc. Az öreg vőfély három szál gyertyát vesz az ujjai közé és a legénykörben lassan körbe táncol. A menyasszony násznagya előtt kikéri a nemesjáráshoz a nyoszolyóasszonyt. Ha elsőre nem adják, akkor megismétli a körbe járást. Végre kiadják neki a nyoszolyóasszonyt, majd a „Muzsika csendül..." című népdalra" 2 elkezdik a táncot. „ Most kényesen megfogta, magasra emelte párja kezét és elindult, jobb karját lassan himbálva, bal kezében a három szál égő gyertyával, lassan körülvezette a legénykörben, úgy, hogy szemben álltak egymással, az asszony hátra felé lépkedett. ' Amikor egy kört eltáncolnak, átadja párját a kis vőfélynek, ő maga pedig kikéri az első nyoszolyólányt. Azzal is tesz egy fordulót. Mikor a második nyoszolyót is kikéri, utána a menyasszony következik, aki szomorú arccal és lesütött szemmel táncol. A nemesjárás végén az öreg vőfély átadja a menyasszonyt a vőlegénynek. Régen a lakodalmakban és más mulatságokon három páros tánc járta. A lassú és friss csárdás és a „németes " vagy valcer. Mindhármat ugyanazzal táncolta végig a legény. Lekérés nem volt. A tánc végén a fiú a bal kezébe fogta a leány kezét, belecsapott jó erősen és úgy kívánta „váljék egészségedre". A legénytáncban, verbunkban a legény sokszor szilaj jókedvében a feje fölé hányta lábait. A szünetekben a leányok karikáztak, a legények meg nézték. A sióagárdi népviselet ma is él, a „jeles napokon " népviseletbe öltözik az ifjúság egy része és az öregek is. Régen a hétköznapok és ünnepek egyaránt népviseletben zajlottak. A leányoknak, menyecskéknek minden alkalomra meg volt a megfelelő ruhájuk. Az ünnepi öltözködés legalább másfél óráig tartott. A női viselet legalul hordott szoknyája a péntő, amely finom szövésű vászonból készül és ráncba van szedve, ennek két változata van, a vállpántos és a korcos. Az ünnepi viseletkor általában két péntőt vesz magára a leány. Régen hétköznapi viseletként is hordtak „csak" péntőt a leányok. A péntő fölé kerülő alsószoknya a „fehérszoknya". Ez a fehér gyolcsból készül, alja csipkézett, maga a szoknya keményített és „rödült". Régen vasárnap, ezt a fehér gyolcs szoknyát viselték, Magyarországon itt maradt fenn legtovább a fehér ünneplő szoknya hagyománya. A két-három alsószoknya fölé kerül a színes felsőszoknya, amely lehet selyemből varrott virágból vagy kasmírból. Ezt színes illetve aranyszínű szalagokkal díszítik, majd „rödülik". A kasmír szoknyák legalább húsz fajtája ismeretes: zöld, fekete, bordó, ibolya, permetes, rózsaszín, sárga, fehér, ribazöld színekhez különböző minták jönnek, mint a nagypillés, ibolyavirágú, tökös, pirosvirágú, egyenesvirágú, súlytásos, téglás, „szivamagos" és „boszintó". A felsőszoknya lehet még karton és flokon, ezek a „pityengő" szoknyák, mint „kék pityegő vagy babos pityegő". A pityergő szoknya története a régi időkre nyúlik vissza, de ahány száj, annyi féle meséje van. Az egyik így szól: „A menyecske nagyon szeretett volna egy új szoknyát, de az ura nem engedte, hogy megyegye. Az asszony addig sírdogált, míg az ura felkiáltott, 'ejnye ne pityeregj már, vedd meg azt a szoknyát. "'" A sióagárdi népviselet egyik legősibb darabja, a varrott ing. Ez a ruhadarab gyolcsból készül, a nyaka, az eleje és az ujja hímzett. Régen ez fehér hímzés volt, de 1910 körül, már kevés piros és kék hímmel is díszítették. Az 1920-as évektől a hímzés egyre nagyobb felületet borított az ingen és egyre tarkább lett. Az ing alját kívül viselték, hétköznap péntővel és festett vagy „kenyett" köténnyel 1 5'. Az ingek elé szalagokkal 15 0 SZENTPÁL 1953. 25. 15 1 SZENTPÁL 1953. 26. 15 2 ..Muzsika csendül, sarkantyú pendül, Gyertya lobban, a szoknya pendül, Násznagy uram, kérem szépen, Nyoszolyóasszonyt adja kézre. " - MANCS! 1997. 15 3 SZENTPÁL 1953. 21. I5 4MANCS1 1997. 15 5 Pamukos vászonból való, különleges technikával kikészített kötény, aminek színe kék, fogása merev, és igen szép fényű. A köténynek szánt megszőtt pamutos vásznat Tolnára vagy Szekszárdra vitték a kékfestőhöz. A megfestett anyagot megvarrták, néhányszor maguk elé kötötték, hogy kissé megtörjön. Ha már nem volt olyan friss akkor kimosták, félig megszáradva 328
