Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában
Balázs Kovács Sándor Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában „...aki egyszer bejut a szépség kertjébe, az versöt is álmodhat meg írhat, meg éneköt is mondhat, meg szűhet, meg hímözhet, mert minden szépség egy tiivön van. Aki ott van, az szakajthat a szüvésihöz tüskösrózsát, téeszelnök, vagy vasutas, vagy tanító, az attól kezdve tud versöt álmodni, vagy éneköt mondani és amikor ébren van, akkor tud ezökre emléközni is. Az ilyen embör abban a kertben kertész. Az bármelyik virág száráról szakajt, azt meg tudja mutatni az emböröknek, akik talán soha nem jutnak be ebbe a kertbe, de tudják, hogy van és vágyakoznak oda és hálásak azért, hogy megmutatják nekik azt, amit ott lőhet szakajtani." 1 (Néhai Bálint Andrásné Kati Éva népművész Decs) A sárközi népművészet felfedezése a tudomány és a kereskedelem számára Az „ördögszínű" (piros) ruhát viselő sárköziekről megemlékező bécsi kapucinus barátot 2 követően a 19. század eleji népismertetések szóltak a Sárközről mint olyan tájról, amely egyéni néprajzi sajátosságokkal rendelkezik. 1 Népművészetének sajátos stílusával korán felhívta magára a figyelmet. Már a 17-18. században felkeresték érdeklődő utazók (Evlia Cselebi 4, Marcantonio Pigafetta, 3 Otttendorf Henrik 6, Peregrinus Ubaldus 7), de a 19-20. században is fogadott jeles vendégeket: Garay János 8, Baksay Sándor 9, Móricz Zsigmond 1 0, Féja Géza", Kunszabó Ferenc 1 2 írókat, gazdag népzenei anyagára Liszt Ferenc 1 3 és Kodály ' CZAKÓ 1985, 55. 2 ANDRÁSFALVY 1963, 6. ' 1831-ben a Magyar Tudományos Akadémia pályadíjat tűzött ki az ormánsági és a sárközi tájszógyűjtésre, amelyre két sárközi lelkész küldött be kisebb gyűjteményt. - BALÁZS KOVÁCS 1981., GARAY 1833/a. 421-422., 1833/b. 23-26.. KÉPEK a hazai népéletböl XV. 1862. 193. és XIX. 1862, 244-245. 4 KARÁCSON 1904, 205. 5 „Csodálatosan szép lehetett ez a táj. A keleti oldalán az ártéri erdők szürkészöld foltja végig a látóhatár szélén; tőle élesen váltak el a benne és előtte ezüstösen csillogó kisebb-nagyobb tavak, tócsák, a fűzfákkal tarkított élénkzöld színű rétek az ingó nádasok és a f eketés lápok, a garmadákon épült falvak nádas házai pedig barnás szigetekként jelentek meg a víz- és réttengerben. Megérthetjük, hogy azok az utazók, akik erre mentek Budára, vagy Konstantinápolyba nagy elragadtatással írtak erről a vidékről: az egyikük Marcantonio Pigafetta azt jegyezte fel útleírásában, hogy abból amit Magyarországon látott, ezt találta a legszebbnek." A következőket írta: „jól művelt síkságon át haladtunk, mely gyönyörű dombok és a Duna között fekszik". - HOL1JB 1958, 28-29. 6 HERMANN 1943. „A következő hely a Sárközben, amelyet Tecsnek hívnak. Lakosai inkább víziállatok, mint emberek. Hun-tatár eredetűek, a magyar természetet kitűnően ábrázolják ki, mert valamennyien, már vallásuknál fogva is, melyet matjarhidnek neveznek, a legdögletesebb eretnekséghez ragaszkodnak. Férfiaik állatbőrökből ruházkodnak, a nők viszont különféle, ördögi színekben tarkálló vászonban járnak. Epületeket nem ismernek, hanem sárral tapasztott lakásokban piszkosodnak és ezeket úgy hívják, hogy 'haaz'. Allataik vannak. Lóhoz hasonló, de sebesen futnak, akár az ördög. Hidakat vesszőből készítenek, s úgy nevezik őket: 'hit'. Napon szárított hallal élnek és nyers szalonnával. Ételeik egyetlen fűszere az a vörös bestia, aminek 'bobriga' a neve. De ez mar, mint az ördög. De a boruk az kitűnő." - ARANY 1990, 8-9. SGARAY 1833/a, 23-26. "BAKSAY 1917,33- 120. 1 0 „Nyolcéves voltam (1933-ban), hétköznap késő délután volt, amikor ugatott a kutya, és valaki megzörgette a nagykaput. Senki más nem volt otthon, csak dédöregapám meg én, nagyanyám néhány perce hagyta el a házat valamilyen ügyben, a többiek még a határban voltak. Nekem kellett hát kaput nyitni és elzavarni a kutyát. Amikor kinyitottam a kaput, a nagytiszteletű úr állt előttem, meg egy alacsony, tömzsi úrféle. Mondom nekik: 453
