Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában

visszatekintéssel kezdte. Megemlékezett Pilisy Elemérről, aki fáradhatatlan és lelkes harcosa volt a sárközi népművészetnek. Az ő fáradhatatlan és lelkes, akadályt nem ismerő munkájának lett az eredménye a Sárközi Népművészet Munkásai akció, amely később átalakult Sárköz. Tolnamegyei Népművészeti Egyesületté. Előadta azt is, hogy nemcsak azon a téren végzett az egyesület nagy munkát, hogy tanfolyamok tartásával megmentette és felújította a feledésnek induló sárközi hímzést, hanem szociális munkát is végzett, mert munkát adott és ezen keresztül kenyeret. A kezdeti hat év alatt közel 20 ezer pengőt fizetett ki munkadíjra. A jövőt illetően beszélt arról, hogy a beolvadással ismét nagy jövő nyílik meg az egyesület előtt, mivel a Tolnavármegye Közjóléti Szövetkezete nagyobb tőkével rendelkezik. Az elmúlt évet 972 pengő hiánnyal zárták. "

8 Meglévő árukészletükben a következő cikkek szerepeltek: könyvjelző, zsebkendő, gallér, hímzett csík, hímzett gomb, száda terítő, hímzett ruha, hímzett blúz, hímzett papucs, ovális tálca, hímzett doboz, sárközi baba, fésű tartó, abrosz, szőttes, csillagos szőttesabrosz, piros rojtos abrosz, piros, kék szőttes abrosz, csak dr. Pilisy Elemért neveztem meg, de nem kétséges, hogy ez az eszme, ez az akció messziről a legtöbbet neki köszönheti és kérem bocsássák meg, hogy az elején magamról is beszéltem, de ezzel csak azt akartam bemutatni, hogy amikor elindultunk: még nem tudtuk mit fogunk tenni, mi az igazi célunk, csak azt tudtuk, hogy meg kell mentenünk és még fogunk menteni valamit, ami magyar, ami meghal és amiért halálos vétek, ha meghal. Es akkor már nem voltunk egyedül, többen voltunk és oly lényegtelen az, hogy véletlenül én voltam az aki az első tanfolyamon ott voltam, csak az volt a fontos, hogy meglegyen, hogy magyar emberek összefogjanak és teremtsenek önzetlenül valamit, ami időálló érték és szép. Es sikerült. Es épen azért, amikor lezárjuk ezt a korszakot önérzettel mondhatjuk el a költővel: ez szép mulatság, férfi munka volt! Most pedig pár szót a jövőről szeretnék szólani, ahogy én elképzelem. Tudomásom szerint az akciónkat Tolna vármegye szociális munkája körébe olvasztva a munka így fog tovább folyni. Ennek természetes következményei vannak. Első sorban az - és ez a legfontosabb - hogy Tolna vármegyében nemcsak egy féle népművészet él, vagy élt: a Sárköz mellett itt van Szekszárd: nekem még sikerült a gyűjteményembe két csipke finomságú jegykendőt menteni - Sióagárd, és nemcsak a mai színes, hanem a tegnap hófehér hímzésű Sióagárdja, amely oly kacéran, alakokat csinál és végtelen bájosan tudott egy-egy piros virágot, betűt belehímezni a jegykendőibe - Tamási környéke gyönyörű fehérhímzésű férfiingei és a völgységi járás németajkú községeinek hímzései - mert a nemzetiségeink is a mieink, azoknak a kincseit úgy átalakította a pár száz éves magyar élet, hogy azt is a magunkévá vallhatjuk. És a sok különböző más kézi munka, amelyekről én ma nem is tudok, de amelyeket a vármegyei múzeum gyűjteményében, sőt valószínűleg a ki nem állítható, ládákban fekvő, avalag darabok közül ki lehet menteni. Mindezt meg kell mentenünk és mindezt fel kell támasztanunk, hisz mindez Tolna vármegyéé és Tolna vármegye és eltekintve az értékektől, a szociális gondoskodáson belül egyik sem lehet Tolna vármegye mostoha gyermeke. Tolna vármegye nem hullajthatja el egyiket sem, meri mindegyik értékes, színes folt. Ez, a megyében lévő összes népművészeti értékeket felkaroló eszme nem új: már az egyesületté alakulás taggyűjtő ívein a Sárközi népművészet megmentésén kívül idézem: um. egyéb néprajzi eredetiségeinek Bogyiszo. Koppányszántó védelme és megtartása volt célként megjelölve. Es szociális szempontok sem indokolják hogy kizárólag a vármegye aránylag egyik leggazdagabb vidéke részesüljön csak támogatásban. Es bele kellene vonnunk védelmünk körébe amint az részben már meg is történt - nemcsak a hímzéseket és szőtteseket, hanem a színes cserépedényeket, kerámiákat, fafaragásokat, sőt a színes parasztfestésű bútort. Meg vagyok róla győződve, hogy nem egy hallban, gyerekszobában, vagy szépen felszerelt tanyában találkoznánk magyar bútorral - amint hogy ma is találkozunk, csak sajnos, városi hozzá nem értő asztalosok és festők és mázolok munkáival. Es még egyet. A hallban mindég kellene lenni eredeti, régi dolgoknak is eladásra. Nem egyszer voltam tanúja, amikor vidékiek bejöttek és régi, eredeti, nem mai használati célra készült uj munkát kerestek - és sajnos anyagi tőke hiányában, ezt nem tudtuk tartani. Mert a népművészet igazi szerelmesei ezt keresik. Es még egy gondolai - jóllehet ez nem a sajátom. Ha Tolna vármegye tényleg hajlandó nagyobb összeget befektetni ebbe a vállalkozásba - amely, amint látszik, gazdaságilag életképes és a rezsi mellett még az árukészletben fekvő tőke feltorlódást is látva - ki lehetne bérelni a bolt mellett lévő - jelenleg Glied féle szappanüzletet s azt eredeti, régi bútorokkal bebútorozva népművészeti házzá illetve annak pótlékává alakítani, hogy aki Szekszárdon megfordul, bepillanthasson a vármegye népművészetébe. Ugyanis többet érne ez, mint pl. láttam a tihanyi népművészeti házat, amely kívülről gyönyörű - belül azonban kong és értéktelen pár használati és művészietlen bútordarabka lézeng benne. Végül néhány szót arról a vitáról, amely az utóbbi időben felvetődött az átalakulással kapcsolatban: hogy ha a bolt a vármegye egyik szociális intézményévé olvad, a bolton keresztül eladott áruként és a bolt utján megrendezett kiállításokon eladott árúk után szedjen-e a bolt százalékot. Szerintem természetes, hogy a rendes üzleti haszonnak megfelelő 2025 %-ot mindég meg kell kapnia a boltnak, mert Tolna vármegye sok szociális kiadása mellett nem lehet oly helyzetben, hogy évente 4-5000 P-t adjon ki rezsi címén akkor, amikor maguk a munkások is természetesnek találták 10 éven át, hogy nem a teljes eladási árat kapják meg, hisz ha akár önmaga akarja értékesíteni, vagy mással értékesíttetni a munkáját, ez pénzbe kerül, ha pedig ez a mindenkor szedett 20-25 % túl magas lett volna, akkor a munkások nem a sárközi bolt utján hanem máskép értékesítették volna a munkáikat. Annál kevésbé sem lenne indokolt azt kívánni, hogy ezentúl a vármegye viselje a költségeket, mert hisz ezen az akción keresztül nem a segítésre legrászorultabb, szegény cseléd és napszámos népség jut keresethez, hanem az a vagyonilag már jobban álló réteg, amely az otthoni munkája mellett szabad idejét értékesíti a háziipar folytán. Véleményem szerint Tolna vármegye helyes segítsége ez ügyben abból áll, ha nagyobb tőkét fektet be, illetve forgat meg, ezáltal sokkal nagyobb keretűvé, növeszti fel az akciót, amely természetes nehézség többletet, ezen keresztül kisebb rezsit, s nagyobb kifizethető munkabéreket eredményez. És akkor megvan az idők során kialakult kettős cél: megmentődnek a népművészeti sajátságok és munka alkalom nyílik." - TMÖL. Egyesületi alapszabályok. Sárköz. Tolnamegyei Népművészeti Egyesület közgyűlési jegyzőkönyve 1942. márc. 16. TMÖL. Egyesületi alapszabályok. Sárköz. Tolnamegyei Népművészeti Egyesület közgyűlési jegyzőkönyve 1942. márc. 7. és márc. 16. - ARADI 2010, 595. 531