Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában
productumai lassanként az utolsó szálig elkallódnak, horgaskörmű magángyűjtők és kalmárok kezén kivándorolnak Sárközből. Úgy, hogy maholnap előáll az a helyzet, hogy régi sárközi népművészeti anyagot lehet találni Szekszárdon a vármegyei múzeumban, Acs Lipót úrnál, W offner Gyula úrnál Budapesten, az Országos Néprajzi Múzeumban, vagy az Iparművészeti Társulat gyűjteményeiben, csak éppen a Sárközben nem. Már pedig a Sárköz népe mégis csak közelebb áll a sárközi népművészethez, mert az ő lelkének, fantáziájának, díszítő kedvének művészi formákban való kivirágzása az." A decsi képviselő-testület határozatával annak a szándékának adott kifejezést, hogy a népművészetnek még meglévő régi maradványait megőrizzék. „Mióta Sárközben lakom, nem múlt el esztendő a nélkül, hogy ne jöttek volna ide művészek, iparművészek, iskolák növendékei tanáraik vezetése alatt az itttalálható néprajzi érdekességek tanulmányozására. Nem tartozik az utópiák közé az a reménység, hogy ez az érdeklődés Sárköz népe iránt a jövőben csak fokozódni fog s egy szép napon megjelenhetik közöttük az első külföldi, aki a mezőkövesdi elrontott népművészet helyett az itteni eredetibb és hamisítatlanabb népművészetet a helyszínén kívánja meglátni." A sárközi népművészet egy igen értékes része a múlté, de nem tettek le róla, hogy felújítsák. 21 8 Kovách Aladár viszontválaszában elismerte Arany Dénes ténykedését. Kiemelte azt, hogy sikerült elérnie Deesen, amit másnak nem, hogy a polgárokat „egy megbecsülhetetlen értékű faji tulajdonuknak tudatára bírta ébreszteni. A rejtett zugokban, ládákban lappangó népművészeti tárgyak összegyűjtése ellen egyáltalán senkinek sem lehet, nem is szabad kifogásának lenni, az ellen pedig még inkább nem, hogy az a kis gyűjtemény egy magasabb és kiválóan fontos célt szolgáljon. Ennek a gyűjteménynek ott Deesen nem múzeumi, hanem, mint a Sárköz - sajnos egykori - népművészete új reneszánszának alapja, az iskolán kívüli népoktatás női hallgatói részére tananyag mintagyűjteménynek kell lennie.. ." 21 9 1927 decemberében egy szekszárdi újsághirdetés propagálja a sárközi népművészetet. A lap szerint sárközi babaöltöztetést vállal a sárközi háziiparos telepvezetőnő Szekszárdon a Béri Balogh Ádám utca 37. szám alatt. 22 0 Az 1920-as években dolgoztak - elsősorban szövők - népművészettel foglalkozó asszonyok a Sárköz falvaiban, akik kereset kiegészítésre használták tudományukat. A decsi Perity Mihályné Kukucska Mária (1896-1986), Arany Dénes lelkész kérésére, az Iparművészeti Múzeum egyik munkatársának segítségével a sárközi hímzések-szőttesek gyűjtésében vett részt - különösen a 20. század fordulója táján készülteket részesítették előnyben, - mivel az 1920-as évektől a Sárközben a „cifraszőttes" volt a divat. Ebből az anyagból 1926-ban kiállítást rendeztek az Iparművészeti Múzeumban, ahol a három hónapig nyitva tartó 000 kiállításon két decsi menyecske (az egyikük Perity Mihályné' volt) mutatta be a szövést." Perity Mihályné 21 8 TMÚ 1927. dec. 3. 21 9 TMÚ 1927. dec. 17. 22 0 TMÚ. 1927. dec. 10. 22 1 „Ezörkitencházhuszonhat novembör huszonhatodikán fölvittek engömet meg az Elek Juditot Budapestre az Iparművészeti Múzeumba. Ott vótunk egy hónapig. En szűttem, a Judit meg olyan díszféle vót. Képet is vöttek föl rólunk az újságba. En tulajdonképpen akkor tanultam meg igazán a szüvést. A Jóisten vót a tanítómestöröm. Meg magam. Tűhöggyel elválogattam a szálakat, hogy hogyan vannak szödve meg vetve és ebből kitetszött előttem, hogy hogyan köll a mintát kiszűnni. Nem tanultam mástól. Vótak hirős szövők akkor is. A Tasi szüle, a Csötönyi szüle, a Szólágyi ángyom, de én akkor is magamtól tanultam meg a szüvést. A jóisten vót a tanítóm Edösanyám is jó szüvőasszony vót, de ü nem ért rá vele bíbelődni. Szögényök vótunk, öt testvér együtt. Anyám eljárt a gazdagokhoz szűni. Bérbe. Azok már nem szűttek. Ott föl vót állítva a szék, csak bele köllött üni, osztán rúgni, dobálni. Akkor lőtt szalonna, zsír, liszt, bab. En már ezt nem csínyáltam. Huszonhatban, az Iparművészeti Múzeumban mikor dolgoztam egy hónapig, a szőttesökkel kerestem hétszázhuszonegy pengőt. Vöttünk egy tehenet. Akkor már látható vót, hogy a szüvőszék az aranybánya. A Baja Benedök festőművész összeállított egy kiállítást is abból a holmiból, amit Decsön összeszödtünk. Tetszött mindönkinek. Huszonkilencben Milánóban vót magyar kiállítás. Oda is elkerültek a munkáim. A pesti bemutatkozás után nem győztük hordani a szövésöket eladásra. Ládaszám vittük föl Pestre a holmit. Ha én akkor ezt nem csínyálom, a mai napig régös-régön elfelejtötték volna, hogy valaha, valamikor vót sárközi szőttes. Kilencszázharmincban a budapesti nemzetközi vásárra is meghívtak. Ott van róla a diploma. Hát ezért merőm nyugodt szívvel kijelönteni, hogy én vagyok Sárköz megmentője. Hát ugye akkor gyütt a Pilisy Elemér, de azt csak a hímzés érdökölte. Mikor árultunk, akkor neköm meg is tiltotta, hogy a szüttesöket együtt áruljam a hímzésökkel. Hogy miért? Nem akarta, hogy együtt lögyenek. Akkor én kértem a községi elöljáróságtól igazolást, a kik igazolták, hogy a hímzésökkel és szőttesökkel foglalkozok és azokkal ügön nagy hasznára vagyok a falumnak. Ami igaz is és még máma is így van." - CZAKÓ 1985. 59-60. „Akkó. aki édesanyámat kezete orvos, bátaszéki orvos, Kovács Ferencnek vagy Istvánnak hívták nem tudom, de annak vót egy szép lánya. Azfőkerűt Budapestre az Iparművészeti Múzeumba, mert tanút leány vót, letette a vizsgákat és aztán Györgyi Kálmán királyi kormányfőtanácsos vót az Iparművészeti Múzeumnak tiszteletbeli vezetője és annak lett titkárja. Az minden nyáron haza szokott gyünni szabadságra. Es az e szokott gyünni hozzánk látogatóba és annak attam egy kendőruhát hogyhát szerette. Amit még szülikémtől kaptam stafirrungba. hát evítte és megajándékozta vele a főnökét, ez 26-ba vót. 1926 nyarán vót júniusba itt és 494
