Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Szabó Géza: A Dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának kialakulása és belső időrendje a Bonyhádon feltárt temetőrészlet tükrében

A temető belső időrendjének most vázolt meghatározásával és az egyes időszakoknak a lelőhelyre utaló elnevezésével a további kutatások számára egy stabil összehasonlító alapot kívánunk nyújtani. Ehhez szeretnénk a temető eddig feltárt anyagát mielőbb teljes egészében közreadni. Addig is, amíg ezt nem sikerül megvalósítani, feladatunknak tekintjük a feldolgozás újabb részeredményeiről történő folyamatos beszámolást. 7 9 Szabó Géza Wosinsky Mór Múzeum 7100 Szekszárd, Szent István tér 26. kai adea@ free mai I. h u 7 9 Ezúton szeretnék köszönetet mondani Fekete Máriának, Kiss Viktóriának, Trogmayer Ottónak, akik tanácsaikkal, észrevételeikkel segítették munkámat. Ugyancsak köszönöm a sokszor meglehetősen zord körülmények között is rendületlenül dolgozó technikusoknak, gyakran a hétvégéiket is a leletek megmentésére áldozó régészkollegáimnak a munkájukat. A rajzokat Frankné Sági Apollónia és Sági Szilvia, a tárgyfotókat Retkes Tamás készítették, a leleteket Gardánfalviné Kovács Magdolna restaurálta. 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom