Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)
Szabó Géza: A Dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának kialakulása és belső időrendje a Bonyhádon feltárt temetőrészlet tükrében
Bár hasonló leletösszefüggésekkel mind a Duna mentén a nagyrévi környezetben, 1 2 mind a Dunántúl belső területein régebb óta ismertek csontvázas sírok (Majs, 1 1 Vörs-Papkert, 1 4 Balatonakaiicsak az utóbbi két évtizedben, főleg a somogyi területekről említenek jelentősebb számban melléklet nélküli zsugorított sírokat. A kormeghatározó leletek hiánya miatt azonban ezeknek sokáig nem volt világos időrendi besorolásuk és kulturális hovatartozásuk sem, mint például Szőlősgyőrök, Ordacsehi-Major lelőhelyeken."' Az utóbbi területen Kiss Viktória meghatározása szerint késő kisapostagi, kora mészbetétes környezetben 5 melléklet nélküli, bal oldalára fordított csontvázas sír is előkerült E-D, illetve EENy-DDK és fordított tájolással, enyhén zsugorított testtartással. A közölt fotón azonban jól látható, hogy a csípő helyzete nem felel meg a klasszikus alvó pózban oldalára fordított helyzetnek, a derék rész helyzete inkább a háton való fektetésre utal. 1 Hasonló a helyzet a Balatonkeresztúr-Réti-dülőben feltárt, zsugorítottnak nevezett S-ll számú sírnál is, ahol a közölt fotón a medencecsontok helyzete szintén inkább a háton fektetésre utal. l s A 11 csontvázas sírt feltáró Fábián Szilvia megfigyelése szerint a többségében melléklet nélküli sírokban csak két esetben volt a viselethez tartozó melléklet. Az egyik elhunyt csuklóján egy bronzkarkötő volt, míg a másiknál a halott álla alatt apró bronztöredékek kerültek elő. A feltáró a temetkezési mód és a környező régészeti leletanyag alapján a temetőt a kora bronzkorra keltezve, olyan párhuzamok alapján, mint VörsPapkert „B", legvalószínűbben a Kisapostagi kultúra megtelepedéséhez köti. 1 4 Balatonboglár-Berekredűlőben a feltárók leírása szerint az egyik zsugorított sír lába mellett talált edény alapján további három hasonló rítusú, de melléklet nélküli sírt is a Kisapostagi kultúrához soroltak. 2" Balatonlelle-Kenderföldön 2002-ben Marton Tibor és Serlegi Gábor tárt fel öt, meghatározásuk szerint zsugorított - észak-déli -, illetve néhány esetben ellentétes tájolású temetkezésekből álló kisapostagi sírcsoportot. Az ásatás területén több helyen is előfordultak zsugorított, de melléklet nélküli temetkezések, melyeket nem lehetett teljes bizonyossággal keltezni. A mellékletes sírok egyikében tekercseitpálcikás díszítésű, gömbhasú, tölcséres nyakú bögre került elő, egy másikban a halottat agyarcsiga vázából készült gyöngysorral együtt temették el 21 - a bonyhádi BQ200. sírhoz hasonlóan. A kenderföldi lelőhelyen a következő évben került elő az egy római kori gödör által megbolygatott B-2800 jelzésű, ENy-DK irányú csontvázas, a feltárók által zsugorítottként említett sír. Ennek koponyája mellett egy kis tölcséres nyakú, gömbtestű pohár feküdt, amely alapján a temetkezést a korai bronzkorba, a Kisapostagi kultúra idejére keltezték." Az edény mind formáját, mind sírbeli elhelyezését tekintve BQ242-es temetkezésünk egyik legjobb párhuzama. Somogyi Krisztina Ordacsehi-Csereföldeknél az általa a kora bronzkor végére, a Kisapostagi kultúrához sorolt birituális temető 5 csontvázas és 6 hamvasztásos sírját tárta fel. A sírokban talált, a bonyhádi leleteknek is kiváló párhuzamul szolgáló füles bögre, bronz halánték-, illetve hajkarikák, bronz lemezcsövecskék, csiga díszek alapján egyértelművé vált a csontvázas és hamvasztásos sírok egykorúsága, kulturális azonossága, besorolása. 2 . Az ásató megfigyelése szerint a halottakat különböző tájolással, (KÉKNyDNy, KDK-NYÉNy, ÉÉK-DDNy), eltérő mértékben zsugorítva, bal oldalukra fektetve temették el. A csontvázas sírok az ÉNy-DK irányú sírcsoport ÉNy-i szélén, a domb aljában voltak. 2 4 A példaként bemutatott 400. sír fotóján azonban jól látható, hogy a vállak és a csípő helyzete sem felel meg a klasszikus alvó pózban oldalára fordított helyzetnek, a derék rész helyzete a zsugorítással szemben a bonyhádi sírokhoz hasonlóan inkább ugyancsak a háton való fektetésre és a felhúzott lábak oldalra fordítására utal. 2 > A közölt rajzok alapján hasonló okok miatt nem sorolható a klasszikusan zsugorítottnak tekinthető temetkezések közé 1 2 SZATHMÁRI 1983, 14., Abb. 37. 1 3 BÁNDI - KISS 1967, 35-37. 1 4 HONTI 1996. 1 5 TORMA 1978. 1 6 HONTI - KISS 1996, 21-22. 1 7 KISS 2004, 4., 1.1. 3. 1 8 FÁBIÁN 2004, III .t. 2. 1 9 FÁBIÁN 2004, 13.; HONTI 1996. 2 0 HONTI - NÉMET 2004, 30. 2 1 MARTON - SERLEGI 2004, 15. 2 2 HAJDÚ - HANSEL - KOÓS 2004.. 54. 2 3 SOMOGYI 2004a. 366-368. 2 4 SOMOGYI 2004, 20. 2 5 SOMOGYI 2004, X. t. 4. 103