Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Balázs Kovács Sándor: Korcsmák, csárdák, vendégfogadók. A vendéglátás története Tolna megyében

sör, és a kb. 200 akó pálinka, na és a saját termésű bor elfogyasztása mellett.

1

1 Természetesen a nagy mennyiségű alkohol elpusztításában az átutazók is jelentős szerepet vállaltak. A 19. század első felében Tolna városa felváltva működtette bérlővel, illetve vette saját kezelésbe az italmérést. Az uradalom ragaszkodott a bérbeadáshoz, míg a tolnai elöljáróság a nagyobb jövedelmet biztosító saját kezelés mellett volt. A helytartótanács határozata árverés meghirdetésére kötelezte a várost, csak akkor tarthatták fenn maguknak az üzemeltetés jogát, ha a beérkező ajánlatok kevesebbet kínáltak az előző tíz év átlagjövedelménél.'

4 Az italmérések jövedelmét az uradalmi kocsmák konkurenciája szorította le. 1813 előtt a korábbi uradalmi számvevő bérelte a tolnai földesúri kocsmákat. A valódi munkát végző kocsmárosok hasznáról nem sok adatunk van. Hagyatékaik vizsgálata - néhány száz forint értékű hátrahagyott javak, mellette a sok adósság - azt mutatja, hogy az igazi nyereség nem náluk, hanem a regálébérlő vállalkozóknál jelentkezett, akik számára az italmérés csupán az egyik jövedelemforrás volt a sok közül. A bérleti idő lejártával Binder inspector megkísérelte kocsmánként kiadni az italmérést. Ez a megoldás jobb jövedelmt ígért, mert kiiktatta volna a bérbeadó és a kocsmárosok közül a regálébérlőt, ám mivel az uradalom a remélt 8000 Ft. bérleti díjat nem kapta meg, kénytelen volt saját kezelésben megtartani a bormérést. A 19. század közepén már lényegesen élénkebb érdeklődés mutatkozott az italmérés bérlete iránt. Az uradalom az egyes kocsmákat most már külön-külön bérbe adva, 1848 után is tekintélyes bevételre tett szert. 1862-től a szokásos három évre Schröder Keresztély és Rosenthal József árendálta az uradalom valamennyi kocsmáját évi 11 500 ft-ért.'

5 Szekszárdon is a vállalkozók által bérbe vett regáléjogok legfontosabbika a kocsmáitatás volt. A város kocsmáltatási joga csupán Szent Mihálytól Szent Györgyig terjedt, az uradalomé az egész évre. Az uradalom három évenként a legtöbbet ígérőnek bérbe adta a regáléjogot, aki azután maga is licitáltatott a kocsmárosok között. A vendéglátóhelyeknek tehát az uradalom, a regálébérlő és a kocsmáros számára is hasznot kellett hajtania, ez pedig számos visszaéléssel járt, és a vendéglők lezüllését eredményezte.

1

6 A szekszárdi uradalmi nagyvendéglő kivételével jórészt kocsmák működtek a városban. A megnövekedett számú hivatalnok és értelmiségi igényeinek kielégítésére Kopeczky Antalnak, - akinek házában a szekszárdi kaszinó is működött -, az uradalmi jogokat figyelmen kívül hagyva vendéglő nyitását engedélyezték. Schubert János egy pincében kávéházat nyitott. Ugyanő egy közfürdőt is fenntartott. Szálláslehetőség a nagyvendéglő mellett Szukof János vendéglőjében is volt. A kocsmárosokat gyakran bírságolták hamis mérték használatáért, az éjszakai záróra túllépéséért, a kocsmákban űzött prostitúcióért. A regáléjogot megsértve számos illegális bor- és pálinkamérés működött a városban. Számuk időnként harminc fölé emelkedett.

1

7 Kocsmázás és következményei A sárközi férfiak legkedveltebb időtöltésének a kocsmában és csapszékekben való üldögélés és az ezzel együtt járó alkoholfogyasztás számított. A falusi önkormányzatnak önmagában a kocsmázás ellen, amely élénkítette a forgalmat, nem volt kifogása, de megszabta, illetve igyekezett megszabni a kocsmában eltöltött időt, és megpróbálta korlátozni - főleg az esti órákban - a hangoskodást, duhajkodást. A vendéglők bezárását egységesen este 10 órában határozták meg, s ha túllépték ezt az időt, az szigorú büntetést vont maga után. Ekkor a vendégeknek csendben távozniuk kellett, a vendéglőt be kellett zárni, az utcai járókelőknek ezután már nem lehetett italt eladni. Éjjel tilos volt az utcán járni, megzavarni az éjszakai csendet. A valóság azonban egészen más volt, mint az előírás, a községi tanácsnak gyakran kellett újabb és újabb határozatokat kibocsátani, amelyekben ismételten megtiltották a záróra utáni kocsmázást. A rendelkezések azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a polgárok továbbra is ott üldögéltek a kocsmákban, persze záróra után is, és nemcsak ettek-ittak, hanem kártya- és kockajátékkal szórakoztak, 1

3 TMÖL. Közgy. ir. 10:15/1814, Alisp. ir. 805/1867, Tolna község tanácsának iratai. Panaszok jegyzőkönyve 449/1848, 1851. aug. 20. 1

4 TMÖL. Tolna község tanácsának iratai 183., 1839. 1

5 TMÖL. Alisp. ir. 752/1/1862, 1031/1862. 1

6 K. BALOG 1978, 242. 1

7 K. BALOG 1978, 242. 95