Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)
Katona-Kiss Attila: A Kárpát-medencei bolgár térhódítás a 9. században. Történeti észrevételek a régészet tükrében
kutatók, akik szerint Mojmír, Rasztiszláv és Szvatopluk Moráviája nem a mai dél-cseh és nyugat-szlovák területekre helyezhető. Kérdéskörünk szempontjából azonban kijelenthető: számottevő bolgár emlékanyagot ezen a területen sem ismerünk, azaz legjobb esetben ugyancsak bolgár határvidékként kell értékelnünk a Szerémség területét. Bolgár betelepítésekre utaló nyomokat csak a Maros középső folyásának mintegy 40 km-es szakaszán tudunk kimutatni, melynek központja az egykori római erőd, Apulum, a későbbi Gyulafehérvár volt. A régészetileg alátámasztható történeti adatokból úgy tűnik, hogy ezek a telepítések minden bizonnyal az értékes arany és sóbányák kiaknázására illetve azok védelmére lettek rendelve. Gyulafehérvár mellett ilyen 9. századi bolgár temetőket és telepeket tártak fel pl. Maroskarnán, Csombordon, Oláhgorbón, Oláhdályán stb. Ellenben semmi kézzelfogható régészeti emlékünk nincsen a 9. századi bolgárokra vonatkoztathatóan a Magyar Alföld déli területein. Az egykori dél-avar földek bolgár érdekszférába kerültek, de gyepűvidékként nem telepítették be e vidékeket. Jól szemlélteti ezt az a körülmény is, hogy feltárt, 9. századi dunai-bolgár telepek sorjáznak az Al-Dunától északra Havasalföldön és Dobrudzsában, mint a bolgár állam északi terjeszkedésének nyomai, de a régészeti adatok tanúsága szerint állandó lakosság a későbbi magyar területeken csak Dél-Erdélyben, a Maros folyása mentén mutatható ki, azonban ez sem volt létszámában igazán jelentős. Az alföldi vidékeken egyedül a Tisza bal partján tudunk kimutatni néhány olyan lelőhelyet, amelyek dunai-bolgár párhuzammal bíró emlékeket rejtettek, de temetőnek vagy telepnek nincsenek nyomai. 6 6 Ez esetben is érvényesült az a jelenség, hogy a Kárpátmedence korai középkorában és különösen keleti eredetű népei esetében a politikai határ nem szükségszerűen esett egybe az etnikai tömb szállásterületével. Végül leszögezhető: azok a szlavisztikai próbálkozások, amelyek Anonymus adataiból kiindulva azt voltak hívatva bizonyítani, hogy a Kárpátmedence keleti fele a magyar honfoglalás előtt bolgár birtok volt, határvárakkal megerősítve, védhetetlenek. Egyetlen egy, szlavisztikai alapon, Anonymus adatai miatt „bolgár határvárnak" minősített vár közelében sem találtak 9. századi bolgár temetőt, vagy akár csak 9. századi réteget magában a megásott objektumban. Könnyű belátni: „bolgár határvár" nincsen bolgár katonai temető, illetve azzal egykorú települési nyom nélkül, kivált, hogy Gyulafehérvár esetében viszont ismerünk ilyet. Történeti összefüggések megítélésénél a nyelvészetnek csak a történet és a régészet eredményeivel összhangban lehet bizonyító ereje. 6 7 Hasonló képet fest a 9. századi alföldről Regino, mikor annak északabbi részein az avarok pusztáit, délebbi területein „a bolgár végeket" lokalizálja. A kritikával és nem körérvelésre használt történeti, régészeti és nyelvészeti érvek mind arra mutatnak, hogy Dél-Erdély és az Alföld déli része a Bolgár Kánság északi határvidéke volt, s mint gyepű, nem bírt számottevő, állandó bolgár lakossággal. A bolgár jelenlét csak kisszámú határőrségekre korlátozódhatott; ez következtethető a források közléséből és valószínűsíthető a leletanyag hiányából. A dél-avariai bolgár katonai ellenőrzést a Kárpátmedencébe költöző magyarok számolták fel a 890-es években, miután elfoglalták a „bolgár végeket". Ugyan mutatnak arra jelek, hogy a Maros-menti „ bolgár-sziget " és esetleg Csongrád magasságában kisebb bolgár enklávék tovább éltek a honszerzés után is, de ezek a 10. század folyamán fokozatosan beolvadtak a magyarságba. 6 6 v.ö. COMSA 1960, 420-421, összesítő térkép és apparátus. 6 7 Tudományos kérdések eldöntésében egyes tudományszakok abszolutizálásának, mások felé emelésének kritikájához vö. VÁSÁRY 2008, 12-13., SZABADOS 2009, 181., HÓM AN 1938,40. 45
