Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)
Csekő Ernő: Geiger Gyula „Magyar Szépirodalmi Lapok"-ja. Egy irodalomtörténeti vonatkozású felfedzésről. Újabb adalékok Babits Mihály Halálfiai című regényének valóságtartalmához
Mi a törvény, a szabály? Béklyója annak, hogy valamit tehessünk, vagy ne tehessünk. És ezt a szabályt úgy alkotják meg az emberek, amint nekik tetszik. Az elvek alapján való csoportosítás és alkotás mesebeszéd. Ahány ország, ahány törvényhozó, annyiféle az elv, annyi a törvény, annyi a szabály. A keresztény államokban a kétnejüség évekre teijedő börtönnel büntettetik a király nevében: alig egy napi járásra a fejedelem megy jó példával maga előre, hogy kinek kinek minél több felsége legyen, lévén neki a török császárnak éppen háromszáz. Nálunk a többnejűség nemcsak erkölcstelenség, de bűn, amit a hatalom üldöz: a török császár kéjelegve nézi, ha alattvalóinak minél több asszonyuk van - mert ez a statistika vagyonosodást, boldogságot jelent. Nálunk a feketekönyvbe, ott piros táblásba kerül ez a statistika. Az egyik állam jelszava <Akasszátok fel a királyokat>, nekik csak az Elnök a jogos államfő, máshol börtönbe vetik a republikánust, mert királya, császárja ellen támadott, akinek személye szent és sérthetetlen. Ott akasztják, itt imádják a szenteket. Mért? Nem volna elég az élet és vagyont törvényekkel biztosítani, s minden egyebet szabadon hagyni? Szinte hallom, hogy ordít a társadalom egy része: Mi lenne az erkölcsi világból? Nos mi lett Törökországban? És mit használnak e paragrafusok a mi erkölcsi világunknak? Nem elég nagy a prostitúció 11 2? Lehet még nagyobb? Mi magyarok különösen nem panaszkodhatunk, s még kevésbé dicsekedhetünk erkölcsi törvényeink hatásai és eredményeivel. Hiszen a fél világnak mi szállítjuk a félvilágiakat. De ugyanabban az országban sem törvény a törvény. Ma törvény holnap, nem az, mert ma A-ra, holnap B-re kellett alkalmazni. A törvény egy - de az alkalmazás mindig kettő. Azért vesznek el a törvények is, egyik kiszorítja a másikat. Szent István törvényei szerint a gyilkos tinókkal válthatta meg az életét, ma felakasztják. A szent István törvényei nem akarták a halottat feltámasztani azzal, hogy melléje tettek hivatalból egy másik halottat... Az ezer év előtti igazságszolgáltatás a szent ember kezével sem akarta a változhatatlant megváltoztatni, a lehetetlent lehetségessé tenni. A mai kulturális törvényhozás bünteti azt, aki öl, mert ölni tilos és ő maga öl törvényesen, hivatalosan. S ha nem öl, enni, inni ad a nyomorult gyilkosnak, s bámulatosan tisztán tartott palotákban örökbe fogadja tartós lakásra, csak épp, hogy ki nem házasítja - életfogytiglan. E palotákat fogházaknak csúfolják, ahol a gazembereket inasok szolgálják ki. A nevük börtönőr, - akik félve vigyáznak a rab úr gyomrára, hogy el ne rontsa, a kis gyengéd testére, hogy meg ne hűtse magát, s hogy naponként kellő sétákat tegyen, hogy ragyogó patyolatfehér ágyneműje legyen, sőt éjjel gondosan vigyáznak egy kis üvegablakon át a szendergőre, hogy valami baja ne essék. A Szent István kalodái helyébe léptek a gyűjtőfogházak - remek felszereléseikkel, nagy apparátusaikkal százezres paloták alakjában, ahol egész kis hadsereg szolgálja ki minden jókkal a gazembereket, a tolvajokat, rablókat és gyilkosokat. A cechet pedig fizetik - a becsületes emberek. íme a humanizmus pólyába takart csecsemő szeretve, gondozva, ápolva a művelt és munkás társadalom által - a szendergő neve: bűnös. Csoda-e ha az ilyen törvény elvész, elpusztul, hogy nincs léte, csak formája, külső lárvája, melyet letép róla az első százados vihar. De legyen a törvényalkotás bármilyen, az örök mozgás, a soha nem álló körforgás megőrli, elpusztítja azt is, hogy helyébe lépjen más, amit ismét más tör le, hogy mindennek sohasem legyen vége - mint nem vala soha kezdete. És mégis hozzák a törvényeket - hiábavaló alkotásokat. Mért? (Magyar Szépirodalmi Lapok 1903/3. szám 3-5.) 11 2 Az eredeti szövegben „prostitvuzió" szó szerepel. 390
