Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Balázs Kovács Sándor: Korcsmák, csárdák, vendégfogadók. A vendéglátás története Tolna megyében

rendelkezik, a zenész pedig messzemenően alkalmazkodik és kiszolgál. Cserében - ha arra érdemesnek tartják - bőkezűen támogatják és büszkék is rá. A magyar tánchoz magyar zenekíséret dukál, még külföldön is. 18 3 Czinka Pannának, az első magyar cigányprímásnak négy-, Biharinak általában öttagú vonós-cimbalmos együttese volt. A legnagyobb a kezdeti időben a tíztagú együttes, amiről tudunk. Az 1830-as években a hât­és héttagú együttesek terjednek el. A hattagú együttes hangszerei: három hegedű (ebből egy prím, feltehetőleg egy másodprím, egy kontra), egy gordonka (ebben az időben még főleg bőgő szerepben), egy klarinét, egy cimbalom. 18 4 Betyárnak muzsikáló cigányzenészek romantikus ábrázolása. Az 1829-ben Egyed Antal kérdőívére beérkezett válaszok bizonyítják, hogy a paraszti életben milyen nagy szerepe volt a táncnak és a muzsikának, az ifjúság életében szinte kizárólagos mulatozási alkalom volt. Ritka az a település, melynek jegyzője nejegyezte volna fel válaszában az ünnepi tánc és muzsika alkalmakat, legyen az magyar, vagy német nemzetiségű település. Sióagárd: „Mulatságok fiatalságé fonyó ház, duda muzsika szó, kortsma. " Alsónána: ,,A fiatalság mulatsága pedig még ezenkívül muzsika, tántz, játék. " Apar: „A lakosok mulatsága a korosoké a kortsmáha való borozás, s magok közt való társalkodás. A fiatalságé a tánezolás, dombirozás. " Bátaszék; „A korosabbaknak mulatságok áll az egymással való barátságos beszélgetésekbül, a fiatalságé pedig a tántzbul. " Bikács: „A lakosok szün óráikban s innepjeiken ritkán ugyan de még is szeretnek együtt a bor s pipázás között magokat mulatni. A fiatalság ellenben a tántzot leginkább kedveli. " Bonyhád: „...lakosai az egész héten hangyái szorgalommal és serénységgel munkálkodván. Ünnep s vasárnapoknak béérkezésével, valamint a nőtelen és nős ifiuság, úgy a korosak is mulatságot keresnek maguknak. A fiatalság, mind a két nemet értvén seregesen öszve gyűlve a musikát és tántz helyeket keresi, melyet feltalálván, gondjait felejtve ezer öröm s vígság között kezdi és folytatja a tántzát.... " Cikó: „A lakosok kedves mulatsága a táncz kivált a fiataloknál. " Decs: „...a fijatalságé pedig közönségesen laptázás és az kortsmákban muzsika mellett való tántzolás." Fadd: „ A lakosok mulatsága, fiatalságé leginkább az tántzból...áll." Grábóc: „ A lakosok mulatsága áll a korosoké beszélgetésből, a fiatalságé korcsmába való menetelből s tántczból. " Györe: „A lakosok azzal mulatyák leginkább magokat, mivel egyéb mulató hely nintsen, hogy ha magokat vagy kortsmába, vagy pintzébe bévehetik, és ihatnak. A fiatalyság pedig, akár a kortsmákban, akár más mulatságokban ha tántzolhat, külömben ha nem lapdást játzik... " Györköny: „A fiatalok mulatsága téli időben az lakodalom, kortsmákba való tántz mulatság... " Hant: „A korosok mulatsága magok között való 18 3 SÁROSI 2004, 9-12. 18 4SÁROSl 2004, 16. 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom