Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Lovas Csilla: Szép remények

A következő tanévben szerezve egy kis helyismeretet - ügyesebben intézte a hétköznapi dolgait, erről és a társas kapcsolatairól is hosszú levélben számolt be szüleinek: „Az idén rendesen fűtök. Mindennap, d.u. 2-től be van fűtve a szobám, s egy hónapban kb. 5 V2 M-ba kerül a fűtőanyag, s azt is csak utólag kell fizetni. Most különben igen tisztességes háziasszonyom van, semmivel nincs gondom, mindent elintéz, még azt is megkérdezi havonként, nem kell-e még mosatni vinni a szenynyest, megbecsülhetetlen nálam, mert én bizony csak az utolsó tiszta gallérnál venném észre. És jó az is, hogy czipőcsináltatást elintézi, spirituszt, fűtőanyagot, petróleumot, gyufát, gyertyát, mindent ami a házkörül szükséges, beszerez, mihelyt elfogy, és így semmire sincs gondom, mindent felír egy kis könyvbe, még pedig rendes bolti árban, nem mint tavaly, s azt 1-én beadja, hogy nézzem át, s csak utólag 1-én kell kifizetnem, ami igen jó dolog, mert, ha mindig pénzzel kellene kifizetnem, hó végén néha meg kellene, gondolnom, jut-e még pénzemből erre-arra. Van egy kitűnő világos lámpám, s így sokkal szívesebben olvasok este idehaza, mint a léha magyarok társaságában ízléstelen disznóvicceket hallgassak, mert bizony annyi ember között alig van egy-két elfogadható, komolyabb ember. Most különben nagyon keveset járok közéjük, napjában fél órát az ebédnél és hetenként egyszer kuglizóban. Annál jobban feltűnik a társaságnak alacsony nívója, tavaly valahogy úgy megszoktam, hogy fel sem tűnt. Egészen szakítani mégsem akarok velük, de körülbelül csak önzésből, ki tudja, hátha lesz valamelyikükre szükségem. Emlékszel a nyáron egyszer említettem, hogy hiába, a művészek mások, valahogy finomabb lelkűek, mint a többiek (Hámori Gézáról beszélgettünk): hát most visszavonom, csak távolról láttam olyannak Én nem tudom, vagy én vagyok nagyon jó az átlaghoz képest, vagy ők nagyon közönségesek, de nem nagyon jól érzem köztük magamat, mindamellett velem szemben nem gorombák, sőt talán éppen azért, mert egy kicsit kevesebbet vagyok velük, kivételesen tisztességesen beszélnek. De hát nem baj, egy cseppet sem érzem hiányukat. Most az iskolában is szereztem újabb ismerősöket. Azok egészem más emberek. A legnagyobb ritkaság pl., hogy disznóságokról beszéljenek a műteremben, ha más téma nincs, hát saját dolgaikat nézegetik a pauza alatt s keresik a javítani valókat. Van közöttük egy magyar születésű fiú, ki azonban egy szót sem tud magyarul, de az apja nagyon jó hazafi lehetett, mert ő is rajong Magyarországért, s alig várja, hogy önkéntesi szolgálatra Magyarországra kerüljön. Én persze szítom a lelkesedését, s minden jót elmondok a magyarokról és Magyarországról, de félek, hogy csalódni fog, ha hazamegy. Van a műteremben egy gitár, s mindennap vagy 4-5-ször eljátssza rajta az egyetlen magyar nótát, amit tud, „csak egy széplány " és azt mondja ez és általában a magyar dalok melyeket eddig csak hallott, de meg nem tanult, a legszebbek a világon. Most különben tanítom magyar nótákra, mert kért.

35 Szabó Dezső levele szüleihez. München,, 1912. dec. 6. TMÖL Szabó Dezső hagyatéka Fond XIV/13.