Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Csekő Ernő: Élet és irodalom. Lys Noir

Guttmann Irén álnéwálasztásánál (Lys-Noiry- nem nehéz az özvegységére vonatkozó utalást felfedezni. Kardos Péter 1985-ben megjelent munkájában az álnévválasztás indítékaiként általánosságban a következőket sorolja fel: az általa nyújtott relatív védettség, az álnevek váltogatása folytán lehetővé vált tematikus sokszínűség, illetve az olvasói érdeklődést csigázó rejtőzködés. De mindemellett a századfordulón igen elterjedt álnévhasználatot a századvég dekadenciájával, a liberális személyiség identitásválságával is magyarázta.

39 Guttmann Irén esetében az előbb felsoroltak közül elsődlegesen a legelsőről, az álnév adta védettségről lehet szó. Gondoljunk arra, hogy A Hét-ben közzétett versei - minden valószínűség szerint nyomtatásban megjelent első versei voltak. Ki tudhatta, milyen lesz azok visszhangja? S nem csak a debütálással kapcsolatos óvatosság vezethette költői álnév használatára, hanem az is, hogy versek megjelentetése egyáltalán nem tartozott a gyász szokásrendjébe - még ha azok témájukban kapcsolódtak is ahhoz -, az özvegy iránt támasztott elvárások közé. „En azt mondom: így az ír, aki magába néz és nem csinálja a verseket, hanem fölszínre hozza őket úgy, ahogy a lélekben megtermettek. " - olvasható A Hét Guttmann Irénről írt, már eddig is többször idézet ismertetésében. Meggyőződésem, s az eddigiekben is igyekeztem ezt bizonyítani, hogy a versírás Guttmann Irén számára elsődlegesen lelki szükséglet volt. Költészete egy válságos helyzetben fakadt, és életének egy átmeneti időszakához kötődött csupán. így nem is volt igazi alkotóművész, legalábbis abból a szempontból, hogy személyiségének nem képezte alaprétegét a közlési vágy. Ismereteim szerint Guttmann Irénnek nem is jelent meg önálló verseskötete; legalábbis Magyarországon biztosan nem. A napilapokban, hetilapokban eddig feltárt 30 verse 1900-1907 legeleje közti időszakra esik, ami gyakorlatilag az özveggyé válása és második férjhezmenetele közti időszakkal egyezik meg. Guttmann Irén költői ambícióinak társadalom- és irodalomtörténeti hátteréhez Azonban annak, hogy Guttmann Irén versekkel jelent meg a nyilvánosság előtt, és ráadásul egy olyan irodalmi orgánumban, mint amilyen A Hét volt, van egy, az előbb részletezetteknél szélesebb háttere. Mindez kapcsolódik Gutmann Irén neméhez, származásához. Ugyanis a század második felében végbemenő társadalmi változások elősegítették, hogy mind a nők, mind a zsidóság köréből a század végére egyre többen a magyar irodalom számon tartott alkotói közé lépjenek. Az már más kérdés, hogy igazi áttörést inkább az utóbbiak kapcsán konstatálhatunk. Ehhez persze hozzátartozik, hogy elismert - legalábbis a közönség részéről megbecsült - nőírók, nőköltők már a század közepén is előfordultak. így például a Petőfi halála után gyorsan újra férjhez menő Szendrey Júlia ugyan e tettével a széles közvélemény rokonszenvének jelentős részét eljátszotta - az 1850es évesekben íróként is megbecsülést vívott ki magának az irodalmi életben, s amint Fábri Anna fogalmaz, az ő nevéhez fűződött az is, hogy „addig nem látott természetességgel volt képes megformálni az írónő hazánkban nem teljesen körvonalazódott - szerepét. ".

40 Az 1850-es években két költőnő - igaz egyaránt csak haláluk után napvilágot látott - verseskötetét is egyértelműen pozitívan fogadta a kritika. Ezek Szász Poíixénia Iduna hagyományai, illetve a korától élesen elütő hangú Ferenczy Teréz Téli csillagok c. kötetei voltak. Mégis, a női irodalomnak mindezen pozitívumok, illetve az 1850/60-as évek fordulóján feltűnő újabb költőnemzedék (Majthényi Flóra, Kisfaludy Atala, Tarnóczy Malvina) ellenére sem sikerült véglegesen bevennie a magas irodalom - egyelőre férfiaknak fenntartott - sáncait. A kritikusok, köztük is elsőként a nagybefolyású Gyulai Pál, fenntartásokkal fogadták a női írók, költők munkáit. Talán ennek is betudható, hogy az 1870-1880-as évekből az előbb említettekhez fogható jelentőségű alkotót, pláne költőt nem is tudunk említeni. A sajtó területén mindeközben zajló térfoglalás eredményeként az 1870-1880-as évekből inkább „csak" szerkesztőnőket és főmunkatársakat (Kánya Emília, Vachott Sándorné Csapó Mária, Beniczky Irma és Jósika Júlia), illetve prózaírókat (Beniczkyné Bajza Lenke, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka) tudunk felsorolni, akik viszont jelentős népszerűségnek örvendtek a közönség körében. A kezdeti nőmozgalmakhoz is kapcsolódó, előbb említett alkotókhoz képest az 1890-es évek elején két jelentős költőnő tűnt fel és vált igen hamar közismerté: Szalay Fruzina és Czóbel Minka. Az egyaránt vidéki visszavonultságban élő két költőnő lírája már a századforduló jegyeit viselte magán. Talán nem véletlen, hogy az első versét már 1878IGNOTUS 1985. 17-18. FÁBRI 1996,81.