Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)
Balázs Kovács Sándor: Szemelvények a Tolna megyei vásárok történetéből
Cérna, gombostű, Gatyamadzag, fűzőstű, Cipőpertli, strifnistű; Tű, tű, gombostű, Gyűszű, gyűrű, cérna, gombostű.. E különféle házalók, vásári és vándorárusok, bazárosok stb. mondókái bekerültek a népköltészetbe is: Jaj, de finom, jaj de ó Ez a női bugyogó! Bugyog elöl, bugyog hátul, Bugyog minden oldalárul. Hét, hét minden darab hét. Vásári hiedelmek és varázslások Mint korábban is láttuk, a vásározók legfőbb gondja az volt, hogy idejében érkezzenek, jó helyet kapjanak, és így már kezdetben, eséllyel indulhattak. A hagyományos, nagy vásárok idején valóságos népvándorlás kezdődött. A vásárok „töltelék" népségének nem biztosítottak helyet, sőt éppen hogy szigorú intézkedésekkel igyekeztek őket kordában tartani, bár ennek általában nagyon kevés foganatja volt. A vásári mozgóárusok és bazárosok általában a közönség legkézenfekvőbb igényit (szomjúság, éhség, apróbb csecsebecsék beszerzése stb.) igyekeztek kielégíteni, épp ezért is ők a hivatásos kereskedők ranglétrájának legalján helyezkedtek el. Amilyen kevés, egyszerű vagy értéktelen volt az árujuk, oly nagy lármával és mozgékonysággal igyekeztek azon túladni. Legtöbbször ádáz harc dúlt közöttük is. Vizesek, vízárusok. Nyári melegben munkába állottak a szegényebb asszonyok vagy gyermekek, esetleg ún. szabad csaposok is, hogy a torkok szomját segítsék eloltani. Karjukon bádogkanta vagy vászonkorsó, kezükben csupor volt, hangos kiabálással kínálták vizüket. Lepényárus, pereces. Vásárainkon eléggé általános volt a házi sütésű fánk árusítása. Új vásárok idején ingyen is osztogatták. Cukorkaárusok, törökmézesek stb. A mozgó cukorkaárus nyakában deszkatáblát hordott, arra voltak kirakva árui; a komolyabb kereskedő ládán vagy asztalkán árult, s ha nem ment jól a „bolt" gyorsan és könnyen arrább hurcolkodott. A nagyobb kereskedőknek, illetve a specialitások árusainak rendszerint már sátruk volt. Talán nem is volt olyan vevő vagy nézelődő a vásárban, aki cukrot vagy édességet ne vásárolt volna; ha ő maga nem is ette, vásárfiának szánta. A gyerekeknek az olcsóbb fajtákat (égett torma, savanyú krumpli, méz, mák, diós, medve, szíj, fütyürü, maláta, cifra, betű, ibolya, kámfor-cukor és ki tudja még hányféle) vették, különösen a kakasos, fütyülős cukorkákat. Mézeskalácsosok. A vásárokra járók szívesen vették a színes, mutatós, könnyű, olcsó és ízletes darabokat, de nem feltétlenül ette meg a cifrákat, inkább hazavitte dísznek, megtartotta emléknek: a tükrös, piros „szív küldi szívnek" feliratú mézeskalács-szívek sokáig álltak ott a sublót tetején. A fogyasztók leginkább a „puszedlit", a „stanglit" és a mézeskalácsot kedvelték. A legények udvarlásképpen huszár, kard, kakas formákat ajándékoztak a leányoknak. Ok árusították a mézédes márcot: e cukros-mézes folyadék a gyermekek és nők kedvence volt, különösen a fekete cukorral „fölharagított" ital. 1-2 dl-es poharakban árusították, nyaranként jégbe is hűtve. Egyesek nem csak vették és fogyasztották, hanem lopták is a mézeskalácsot. 122 22 Kovács András 24 éves, decsi, vagyontalan földműves vallomása: „En az itt előttem felmutatott báb süteményt úgy vettem a Szegzárdi báb sütőktől 16 váltó garasért - a keszkenő a miben nálam volt mikor a csendőrök a bábsütővel együtt elvették az enyim, a bőr pénz tárca is enyim saját tulajdonom a bajai piarczon vettem egy ezüst húszasért - benne mikor tőlem ezt is a csendőrség elvette nem tudom mennyi apró pénz és egy pengőforint volt - magammal 30 váltóforintot hoztam hazulról - ez összegből vettem egy pár csizmát 12 vfrtért - vettem még két keszkenőt 8 forintért - öszvesen a kettőt 16 vfrtért - ezeket estefelé Dénis Sándor hegymesternek adtam át haza vitel végett - ki azt magára is vállalta - a 30 vftot mit magammal elhoztam - édes apámtol Kovács Andrástól kaptam a vásárra. " Darázsy Rozália 40 éves, római katolikus, szekszárdi napszámosné vallja:
