Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után

megvalósításával a társulat kezelésében levő csatornákon az iszap némileg csökkenne, de a hegyi medrek feltöltődése után ismét a régi mennyiségben jutna hordalék az ártérre. A végleges megoldást nem az iszapfogók, hanem a lejtők begyepesítése jelentené, de ez a szőlőművelés miatt ez nem volt reális elképzelés. A választmány határozata szerint „A szegzárdi Séd hegyi szakaszának szabályozására vonatkozó terveket, előméretet, költség számítást és műszaki leírást a további eljárás megindítása végett, és pedig - miután a közönség már azon hiedelemben van, hogy mindent a társulat terhére lehet hárítani: az 1898. évi 23. számú választmányi határozat IX. pontjában kifejezésre jutott azzal a kijelentéssel rendeli a választmány Szegzárd n. község elöljáróságához áttétetni, hogy a szabályozás kiviteli és fenntartási költségei - az ártéren kívüli hegyi érdekelteket terhelik és e czímen a társulatra költségek nem hárulhatnak. "

63 A vadvizek ártéren kívüli szabályozásának tárgyában 1900-ban megkezdődtek a tárgyalások a társulat, a birtokosok, a települések és a megye között, akkor még tényleges eredmény nélkül. A Séd és Lajvér esetében sem született döntés, mert a földtulajdonosok szerették volna az ármentesítő társulatot is bevonni az érdekeltségi körbe, arra hivatkozva, ha visszatartják az iszapot, az ártérről 10-12 évig kevesebb hordalékot kell eltávolítaniuk. A Lajvér esetében még erre sem tudtak hivatkozni.

64 A társulat azonban nem újabb terheket, hanem könnyítést várt a hegyi érdekeltségek megalakításától.

65 A megjelentek az 1901. szeptember 11-i helyszíni tárgyaláson az első szabályozási tervet fogadták el (fenékküszöbök építése), a költségeket 30 ezer koronában állapították meg. Tolna megye alispánja 1903. november 9-én hozott véghatározata szerint Szekszárd 16 ezer, 140 érdekelt parti birtokos 10 ezer, az ármentesítő társulat 4 ezer korona fizetésére köteles, s ilyen arányban kell majd a fenntartási kötelezettségeket is fizetniük. A társulat ezt sérelmesnek találta, főleg a fenntartási kötelezettséget, ezért mindenhol megfellebbezték az alispáni határozatot. Ugyanis számításaik szerint a szabályozással a visszatartandó iszap mennyisége 20.996 m , ami évi 4-5000 korona költségtől szabadítja meg a társulatot, tehát nem nyernek semmit. A fenntartási kötelezettség még súlyosabb, mert az iszapmegkötési munkák befejezésével az összes iszap megint az ártérre zúdul.

66 A belvíz-mentesítő hálózat bővítése A túl sok, vagy túl kevés víz kérdése örökös ellentéteket hordozott magában. Aszályos nyarakon azt kérték, hogy függesszék fel a belvízcsatornák működtetését, nehogy a talaj túlságosan kiszáradjon, esős időben viszont további csatornák kiépítését sürgették. Voltak olyan tulajdonosok, akik nem akartak a kiviteli költségekhez járulni, inkább elszenvedték a belvizet, vagy a területet nem engedték át, ezért ki kellett tőlük sajátítani. A víz ártérre engedése mindig vitát váltott ki, hiszen ellenkezett a belvízrendezés elveivel, mégis többször felnyitották a zsilipeket, hogy friss víz kerüljön a csatornákba.

67 A csatorna- és töltésépítések során kisajátított területek kártalanítása ügyében hosszas egyeztetéseket folytattak, ugyanis a tulajdonosok mindig többet szerettek volna kapni földjükért: nem a mentesítés előtti, hanem az utáni értéket. Például Öcsény elöljárósága egy fok közepén ásott egy méter széles, ráadásul birtokhatáron lévő árok után szeretett volna komoly kártérítést kapni. Máskor, annak ellenére, hogy a csatomázás feltételéül a terület ingyenes átengedését szabták, utólag még pénzt is szerettek volna kapni a kisajátított ingatlan után. A bátai szivattyútelep kiválóan működött, az alsó szakaszok sokszor szárazon voltak, de a szekszárdi és őcsényi területekről a csekély esés miatt csak nagyon lassan szivárgott le a belvíz annak ellenére, hogy az állandó karbantartás miatt a csatornák többnyire tiszták voltak. Ezért minden évben újabb-és újabb tavak, lapályok lecsapolását kérték, és a szabályozás tovább folytatódott. Tóth Károly mérnök tervei alapján az ásást általában a társulat költségére végezték el, a hidak, átjárók építésének és a kisajátításoknak a költségeit pedig a lecsapolásban érdekeltek fizették. 1899-ben az alábbi szárító csatornák kiépítését tervezték: TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesitő Társulat iratai Válaszmányi ü. jkv. 1900. július 10. TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Választmányi ü. jkv. 1900. október 26. TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Válaszmányi ü. jkv. 1903. augusztus 29. TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Válaszmányi ü. jkv. 1905. április 15. TMÖL IX/285. Szegzárd-Bátai Ármentesítő Társulat iratai Választmányi ü. jkv. 1 899. február 8. Tóth Károly társulati mérnök úgy vélte, hogy száraz nyarakon a decsi Kis-Dunai zsilipet felnyithatják, esetleg dunai áradáskor, hogy friss víz kerüljön az ártérre, ha azzal minden érdekelt egyet ért. A választmány azonban nem támogatta ezt a javaslatot, mert ellenkezett a belvízrendezés elveivel