Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után

Az 1885, évi XXIII. tc. - a magyar vízjogi törvény - rendezte a különböző vízhasználatok közötti viszonyokat (faúsztatás, tutajozás, malomhasználat), a hatósági emberek egyúttal hatósági szakértők lettek, akik felügyelték az ármentesítő társulatok munkáját is. A következő évben létrehozták a Közmunka- és Közlekedési Minisztérium vízrajzi osztályát. 1884-ben felállították az Országos Halászati Felügyelőséget, majd megalkották az első halászati törvényt (1888. évi XIX. tc.). 1889-ben a Közmunka- és Közlekedési Minisztériumból a Földművelésügyi Minisztériumba kerültek a vízügyek, megszervezték az Országos Vízépítészeti- és Talajjavító Hivatalt. A folyókon a vízmércéket 1886-1891 között rendezték és állították fel. 1898-tól Tolna, Fejér, Veszprém megye a Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatalhoz tartozott. Tolna megyében 1855-ben a Sió átvágásával a Sárvíz-Sió-Kapos szabályozása befejeződött, utána a megyei közigazgatás irányításával kezdték meg a dunai töltések építését és a Sárköz belvizeinek levezetését. A vármegyei közgyűlés javaslatára 1869-ben létrehozták a Tolna-bátai Dunavédgát Társulatot, mely 1873tól Szegzárd-bátai Dunavédgát Társulat néven működött tovább. Az 1870-72 között épített töltésekben az 1875. és 1876. évi árvizek nagy károkat okoztak, de az újjáépített védművek 1890-93-ban már ellenálltak a magas víz nyomásának.

4 A bogyiszlói kanyar átvágása, a faddi Duna-ág felső, majd alsó torkolatának rendezése, a tolnai Duna-ág lezárása és a sükösd-csanádi átmetszés jelentette a Duna-szabályozások befejezését. Ezután a töltések megerősítése, karbantartása, a belvízelvezetés, a községek határának lecsapolása, kisebb patakok medrének rendezése került sorra. A Szekszárdtól Bátáig tartó Duna-töltés elkészülése sem jelentette azt, hogy az áradásoktól megóvott földek gazdái és a szakemberek megpihenhettek, vagy befejezettnek tekinthették az árvízvédekezés ügyét, hiszen a rendszer fenntartása, továbbfejlesztése komoly együttműködést, anyagi áldozatot és szakértő irányítást követelt. Az ármentesítés eredetileg két fő célt tűzött ki. Egyrészt az emberi lakóhelyek megvédését a víztől, amivel a településeken lakók többségének az érdekeit szolgálta a gátépítés, másrészt a gazdálkodásra alkalmas földeken az időszakos vízjárás megszüntetését. Ennek eredményeképp megváltoztak a művelési ágak: mocsarakból, rétekből, legelőkből sokkal értékesebb, több anyagi hasznot hajtó szántók lettek. A belvízmentesítés, lecsapolás immár kisebb csoport érdekeit szolgálta. Azokét, akiknek a mentett oldali terület legalacsonyabb részén feküdt a földje, hiszen nekik rendszeresen, míg a magasabb részeken fekvő földek tulajdonosainak ritkábban okozott a belvíz kárt. Minden megoldott probléma után új gondok és új érdekellentétek keletkeztek. Az 1900-tól Szegzárd-bátai (majd Szekszárd-bátai) Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat nevet viselő szervezet tevékenysége híven tükrözi azt a sok évtizedes munkát, amit a Duna áradásai, a szántóföldek belvíz elleni megvédése és a gyakran jelentkező aszálykárok jelentettek.

5 A gondosan megépített és folyamatosan erősített, karban tartott gátak mögötti területekről a csapadékvíz már nem tudott bejutni a Dunába, ezért az érintett földtulajdonosok számára, akik hamar megtapasztalták az árvíz nélküli területeken a szántóföldi gazdálkodás hasznait, a belvíz elleni védekezés lassanként ugyanolyan fontos kérdéssé vált, mint maga az ármentesítés. Eleinte zsilipek híján egyszerűen átvágták a töltést, hogy az esővíz a Dunába jusson, de az 1879-ben épült bátai, és az 1881-ben Lankócon (Decs) elkészült zsilipek sem tudták teljesen megoldani ezt a problémát, hiszen magas vízállás esetén nem lehetett egyszerűen a természetes esés útján levezetni a belvizet. A megszilárdult töltések átvágása azonban egyáltalán nem volt célravezető, csak a legvégső esetben adtak rá engedélyt.

6 A bátai szivattyútelep és a belvízcsatornák kérdése Az árvízmentesség hasznának bizonyossága az emberek egy részében csak lassan tudatosult. 1891-ben Decs és Pilis kérvényt nyújtott be, hogy időnként nyissák ki a decsi zsilipet, és a vizet vezessék a decsi KisDunán keresztül Decs, Pilis és a bátaszéki uradalom birtokára. Ez ellen persze azok, akik már szántóföldi művelésre tértek át, élénken tiltakoztak, és az ármentesítő társulat alapszabályával is ellenkezett ez az } DÓKA, 1983. 384. p. 4 DÓKA, 1983. 381. p. 5 A téma tudományos-ismeretterjesztő feldolgozása: V. KÁPOLNÁS HORVÁTH: A Duna megregulázása és a bátai szivattyútelep. Múltunk cserepei 2. Kiadja a Bátáért Egyesület, Báta, 2006. 6 TMÖL Alisp. i. 3171/1896. A Szegzárd-bátai Dunavédgát társulat kérelme a bátai zsilip mellett a töltés átvágásra 1896 októberében, mert a szivattyútelep építése miatt csak 2 zsilip volt nyitva. Az alispán nem látta indokoltnak a kérés teljesítését.