Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)
Balázs Kovács Sándor: „Már minálunk verbuváltak kötéllel…”
termény szolgáltatást választotta, A közgyűlés mindenesetre reményét fejezte ki, hogy az országgyűlés törvényt alkot e súlyos probléma megoldásáról. 1 1 Ezen intézkedések lefaragták ugyan a visszásságok egy részét, és sok vitának vették elejét azzal, hogy minden újoncot szülőhelye illetőségébe kellett eztán beszámítani, de az eredendő hibákon nem segítettek. Az erőszakos toborzásra nyitva hagyták a kaput, mert a kóborlók besoroztatására egyenesen kötelezték a hatóságokat; a helyettesítést változatlanul megengedték; nem törtek pálcát amellett, hogy a katonaidőt büntetésből se hosszabbíthassák meg; és végül: mivel az egyes országgyűlések mindig csak egyszeri újoncszedésre hatalmazták fel a kormányzatot, intézkedéseik is csupán egyetlen alkalomra vonatkoztak. így a hivatalos hadkiegészítés időszakán kívül beállottakat, befogadottakat nem védték meg a törvényben. Az előző enyhítések az újonnan besorozottakra nézve már érvényüket vesztették. A beavatott újoncot a hadfogó, vagy valamelyik más ezred kötelékébe osztották. A birodalmi sereg egységeiben különböző nyelvű legénység katonáskodott. A vezénylet hivatalos nyelve a német volt, A kiképzéseken birodalmi és külső országbeli származású tisztek parancsoltak; az idő jó részét - a fegyveres szolgálat tudnivalóinak oktatása mellett a német vezényszavak magoltatása töltötte ki. A felső hadvezetés többet adott a látszatra és külsőségekre, mint a tartalomra, ennek következtében a haderő szellemét a szigorú drill és a vad féktelenkedés kettős véglete jellemezte. A különféle nevekkel jelölt ezredek parancsnokai voltak kötelesek egységük minden szükségletéről gondoskodni, ezért kapták a nagyon kifejező „ ezredtulajdonos " nevet. 132 A csapatoknak a 19. század közepéig nem volt külön tényleges és külön tartalékállománya, hanem mindenki egyformán az ezred teljes létszámába tartozott. Ha valamelyik katona kiöregedett, akkor mint „félrokkantat" még tovább is visszatartották valamilyen könnyebb szolgálatra. Ha azonban már semmire se lehetett használni, akkor elbocsátó levéllel (Abschied-Brief) végleg hazaengedték. Ezek, valamint a későbbi idők kiszolgált katonái voltak a közismert „obsitosok". A magyar csapatok többnyire a császárság örökös tartományaiban, különösen Eszak-Itáliában állomásoztak. A messze földre katonának vitt magyar legény lelkében bizony felébredt a honvágy, ami a legfontosabb oka lett az akkoriban mindennapos szökésnek. Főként a községi elöljáróságok által erőszakkal katonának vitt csekély erkölcsi értékű, bűnöző életmódra hajlamos réteg szökött meg. Haza a falujába nem mehetett, így egyszerűen felcsaptak betyárnak, útonállónak. A betyárok a földnélküli zsellérekből és a kegyetlen katonafogdosás elől, vagy éppen a katonai szolgálatból menekülő legényekből, koldusokból és csavargókból verbuválódtak. Az életfogytiglani szolgálatot 1828-ban a gyalogságnál 10 esztendőre szállították le, de ez a könnyítés a valóságban csak 1845-ben lépett érvénybe. Ezzel szemben a legénység még két évig tartalékállományban maradt. A katona a beavatáskor juttatott ún. felpénzen kívül havonta pár krajcár zsoldot kapott, ez legtöbbször a mellékes kiadásaira sem volt elég. Az államhatalom csak fegyverrel és ruhával látta el, csupán háború idején biztosított fejenkint annyi pénzt, hogy abból élelmet vásárolhatott a hadseregszállítóktól. (A napóleoni háborúk alatt azonban a hadvezetés -, de csak a hadviselés idejére -, áttért a központi élelmezés rendszerére.) A katonának felcsapott falubeli vitézkedők azután virtusaikat a harctereken is bemutathatták. Sok vitézi cselekedet fűződött a napóleoni háborúk magyarországi és külföldi szakaszaihoz. Az ismeretlen községből származó, de mindenképpen Tolna megyei Miskolczy János, a magyar Wurmszer huszárezredben szolgáló kadét, aki a haza iránti szeretetből ragadott fegyvert, már az 1794. évben megkapta az arany érdemrend kitüntetést, mégpedig a kadétok közt elsőként. Öt éve viselt már ekkor háborút, és - szavaival élve - „a vad, veszett francia forradalomban" a leghűségesebb szolgálatokat teljesítette és az ellenség felett többször is győzelmet aratott. A másik vitéz, a közhuszár már csak addig jutott el, hogy hőstettéért kapitánya, Perczel Ádám arany érdemrend kitüntetésre felterjesztette. A Duna menti Néma községnél, Győr közelében 1809. június 19-én néhány francia, ladikkal átkelést kísérelt meg a folyón. A Dunának magyar kézen lévő baloldalán a molnárok, közkatonák segítségével elfogták ezt a ladikot, amelyben egy ezredes és nyolc katona tartózkodott. Ök azonban kiszabadították magukat és elindultak visszafelé. Ekkor Kolozsváry Ferenc, 131 TMÖL. Közgy. jkv. 1843. júl. 5. 132 VARGA 1962, 14-15.
