Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Balázs Kovács Sándor: Sírversek a sárközi temetőkből (Bogár István gyűjtése alapján)

Balázs Kovács Sándor Sírversek a sárközi temetőkből (Bogár István gyűjtése alapján). A magyar parasztság - az általános hazai gyakorlatnak megfelelően - a halottakat a földbe helyezi örök nyugalomra, következésképp a legtöbb településhez tartozik e célra szolgáló, megkülönböztetett jelzésekkel ellátott földterület. Magát az eltemetést a halál megállapítása, a test elföldelésre való előkészítése s a halál tényének hírüladása előzi meg. A temetés után annak helyét megjelölik és huzamos ideig ápolják, valamint az elhunyt közvetlen társadalmi környezete meghatározott ideig megkülönböztetett öltözettel, viselkedéssel, cselekedetekkel kifejezi a halál révén beállott változást. Lényegében tehát olyan folyamatról van szó, amely közösségben játszódik le. E folyamat kiváltója e közösség egy tagja elvesztésének ténye, célja pedig, hogy az elhunytat - mint az élőkre nézve biológiai és higiénikus szempontból veszélyeset - kirekesszék e közösségből. Ez a folyamat olyan viselkedési, vélekedési és cselekvési normákat foglal magába, amelyek egy azonos hagyományú közösségben önműködően, szükségszerűen működésbe lépnek, s irányítják és meghatározzák a közösség tagjainak feladatait. Ezt a hatást a közösség tagjainak közös tudása, a hagyományok azonos értelmezése biztosítja.

1 Az elhunyt emlékezetének őrzői a gyászolók, feladatuk az elhunytnak a helyi hagyományoknak megfelelő ellátása, eltemetése, illetve ennek megszervezése, az elhunyt kívánságainak betelj esítésén túl emlékének védelme, tisztelete és ápolása. Településeinkhez szükségszerűen tartozik olyan terület - a temető -, amelybe elföldelték az elhunytakat. A temetőterület mérete a lélekszámtól, a faluhoz tartozó temetők száma, belső felosztásuk pedig a lakosságot hagyományosan megosztó vagyoni és felekezeti hovatartozástól függött. A sírjelek feladata az eltemetett nyughelyének jelzése, s a reá vonatkozó - általában valamely vallás, ideológia elvárásainak, normáinak megfelelő módon megfogalmazott - adatok fenntartása, azaz az elhunyt emlékének őrzése. Formai változataik, díszítésmódjuk a helyi világkép képzeteit tárgyiasítják, foglalják jelképekbe, s a hagyomány elvárásaihoz igazodnak, így fontos szerepük van az elhunyt emlékének ápolásában. A halott-tisztelet alkalmaival az élő hozzátartozók összegyűltének helyét jelzik, s változatos rituális, mágikus funkciók kötődnek hozzájuk. A kő sírjelek elkészítéséhez, állíttatásuk költségeinek összegyűjtéséhez több időre van szükség. Amíg ezek elkészültek, addig fa sírjeleket helyeztek el a sírnál. Alkalmazásukat, megformálásukat alapvetően meghatározta a földművesek életformája és gondolkodásmódja az elmúlásról. A sírjel általában a hozzátartozók számára magát az elhunytat képviseli. Ha a sír mellett beszélgetnek, önkéntelenül is a sírjel felé fordulnak, ha az elhunytról beszélnek, meg-megsimítják a fejrészt. Amikor a temetőben siratják a halottat, a sírjelre ráborulnak, ölelgetik. A sírjelek tárgyi kellékei a magyar parasztság temetkezési szokásainak.

2 A sírfelirat a síremlékre kerülő vers, amelyben a sírversíró hagyományos motívumok felhasználásával emléket állít az elhunytnak. A sírfeliratok egyéni alkotások, bár a vers váza hagyományos, a sírversíró mindig aktuálissá alakítja. E feliratok komoly, tragikus színezetűek, kifejezik a család gyászát, verselésük gyakran nehézkes, stílusuk mesterkélt. Az egész magyar nyelvterületen ismeretesek és elterjedtek voltak, csak legújabban kezdtek visszaszorulni, bár még az utóbbi időben is voltak területek, ahol virágzottak, pl. a szatmári Erdőháton. Itt a sírfeliratíró személyt fejfaírónak nevezik, aki miután megbeszéli a családdal, hogy mi kerüljön a feliratba, megfogalmazza, majd rávési a fej fára. Az ő feladata a fej fa hagyományos díszítését kifaragni (szomorúfűz, tulipán, stb.). „A református falvakban mindig van egy-egy faragóember, aki különösen ügyes a fejfák faragásában; udvarában a kiszemelt szép egyenes fát, vaskapcsokkal megerősíti, szekercével lenagyolja négy oldalát, meggyalulja, azután művésziesen kiformálja. Nem mindig folyamodnak 'KUNT 1990,70. 2 KUNT 1987, 136. 343