Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)
Gaál Zsuzsanna: A passzív ellenállás másfél évtizede Tolna megyében
Gaál Zsuzsanna A passzív ellenállás másfél évtizede Tolna megyében A világosi bukás után kiépülő önkényuralmi rendszerben a középbirtokos nemesség számára a deáki magatartásminta szolgált irányadóul. A Schmerlinggel történt nevezetes levélváltást követően a passzív rezisztencia a politikai elit hivatalosan vallott programjává 1 , egyben értékjelző normájává vált. Beksics igazi indulattal ír mindazokról, akik hivatalt vállalva így vagy úgy, de a rendszer kiszolgálóivá váltak. "Megdöbbentő, mégis tagadhatatlan tény, hogy nem százak, hanem ezrek álltak a magyar fajból a tényleges hatalom rendelkezésére. 2 Beksics történetírói indulatánál a korabeli közvélemény nagyobb megértést tanúsított. Maga Deák is, aki például helyeselte, hogy Szőgyény László részt vegyen a birodalmi tanács munkájában, s valószínűleg nem ítélte el azokat sem, akiket az anyagi szükség kényszerített valamilyen hivatalba. 3 A kortársi vélekedés tehát nem ítélte meg egységesen az önkényuralmi rendszerben szerepet vállalókat, hanem különbséget tett a szerint, hogy ki mikor, milyen okból, milyen posztot töltött be, és miként látta el vállalt feladatát. A Bach nevével fémjelzett magyarországi kormányzat időszaka - mint ismeretes - három önálló periódusra osztható. A katonai kormányzat és a provizórium első éve alatt a rendszer - legalább is elvileg még az oktrojált alkotmányon nyugodott, s csak ezt követően épült az abszolutizmust deklaráló császári alapelvekre, végleges formát a definitívum idején nyerve. 4 Ez a közjogi helyzetben meglevő, inkább csak elvi, mint gyakorlati különbség is magyarázza, hogy az első időszakban hivatalt vállalók nem feltétlen estek olyan szigorú elbírálás alá, mint a már kialakult rendszerben szolgálók. A katonai kormányzat és az átmenet időszakában a Tolna megyei tisztségviselők sorában felbukkant néhány olyan személy neve, akik a kiegyezés utáni közélet fontos szereplőivé válhattak. A majdani Deákpárt megyei elnöke, Dőry Frigyes a katonai kormányzat idején a Szekszárdon létesített törvényszék táblabírája, Vizsolyi Gusztáv, a Deák-párt országosan elismert alakja, 1850-ben a simontornyai kerület főbírája, de hivatalt vállalt Szluha Benedek és Szeniczei Ferenc is. 5 Ürményi József sem mondott nemet Geringer felkérésére, hogy vállalja a fehérvári kerületi főbiztos posztját, bár utóbb lemondott megbízatásáról, mivel nem értett egyet a birodalmi kormányzat által tervezett igazgatási reformokkal. 6 E szereplők magatartása az átmeneti időszak sajátja, melyet legfőképp a helyzet bizonytalansága motivált, háttérben a Habsburg birodalom jövendő berendezkedését megszabni kívánó, különféle irányzatok közötti hatalmi harcokkal. A mintegy két esztendeig tartó küzdelem gyakorlatilag 1851 végére lezárult, a centralizációt az abszolutizmussal összekötő schwarzenbergi elképzelés győzelmét követően pedig már nem volt kétséges, hogy a „jogeljátszó " nemzet számára az önrendelkezésnek semmiféle tere sem nyílhat. A középbirtokos nemesség közvéleményt formáló része ezt követően - Tolna megyében - visszavonult a közügyektől, tehette ezt annál inkább, hiszen az 1850-es évek első fele e réteg ideiglenes gazdasági stabilizációját hozta. Anyagi szükség ebben az időszakban kevésbé, inkább a karriervágy hajtott embereket a szemben álló táborba. A politikai okok mellett a szerepében megváltozott megye is arra ösztönözte a nemességet, hogy háttérbe vonuljon. A tisztségviselők tisztviselőkké váltak, a megye hivatallá alakult választott közszereplők helyett bármikor felmenthető, áthelyezhető hivatalnokokkal, akik felsőutasításokat hajtanak végre. Szó sincs már szabad cselekvési térről, s ez legalább olyan fájdalmas lehetett, mint a nemzeti függetlenség elvesztése, sőt bizonyos mértékig ez utóbbit az előbbin keresztül élhették meg. A passzív ellenállás kiterjedtségének mértékéről egyébként nem könnyű objektív képet alkotnunk. Kétségtelen, hogy a középbirtokos nemességnek volt egy viszonylag szűk rétege, amely a Habsburg-ház elkötelezett híveként kezdettől fogva, kitartó következetességgel az önkényuralom mellé állt. Hasonlóan tiszta képlet az emigránsoké is, illetve mindazoké, akik 1849 trónfosztáshoz vezető radikalizmusát 1 DEÁK, 2004. 33. p. 2 BEKSICS, 1898. 472. p. 3 DEÁK, 2004. 36. p. 4 SASHEGYI, 1965. 28. p. 5 HORVÁTH, 1983. 172. p. 190. p., HORVÁTH, 1978. 192-193. p. 6 SASHEGYI, 1965. 253. p. 399
