Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Balázs Kovács Sándor: Sírversek a sárközi temetőkből (Bogár István gyűjtése alapján)

Melyet a zord halál váratlan letépett? Vagy sirassuk tán a szörnyű sorsú anyát,/ Ki magával viszi meg sem szült magzatát?/ Hideg karjai közt, hideg csecsemője, így mennek el együtt hideg temetőbe. Vagy téged sirassunk, oh! parányi élet,/ Ki édes anyádat a sírba vezérled?/ Nem így vártak téged, hogy jöjj e családhoz, Ki gondolta azt, hogy te hozz gyászt e házhoz? Vagy sirassuk tán a zokogó özvegyet,/ Ki egyszerre veszít hitvest és gyermeket?/ Oh! fiatal özvegy, nincs többé olyan bánat, Mint, amely szívedre ólomsúlylyal támad. Hát az a sok öröm, hát az a sok remény,/ Amely mind kihalt a gyötrelmek éjjelén?/ Mind könnyet érdemel, sűrűn omló könyet, Talán a köny után a bánat is könnyebb. Itt az ifjú élet koporsóba zárva,/ Nincs mellette síró, neveletlen árva./ Nincs! - oda van zárva anyja kebelére, Egymásért némult el a két szív verése. Oh! mi hát az élet, te tarka szivárvány!/ Ki mosolyogva lebegsz kétes remény szárnyán,/ Boldogságot mutatsz és mi hiszünk néked,/ S amíg bízunk benned: reményünk széttéped. Miért bánsz így velünk? Ha sújtani akarsz,/ Mért nem mutatod meg, mit tőlünk eltakarsz?/ Hisz így, ha váratlan sújtod le fegyvered,/ Mit sem sejtő szívünk vérzik és megreped. Itt, - itt van előttünk! Oh! ki hitte volna... ?/ Örülve, mosolyogva állt velünk egy sorba,/Elképzelte szépen, mily öröm vár rája, Ha majd megérkezik, kinek jöttét várja! Szíve alatt mozgott az a kedves élet,/ Akiben úgy bízott, úgy örült, remél lett;/ Már látta a bölcsőt, amint benne alszik, Csendes álma felett ringató dal hallszik. Biztatta a férjét örömre, mosolyra,/ Mintha az a kedves már karjukon volna,/ Már is annak éltek, kit még nem ismertek A ragyogó ég is mosolygott felettek. Azután hirtelen ...az álomnak vége,/ Beállott az éjnek sűrű sötétsége./ Oda van a remény, megfogyott a mosoly, Csak a fájó könyek végetlen árjafoly. Oh! kegyetlen halál, iszonyúan bevártad,/ Amikor fegyvered legfájóbban vághat./ Két szívet hasítál egyszerre keresztül, Jaj! de csapásodra száz szív összerezdül. Hulljatok könnyeink, patakként hulljatok,/ Mossátok fehérre e sötét bánatot./ Az özvegy könyével omoljatok össze, Hadd leljen magának vigasztalást közte. De hiába hulltok, bár tengerré váltok,/ Fajdalmát e napnak ti el nem mossátok./ Nem önthettek vigaszt annak a sebére, Ki fájdalmasan néz e két veszteségre. Azokat pedig már fel nem támasztjátok,/ Kik e koporsóban alszanak nagy álmot,/ Ringassátok inkább, álmodjanak szépen, Egymásnak kebelén, hideg sír ölében. Ringassátok könyek / S azt a kebelén alvó névtelen kisdedet./ S ha élve nem látták egymást itt e földön, Éljenek örömben ott tul a felhőkön... Indulj el utadra, indulj el koporsó,/ Ez az egy utad van, ez az egy - utolsó,/ Itt hagyod e házat ama másik házért, Amely miatt annyi szívet gyász ért. De mégis ... ne menj még! ... ím mennyien állunk,/ Ne hagyj el szótlanul, egy búcsúszót vártunk/ A fájdalmas válás talán könnyebbé lesz,/Búcsúddal szívünkbe reménysugárt élessz... Az elröppent lélek - úgy érzem - visszajön,/ Utat tör suhogó szárnya a felhőkön./ Visszajön s felújítja a bezárult ajkat, S elsusogja köztünk a búcsúszavakat. Síri beszédek és néhány sírkőfelirat. 1. Kedves halott, kit elfed ez a sírbolt,/ Hallod-e a fájdalom jajszavát?/ A gyászoló férj s a két árva gyermek/ Szüntelenül csak teérted kiált:/ „Jöjj vissza hozzánk elhagyottan állunk,/ -Jöjj! várunk tégedet,/ Ne hervadjon el évvel/ A te fiatal kedves életed./ Csókolj meg minket s szívünk fájdalmára/ A megnyugvásnak hajnala derül,/ Hadd érezzük, hogy otthon vagy közöttünk,/ Ne álljunk olyan árván, - egyedül. 2. nyugszik itt e csendes házban,/ Könyezik: az özvegy s az árvák mély gyászban,/ évnek szép reménye oda,/ Amint váratlanul ö így elhervada.../ E kő jelképezi a nehéz bánatot,/ Melyet halála a hű szíveken hagyott,/ Ebből összeomlik e hideg síri jel,/ Minthogy elfelejtsen téged a hű kebel - BOCSKÁR 1909, 349. Gergely János (1915-1992) Sárpilisen született. A Sárpilisi Népi együttes aktív tagja volt. Az együttesnek nem csak technikai ügyeit intézte, kivette részét a néphagyományok, népdalok gyűjtéséből is. 0 lett a sárpilisi csoport lakodalmi kikérője, vőfélye, ceremónia mestere, az általa írt és elmondott rigmusokat jól ismeri már a Sárközben mindenki, aki valaha is kapcsolatba került a néphagyományokkal. 1969-ben kezdett verselni, verssel köszöntötte az 1972-ben a Sárközbe látogató Losonczi Pált. 346